Oldalak

2014. május 22., csütörtök

Inkvizíció a szeretet nevében



Inkvizíció a szeretet nevében

A Napsziget visszautasította  az alábbi cikk közlését. - Sok évtizedes újságírói tapasztalat alapján elvetették a vitafórum publicisztikai alkalmazását. - Levelezésünket megőriztem, mivel abban nem mondták ki nyíltan, de nyilvánvalóan érzékeltették, hogy miről is van szó. - Kitalálható...

Válasz Sebestyén Péter írására.

Mély felháborodással olvastam Sebestyén Péter"Szakála volt, kender..." című írását. - Felháborított a keresztény értékeket kiforgató érvelés, a kirekesztés "megideologizálása", az előítéletesség lelkes hirdetése. S felháborított, hogy ezt egy művészeti portál közli!
Vitatható, hogy a pop kultúrát mennyire kell egy művészeti magazinból lett portálnak dokumentálnia, s mennyire kell a pop kultúra jelenségeire reflektálnia. - Általában az a kimondatlan konszenzus, hogy mivel a pop kultúra megél a maga üzleti környezetésben, a kimagasló művészeti értékeken túl nem igényel támogatást vagy népszerűsítést azoktól az orgánumoktól, amelyek a minőségi, - s ebből adódóan a rétegkultúra területén születő alkotásokat és alkotóikat becsüli meg azzal, hogy néhány megabájtnyi tárhelyet rájuk fordít.
Naiv lennék, ha nem tartanám egyértelműnek a választ: egyetért vele. S ez az egyetértés a tartalmi és az érzelmi síkon egyaránt megjelenik. Mert az előítélet és a gyűlölet nem kognitív, hanem emocionális gyökerű. Így az ezekre irányuló kommunikációban nem csak a tartalmi, hanem az érzelmet kifejező, stíluselemekben is vizsgálódnunk kell, hogy aprólékosan felfejtsük a beszélő (író) és a közlő szándékait, attitűdjeit; eszméiket és téveszméiket.
Azonban, nem szánok ennek az írásnak olyan nagy terjedelmet, amely minden mozzanatot külön tárgyalna. Csupán néhány jellemzőt és jellegzeteset ragadok ki, hogy a részben megmutassam az egészet.
A szerző azzal kezdi, hogy a külsőségek iránti viszolygását megfogalmazza az osztrák szakállas díva kapcsán. - Számomra is szokatlan. De lássuk be: a pop szakma igényli és létrehozza a harsány külsőségeket. A 60-as 70-es évek Disco és rock kultúrája meglehetősen unisex volt. A szűk nadrágot és villantós felsőket hordó férfi (vagy ki tudja...) zenészek, a mikrofon frizura, a feltűnő ékszerek alkalmazása a férfi és női sztárok esetében, - és sok egyéb alapvetően egy célt szolgálnak: kellően feltűnőnek lenni. - Mert bizony, a pop szakmában mindenki annyit ér, amennyi profitot hoz. Márpedig, aki nem ismert, annak nem veszik a koncertjeire a jegyeket, vagy a lemezeit. - A külső tehát elsősorban marketing eszköz.
S ne felejtsük el, az ABBA is nőiesen öltöztette a férfi előadókat, s kihívóan a nőket. A hangulat kedvéért épp hallgatom a "Sereneta a' la Italiano"-t Toto Cutugno-tól. Mint egy díva jön le egy lépcsőn. Hosszú haj, rózsaszín nyakkendő, szűk nadrág. - Buzis? - Épp annyira, hogy feltűnjön. A dal, mint a repertoár egyébként is, egyszerűen felületes és érzelgős. Nyálas. Még szerencse, hogy manapság az egyszínű öltözetet részesíti előnyben. Jobbára öltönyt, mélyen kigombolt inggel. Habár, a fehér öltönyt meghagyhatta volna Doktor Torgyánnak! - Íme tehát egy férfi, aki mély dekoltázzsal érzeleg a színpadon, mint a keresztény férfiasság szimbóluma a szerző szerint! - Vagy csak nosztalgia a slágerek iránt, amit fiatalon hallgatott?
Maradjunk abban, hogy a pop szakmában sok évtizede van valami általános uniszex jelleg a külsőségekben, s mindig voltak, akik vállalták a botrányt, hogy jobb sajtójuk legyen Wurst pedig egy sokakat érintő ügyet igyekezett képviselni. - S lám, a szerzőt is érinti, hisz hogy felkavarta!
A cikk második bekezdése máris felvet két kérdést, amit a keresztény demokraták (?), azaz: a köztünk élő farizeusok gyakran emlegetnek: Jézus, blaszfémia.
Jézus arcáról torz fogalma van a világnak. A Webber Musical filmes változata után, és néhány sutácska, de olykor költséges Hollywood-i produkció után Jézust úgy ismerjük, mit világos hajú, kaukázusi férfit, hosszú hajjal, s a cannabis hatásait tükröző arccal. - Holott Jézus az evilági megjelenésében héber férfi volt. Egy zsidó. Bizonyára viszonylag rövidre vágott, amúgy hullámos, sötét hajjal, szakállal (no lám), s napcserzett arcbőrrel.
Az osztrák díva tehát csak a hamis Jézus archoz hasonlíthatott. Így ebben nincs tényleges istenkáromlás. De egyébként sem lenne. - A tények meghamisítása az igazi blaszfémia! Amikor Jézust nem zsidóként, hanem kaukázusi férfiként ábrázolják, - az leplezett antiszemitizmus. Az antiszemitizmus, azaz a rasszizmus pedig maga a blaszfémia.
Hol itt az antiszemitizmus? - A sorok között. A liberális média emlegetésében a példa okáért. A liberalizmus kifejezés alkalmazása szitokszóként. Mind ez demagóg sztereotípiákra épül. Leplezetten azt állítja, hogy a médián belül azok, akik az emberi méltóságot és szabadságot fontosnak ítélik, mindannyian zsidók. Kódnyelv ez. Előítélet. Az előítélet pedig nem gondolat, hanem érzelem. Tehát nem cáfolható, nem vitatható, - mert semmi értelmes nincs benne.
Az Euroviziós Fesztiválok méltatásában ismét csak a nosztalgiát látom. Korábban ezek a rendezvények is merevebbek voltak. - Változik a kultúra és a technika adta lehetőségek. A kezdeteknél a televíziós technikák rugalmatlanabbak voltak. Oda kellett állni és annyi másodpercet beszélni, ahogy az meg volt tervezve. - Ma mindezt könnyebb kezelni, - s így a "műsorvezérlés" sem annyira feszes. - S általában a közszereplésekkel é s a társadalmi érintkezéssel kapcsolatosan elvárt viselkedés minták kapcsán is megengedőbb a mai kultúra. - S a szerzőnek épp e megengedő jelleg okoz problémát.
A szabadság kapcsán két nézet csap össze folyton. Az egyik azt állítja: mindent tilos, ami nincs kifejezetten megengedve. A másik ezt: mindent szabad, ami nincs kifejezetten tiltva. Tökéletes szabályozás nem lévén, az előbbihez könnyebb alkalmazkodniuk azoknak, akik nem vállalnak önállóan felelősséget döntéseikért, értékválasztásukért. Az utóbbi pedig veszélyes annak, aki a szabadságot felelőtlenül éli meg. - A liberális demokrácia legnagyobb problémája az, hogy felnőtteknek való. S ez abban a szervilis, gyáva, opportunista közegben, amit itt sokan mutatnak be, mint kívánatos világot, - nos ebben a világban a felnőtt, felelős ember deviánsnak minősül. Azaz: minősíttetik mások által.
Apropó: mások... A szerző úgy beszél, mint ha másság csak ma lenne. - Holott tudjuk, hogy a korai kultúrák és korábbi nagy társadalmak életében is jelen volt. Persze, az előkelőségek másságáról vannak feljegyzések. S az is igaz, hogy minél magasabban van valaki az emberi táplálkozási láncban, annál szabadabb, - de egészen biztosra vehető, hogy nem csak azok esetében fordult elő, akikről írtak. Úgy tűnik, az emberek egy kicsiny hányada mindig is más érdeklődést mutatott a párválasztás terén, mint a többség. - Jómagam a többséghez tartozom. S nem osztozom abban a hideglelős félelemben, amiben sokan, hogy tudniillik ők is elcsábulhatnának, s ezért meg kellene gyűlölniük magukat. - Egyrészt, biztosan nem csábulok el, mert az identitásom már kipróbáltnak mondható. - Másrészt, egyébként miért is gyűlölném meg magam?
A keresztény erkölcsre hivatkozni e téren, s közben gyűlölködve ítélkezni, ez bizony blaszfémia!
Senki sem tudja, hogy mi a homoszexualitás oka. - Egyesek genetikai okokról beszélnek, - de az emberi genom alapos ismerete alapján sem kiáltott e kérdésben heurékát a tudomány. Bizonyos közvetett és esetleges kapcsolatokról beszélnek. De épp az esetlegesség jelzi, hogy nem egyértelműsíthető. - Mások tanult szocializációs mintának, vagy a komplexusok kompenzációjának tekintik. Primitív egyszerűsítéssel: a pubertás korba lépő fiú nem érzi elég férfiasnak magát, ezért kisebbrendűségi érzése lesz, végül úgy dönt, hogy akkor inkább nőként próbál szerencsét. - A baj ezzel az, hogy ezt sem bizonyította senki. - Nem ismerjük az okokat.
A tény az, hogy mint mindig, úgy manapság is élnek köztünk "más" emberek. Persze, amíg a törvény üldözte, a társadalom kivetette őket, addig rejtőzködtek. A társadalom törvény alatt álló rétegeiben biztosan. Akik a törvények fölött álltak, - hát ők fölötte álltak.
Ma a kulturált államokban nem üldözi őket a törvény, habár sok szempontból él velük szemben diszkrimináció. - Így rejtőzködniük nem kell, s úgy gondolhatják, végre kiállhatnak a diszkrimináció ellen. - A helyükben én sem tennék másként. Ki szólna az érdekükben, ha nem ők maguk? - S hogy teheti ezt egy pop sztár egy nemzetközi televízió s eseményen? - Hát így!
A magam helyében pedig általában támogatnom kell az ő kiállásukat, mert európai vagyok, keresztény, - és elsősorban ember!
Apropó: kereszténység. - Ferenc Pápa persze hitelesebb, mint sok elődje. De mégiscsak a világ legbefolyásosabb és leggazdagabb szervezetének a királya. - S azt nem gondolom, hogy a pederasztia és a pedofília teljesen eltűnhetne egy olyan szervezetből, amely a "katonáinak" hatalmat és védettséget ad, de a nyíltan felvállalható párkapcsolattól eltiltja őket.
Vonatkoztassunk azonban el a felekezeti kérdésektől! - A keresztény farizeusok betéve tudják a törvényből azt, - aminek az áthágásában még nem buktak le....
A szerző figyelmébe ajánlanám a tíz parancsolat nyelvtanát. - A héber (mint sok arámi) nyelv alkalmazza az imperativus és az infinitivus egy olyan alakját, ami nem különíthető el. A magyar fordítás ezt mondja: Ne ölj! - Az egyik francia ezt: nem fogsz ölni. - S mindkettő helyes. - A törvény szemszögéből az előbbi, a kegyeleméből az utóbbi. - Nos, Istent hogy tekintsük? - A törvény Istene, vagy a kegyelem Istene?
Az egész ószövetség: a kegyelem ígérte. Az egész újszövetség: a kegyelem bizonyossága. Az Isten: szeretet, - jelenti ki nyomatékkal. - Jézus pedig arra tanít, hogy ne csak a felebarátodat szeresd, hanem az ellenségedet is?
Táplál e szeretete Conchita Wurst iránt Sebestyén Péter? - Azért bátorkodom megkérdezni, mert Krisztus ezt parancsolja neki, erre tanítja, s ebben mutat példát, mindhalálig!
"Az vesse rá az első követ!" - mondja a parázna nő esete kapcsán. Bűnösök és vámszedők barátja: mondták róla. - És persze zsidó is, mint Poncius Pilátus is megállapította.
A keresztény értékek nevében üldözőkké kell-e lennünk, vagy védelmezőkké? - El kell taposnunk? - Vagy el kell fogadnunk? - Egy "rendes" inkvizítor máglyát rak. Én pedig szót emelek olyan emberek érdekében, akiktől különbözöm.
Sebestyén Péter a józanul gondolkodó emberek nevében szólóként azonosítja magát. De, csupán előítélet az, amit megfogalmaz. Nem gondolat, csak érzelem, attitűd.
A legfelháborítóbb azonban mégsem ez. Az bosszantott fel mérhetetlenül, hogy a "normális" emberek védelmében szól. - E szerint: minden más értékrend deviáns és kiiktatandó. Minden más gondolkodásmód kiiktatandó. Minden más ember kiiktatandó.
Tudja, kedves Péter, hogy a végső megoldást német elmebetegeken alkalmazták először? - A társadalom Taigetosza ez: aki nem illik a koncepcióba, azt elpusztítani! - Először persze csak cikkeket írunk Jézus, meg a józan gondolkodás, meg a normális emberek nevében. Aztán törvényeket hozunk. Aztán gettókat építünk. Aztán kiírtjuk őket. - Ez a sátáni forgatókönyv! - Ez a fasizmus!
Egyébként nyilván tudja: a "demonos" összekuszálót jelent, a sátán pedig a vádló (ügyész) és az intézkedő szavakra vezethető vissza.
Péter! Ön vádol sokakat! Burkoltan zsidót kiált. - Látszólag az erkölcs és a kereszténység nevében lép föl vádlóként és üldözőként. - Ön az, aki ezen keresztül a Sátán munkáját végzi! - Ilyen egyszerű ez. miért kertelnék? - Gyűlöletet szít embertársai ellen. - Ez bizony nem krisztusi bátorság! - Ez gyáva és infantilis hozzáállás! Ez megtagad mindent, ami európai, ami emberi és ami krisztusi.
Én inkább odaguggolok a Mester mellé, s megpróbálom megérteni azt, amit a porba írt....

2014. április 4., péntek

Élet és költészet



Az emberek többsége vezetésre vágyik. A kiskorúság biztonságát keresik e félelmetes világban. Őseinkre szokás úgy tekinteni, mint akik primitívek voltak. - Holott folyton rácsodálkozunk, hogy mennyi mindent tudtak. A tudás minden korban más kihívásokkal kerül szembe, s minden korban túl is szárnyalja a kor kihívásait. - Így jönnek el új korok.
A primitívség nem a tudásban van, hanem a kapzsiságban: hogy tudniillik pusztítva oroz a gonosz, s azt tagadja meg, ami emberi. - Sőt, olybá tűnik sokszor, hogy a gyűlölet és a gonoszság emberi csupán, s a jóság, a tudás, a lelki nagyság nem más, mint a halálra szánt gyengék önámítása: kábítószer, hogy ne fájjon annyira a nyomorult sors, amelyet az embertelen gonoszság mért rájuk. - S úgy mutatják be e törekvéseket, mint ha nem is törekvések volnának, hanem valamiféle "evolúciós törvényszerűség": az erős kiszorítja a gyengét. - S minthogy törvényszerűségként tálalják a puszta és gátlástalan önzést, lényegében jónak mutatják a gonoszságot. - Holott az, ami gonosz, nem lehet jó. - S a "fejlettebb" fajok ösztöneiben az élet törvényszerűsége munkál: az erős nem pusztítja el a gyengébb egyedet, legfeljebb behódolásra készteti, hogy a párosodás, vagy a vadászterület jogát megszerezze. - A legyőzött egyed a nyakát - sebezhető pontját megadóan feltárja, s az erős befejezi a harcot. - Így valóban az életképesebb egyed szaporodik sikeresebben. - De a fajtárs ezekben az esetekben csupán rivális, akit legyőzni kell, - s nem ellenség, - akit elpusztítani. - S a vadállat nem vadászik, ha nem éhes, s az étvágya nem végtelen. Nem öl pusztán a pusztításért, s nem falja fel fajtársait. - Az emberek egy része, az úgynevezett sikeresek azonban épp ezt a kifinomult primitívséget fejlesztették ki magukban. Így a saját úgynevezett sikerük érdekében azt a gátlást bontották le magukban, amely valójában minden érintett faj fennmaradásának a feltétele. - Ha csak a legerősebbek élhetnének, megszűnne e genetikai sokszínűség. - S az erő puszta logikájából is az következik, hogy minden erősnél van, vagy lesz még erősebb.
Egy faj sem pusztítja ki önmagát. - Azonban az ember képes erre.
Hiába áltatják magukat azzal az úgynevezett erősek, hogy ők meghaladták saját koruk visszamaradott szemléletét és a fejlődésre képtelen tömegeket, az emberséget mégis azokban a közösségekben őrizték minden korban, amelyekben nem felejtették el az önzetlenség parancsát: hogy tudniillik egymásra utaltak vagyunk, s ha az, aki tehet egy keveset valaki másért, magától értetődőnek tekinti, hogy megtegye, - akkor mindenki számíthat rá, hogy segítséget kap, amikor rászorul.
Az az eszme, hogy az erősebb egyben fejlettebb is volna, magasabb minőségű, - aki az "evolúció" fejlettebb fokán áll már, szörnyűséges módokban manifesztálódott történelmünkben. A felsőbbrendűség épp azt állatiasítja le mindig, aki pusztán állatnak tekinti azokat, akikhez képest erő pozícióban van.
Persze, eleink kajánul nézhették volna a sziklák mögül, ahogy szerencsétlenebb társukat széttépi a kardfogú, - ám akkor bizonyára igen kevesen lennénk. - Azaz: lennének a túlélők. - Most viszont, relatív túlnépesedett a világunk: bosszantjuk egymást. - Irritáljuk egymást. Irigyeljük egymást. - Nem az út keskeny, a közlekedő sok. A gyümölcs, amit megkívánunk, nem fán van, hanem a másik kosarában. S valahogy túl sokan vannak túl közel. - A gyűlölet újra és újra tébolyulttá teszi a világot, ezer éve folyton háború van, s a háborúk egyre kegyetlenebbek. S a kegyetlenség nem csupán a gyilkolás harctéri technológiáinak kifinomultságaiban manifesztálódik, de a besúgás, az egyének és a tömegek módszeres és bestiális kínzásában is. - Ez épp oly mocskosan brutális, mint ezer éve, csak a kéj egyre szörnyűbb, ami a kínzóban él.
Van pokol! Benne élünk. Mi magunk vagyunk ördögök. Nem csupán ördögiek, - de maga a gonoszság! - Ölni, vagy halni hagyni: ez a filozófia. - A munkahelyi intrikák, amelyek egzisztenciától fosztanak meg kollégákat. A családi kötélhúzás, mely méltóságától fosztja meg a valaha szeretettet. - A politika, amely nem több, csak a maffia egyes csoportjainak rivalizálása, - mind-mind azt mutatja, hogy áldozatok vagyunk. Áldozatai a kultúrának, amely a gyengét nem felkarolja, hanem felzabálja, akár a prédát.
Mi értelme hát "emberi" értékekről beszélni, gondolkodni? - Legyőzhető-e a gonoszság úgy, hogy magunk is ne váljunk gonosszá? - Gyakran tűnik úgy, hogy a gonoszság legyőzésének egyetlen biztos módja az, ha a gonosz elpusztul. - Németország és Románia életében új, sikeres korszakot hozott az el, hogy elpusztultak azok, akik meghatároztak egy-egy részben sikeres, részben őrült, de alapvetően szörnyű korszakukat. - Azonban a gonoszság efféle papjai újra és újra felkenik magukat országok és korok fölé.
Ám nem az a baj, hogy mindig vannak olyan erőszakos emberek, akik így akarnak uralkodni. A baj az, hogy a tömegek igénylik ezt az uralmat. - Minden szörnyeteg rajongást vált ki a tömegekből. - S ez a szörnyeteget megerősíti. Úgyszólván hitelesíti az uralmát. - S a kultúrától az üzleti életen át követőkre talál. S a tömegek örömmel hajtják magukat igába a jól ismert és rajongott uralom kis klónjai alatt. - Ez az önpusztító rajongás az igazi baj, ez a tanult prédaság.
Barbár időkben egyes közösségek embert áldoztak, hogy valami hatalmasságot kiengeszteljenek, vagy jóindulatát elnyerjék. S az ember lelkében ott él a kéjes vágy, hogy lássa a szörnyűséget. - S míg a sokaság a szörnyű kíváncsiság kielégítését szent rituálénak hazudta, hogy igazolja a rettenetet, addig az áldozat nyomorultul elpusztult, - s akkor volt szerencsésebb, ha végig fent tudta tartani ugyanazt azt az önámítást, amit a szerencsés nézők. - Borzalmas! - De még borzalmasabb, hogy ma már tömegeket áldoznak fel, hogy a szörnyűségre éhes tömegek kéjvágyát kielégítsék!
Így szakították ketté a mi hazánkat is. - A társadalom egyik része azt hiszi, szent ügy miatt kell pusztulnia a társadalom másik, szentségtelen részének. - Áldozatból egy is sok! - Ki írja meg Radnóti időskori verseit? - Ki farag fűzfa sípot a soha sem ismert nagyapám helyett? - Egyik ismert, másik ismeretlen. De egyaránt szörnyű. - S milyen szörnyű az, hogy ma milliókat tekintenek feláldozhatónak és feláldozandóak azok, akik révülten követik a kultuszt. - Mert kultusz ez, - s a követése révület. - Sokan észre sem veszik, hogy maguk is áldozatok. Azt képzelik, sértetlen nézői csupán annak, ami történik. Azt képzelik, őket valaki, vagy valami a jobbak közé minősítette, - a magasabb fokon álló emberek közé, s akiket veszni látnak, azok egy kicsit közelebb állnak az állati minőséghez, így a vesztük erkölcsileg igazolható, egyébként pedig szükségszerű. - Kérdezze csak az olvasó a németeket: milyen volt szembesülni? - Ők ugyanis elvégezték a házi feladatot. Ma Németországban a legbékésebb a zsidók élete Európában. - Mert ők megrettentek a saját oltáraiktól, melyeken milliókat áldoztak fel értelmetlenül. Mert értelem nincs a szörnyűségben, csak gonosz kéj.
A társadalom uralkodót akar: despotát, teljhatalmú kegyúrt és kényúrt. A társadalom gyermek, olyan apát akar, aki szadista és pedofil. - A társadalom szenvedést akar, szörnyűséget, rettenetet! - Mert izgalmasabb, mint a tévében. - Mert önigazolást ad és öndicsőítést eredményez. - Lám, a náci keretlegények mennyivel jobbak, mint a Dunába lőtt emberek? - Jobbak? - Ez az emberség? - Ez a magyarság? - Ez a keresztény nemzet értékeinek kiteljesedése?
E sorok írásakor az "áttelepített" József Attila szobor mögött ültem, közel a cipőkhöz. Tőlem balra monumentális talapzat, még befejezetlenül. - Milyen érdekes, hogy a "nagy" vezérek szinte mindig kicsik a termetükre nézve! S mind gigantomán. - Kompenzálás ez. Mindenki frusztrált. Mindenki kompenzál. - De miért rajong a sokaság az egyért, aki becsapja, kihasználja és tönkreteszi?
Álnaív kérdés. A sokaság a fentebb ecsetelt kéjvágy miatt rajong a gonoszért. Lucifer népszerűbb, mint Gábriel! S mindenki azt hiszi, hogy amikor "más" nem jut be az egyetemre, nem kapja meg az állást, nem jut támogatáshoz, nem nyerhet meg pályázatot, akkor neki, a "nem más"-nak jut több hely. Numerus clausus-t remél a kisember, hogy elérhesse a vágyait a félelem ellenére, hogy arra más alkalmasabb, méltóbb, jogosultabb lehet. - A mást ki kell zárni a lehetőségből, hogy ő biztosan bejusson. - S ha ő valami fatális hiba miatt ma még nem is jutott be, hát majd lelkesebb lesz, hogy a hibáját megbocsássák, s holnap ő kerülhessen sorra.
József Attilát nem vették életében. Radnótit agyonlőtték. A költők fiatalon halnak. Költőnek lenni nem jó! - Kivéve, ha a hatalom költője lehet a szerencsés. - De akkor legyen meggyőződés és emberség nélküli, mert a hatalom embertelen.
Ám vak az, aki nem veszi észre, hogy az ember pusztul az embertelenségben. S nem csupán az egyes ember, - az egyes emberek közül egyesek éppen hogy nyertesei a pusztulásnak. De a közösségek pusztulása annál nyilvánvalóbb, minél nagyobb egységet vizsgálunk. Pusztul a család. Pusztul az ország. S hogy divatos szóval éljek: pusztul a nemzet. - Persze, ha nem tekintjük a család tagjának azokat, akikre rossz idők járnak, - hanem csak azokat, akik a hasznot húzzák más pusztulásából, - akkor ez a szűkebben értelmezett, valójában csonka közösség gyarapodni látszik. - Ha nem tekintjük a nemzet tagjának azokat, akikre rossz idők járnak, - hanem csak azokat, akik a hasznot húzzák más pusztulásából, - akkor ez a szűkebben értelmezett, valójában csonka memzet emelkedni látszik. - Minden vezérelvű korszak kijelöli a maga kiközösíthetőit. - Akiket megfoszthatnak mindentől. Akiket legyőzendő ellenségnek kiálthatnak ki, - mint a bajok forrását. - S minél kiszolgáltatottabbak ezek az áldozattá kijelöltek, annál biztosabban ígérhető a győzelem!
Lám, akik a cipőjüket ott hagyták a parton, a győzelem illúziójával ajándékozták meg a társadalomnak azt a részét, akik megkülönböztethették magukat tőlük. - S habár e győzelem az ország pusztulása közben fogant, amikor csak igen kevesen lehettek valóban nyertesei mindannak, ami megesett, a barbár élmény, hogy megalázva, elpusztítva láthattak az emberek másokat, egyfajta borzalmas kábultságot hozott. - S mert nálunk nem történt meg sok más kor története mellett e korszaknak sem a feldolgozása, - a kábulat nem múlt el. - S e kábulattól nem veszi észre a sokaság, hogy minden tekintetben fogyunk és fogyatkozunk.
A költő abban a világban él, amely körülveszi. - Egyesek azt tanítják, hogy a költő külön világot teremt magának. Holott a költő azért formálja a világot maga körül, hogy megváltozzon. Nincsenek elefántcsont tornyok! - Viszont van egyfajta szörnyű magány, egyfajta kiközösítettség.
Verset ugyanis sok hülye írhat. - De, aki költő, az átlátja és átérzi mindazt, amiről fentebb szóltam.
A költő tudása mágikus és filozofikus. - Először az igazság ragadja meg őt, - aztán ő ragadja meg az igazságot. - Mélyebben, mint a tudományok művelői. - S a költő a szerelemben, a hitben, a hazafiságban mindig csak egyet keres: az emberséget. - A halandó ember problémáját, hogy tudniillik hogyan lehetne méltó a halhatatlan emberi szellemhez. - Mágikus, ahogy megragadja a kérdéseket és a problémákat. S filozofikus, ahogyan válaszokat ad. - Maga sem tudja, honnan tudja, amit tud. A tudása nem az értelemből fakad, hanem a szellemből, amelyet kutat. - S bár divatba jöttek ma is ordas eszmék verselői, a költők emberibb világot hirdettek, s azt hirdetnek minden korban. - Hisz ez elválaszthatatlan következménye hivatásuknak: az emberségnek.
Nincs hát okunk csodálni azt, hogy rossz idők járnak a költőkre, amikor ordas révület teszi az emberek egy részét ragadozóvá, másokat a szörnyűség kéjesen cinkos szemlélőjévé, s a legtöbbeket végül áldozattá. - A költő csak üldözött lehet: kirekesztett. Megosztó, mert szembehelyezkedik azzal, ami méltatlan, ami embertelen, ami nemtelen. - Üldözött életében, s prostituált halálában. Mert a hatalom csak a kollaboráns, avagy a halott költőt kedveli. - Az élőtől fél. Mert a költő próféta, aki meglátja és kimondja az igazságot. Hogy tudniillik, végül minden és mindenki megmérettetik. S e sok zsebgóliát hiába ágaskodik, végül a történelem dicstelen szereplői lesznek. - S a korról, amelyet eltorzítanak, végül kiviláglik e torzság. - Amit nemzedékek, vagy évszázadok múltán majd mindenki lát, azt a költő máris érzi, látja, - s kimondja. - Ezért pusztítják e korok urai a költőket.
Ó, ha tudnák, hogy a költőnek csak a teste pusztítható el! - Hogy rettegnének!

2014. március 18., kedd

Hétköznapi rasszizmusaink



Barátom féltőn érdeklődik, hogy: ugye nem vagy zsidó?... - Nyírő József 1943-ban írt dolgozatában József Attila költészetének értékét azzal az állítással igyekezett kisebbíteni, hogy ő, - mármint Attila félzsidó volt. - 2006-ban lelkész bátyámmal többek között azért szakadt meg a kapcsolatom, mert kijelentette: neki azért van igaza, mert ő lelkész. - S hányszor figyelmeztetnek: tudd, hogy hol a helyed!
Hol a helyem?
Korábbi vezető állásomat azért vesztettem el, mert ragaszkodtam a magán-nyugdíjpénztári tagságomhoz. - Nagyszerű, nemzeti érzelmű vállalkozó volt az új tulajdonos, aki egyik első értekezletét a csúszópénz mértékének megállapításáról tartotta, s kávé mellett azzal dicsekedett, hogyan is jut pályázati pénzekhez. - A munkahelyek meg csak nem teremtek. - Az enyém is elveszett. - S a napokban azt magyarázta nekem egy nemzeti barátom (ha ugyan barát), hogy a magyar mindig kiskaput keres, mert ilyen a karaktere. - "Ha szereted a Hazádat, fizess adót!" - mondtam felháborodottan, de láttam a szemén, hogy belül rám legyint: "szegény bolond!" - A gyengék és gyávák pusztuljanak! - S hogy ne lenne gyenge a tisztességes ember gazemberek között?
Zsidók vagyunk, svábok és cigányok, akik csak arra valók, hogy rabszolgaként dolgoztassanak. - Radnóti távíró póznákat cipelt, szenet lapátolt, ládát szögelt, vasutat épített - és meghalt. - Pedig taníthatott volna irodalmat, - hisz abból doktorált, s habár tanított, ha tehette, a nádpálca súlyát nem ismerte, - s írhatott volna vaskosabb életművet. - De nem! - A nemzetnek lőszerládára és rézre volt szüksége, nem tudásra és tisztességre!
A munkahelyeken kiszolgáltatottak vagyunk. - Hol vannak már a munkavállalót védő jogok? - Papíron is kevesebb, s ami van, csak írott malaszt. - Ma a munkavállaló és a munkáltató nem szövetséges már. A munkáltató a nyertes, a magasabb kaszt, - a munkavállaló pedig az a hülye, aki nem tud elég gyorsan lapátolni. - Na igen: a Glatter fiú is a filológiához értett. - S persze, a feltételek visszamenőleg is átírhatóak. - Megszokásból dolgozunk, s nem reményekért. - Félelemből vagyunk lojálisak, nem meggyőződésből. - S bűn a tudás, ami az évek során ránk rakódott, mint a szenny. - A megállapodás annyit ér, amennyit az erős érdeke és kedve diktál. - Ő megszegheti a saját szabályait. - Te azt sem tudod, minek is kell megfelelned.
Magyarország soha sem volt ennyire egységes. - Igaz, ha Magyarország csupán két-három millió ember. - S mik volnának a többiek? - Te, és én, és mi? - Munkaszolgálatosok, akiknek kijár a tarkólövés, ha nem menetel elég gyorsan az úton, - amit életnek nevezni súlyos cinizmus lenne.
A gálya utasa soha sem fél a víztől? - Hej, visszatérhet még Petőfi! Nem Barguzinból, de elkeseredésből. - Lassan nincs mit veszteni. - S aki nem veszíthet, az szabad lesz, s elhagyja a félelem, amint felismeri a sorsszerűséget: megtehet bármit, - hisz a legsúlyosabb következmény így is, úgy is biztos. - Nem féltek ott fenn?

2014. február 3., hétfő

Lojalitás vs. lojalitás



A Hazaszeretet nem kölcsönös érzés: így oktatgatom a fiaimat, amikor a jövőjük kerül szóba. - Persze, lepereg róluk: idealisták, akár az apjuk.
Amikor a Haza iránti elkötelezettségre tanítanak: feltétel nélküli lojalitást követelnek. Amikor a család, az iskola, az egyház, a munkahely, a klub, vagy az aktuális hülyeség iránti elkötelezettségre tanítanak: feltétel nélküli lojalitást várnak tőled. - Stockholm szindrómás, révült, rajongó hűséget.
Persze, elhitetik veled, hogy ez önmagában hordja a jutalmát: okot ad az önigazultságra.
S persze, valóban szükség van eszmékre, hogy a megismerhetetlenül bonyolult világban kitűzzünk néhány rendíthetetlennek hitt pontot, amelyet mozdíthatatlannak hiszünk, s amelybe kapaszkodunk.
De a HAZA nem szeret viszont! - A Haza olyan anya, aki hagyja, hogy a legkegyetlenebb fiai prostituálják, s azokat tapossa el, aki nem tűrik szó nélkül, hogy stricik kezében van az Anya, a Haza, a család, az iskola, az egyház, a munkahely, a klub, vagy az aktuálisan követhető eszme.
Ők meg, röhögnek a markukba! - Zsírját veszik mindannak, aminek a megőrzését bíztuk rájuk. - A HAZA folyton kirekeszti, elkergeti, tönkre teszi azokat a fiait és lányait, akik nem a stricik zsebének üdvét tekintik elsődlegesnek. - Hányan lennénk, ha mindazoknak, akiket az elmúlt száz évben a HAZA nevében kivégeztek, kiirtottak, tönkre tettek, elüldöztek - itt élnének köztünk a leszármazottaik? - Mennyivel lenne sikeresebb a magyar gazdaság, a magyar művészet, a magyar sport, a magyar közélet, a magyar élt, - ha ők mind itt élnének, dolgoznának, alkotnának. - De, nincs ilyen szerencsénk. Mert a HAZA stricijei nyerni akartak, - és nyertek. Sokkal kevesebbet, mint amit mi mind vesztettünk. De ez kit érdekel? - A numerus clausussal például helyeket, pozíciókat. Olyanokat, amire mások érdemesebbek voltak. Aztán még: ingatlanokat, műkincseket, tőkét, önigazolást. - S lám, egy erőszakos, bé kategóriás elit vezette ország ismét megsemmisítő vereségbe kormányozta magát. Csak a második világháború egymilliónál több magyar áldozatot követelt. S ennek az egymilliónak hatvan százaléknál nagyobb hányada a legprimitívebb gyűlölködés közvetlen áldozata: deportálások, gettók, munkatáborok, koncentrációs táborok... - Több, mint húsz százalék az őrült kormányzás áldozata. - Vagy tényleg van értelme a Donn mellett védeni a hont? - Hány kilométer is ez? - Fenéket! Ez kiszámított áldozat volt a revizionizmus sakktábláján. Jutalmat vártak, - s nagyapáink, dédapáink élete volt az ár. A gazdaságosság jegyében, azért mégiscsak elégtelen felszereléssel küldték el őket. - Igaz: a felszerelés elvesztése kalkulálható volt. - Gazdaságos. De az én nagyapám fázott és éhezett ott!
S persze, apám jól mondta: a felkavart víz tetején mindig ugyanaz az anyag úszik. - Nincs sehol koncentráltan annyi volt komcsi, mint a Fidesz-KDNP berkeiben. Szerintem az MSZP-ben sem.
A strici strici marad, bárhogy hívják is a kuplerájt!És mi a helyzet a család, az iskola, az egyház, a munkahely, a klub, vagy az aktuális hülyeség iránti elkötelezettség terepén? - Hát, ugyanaz. - Fortélyos félelem igazgat minket. - Persze, ezt csalhatatlan reménynek hazudják. - De, ugyan mennyi bizalom van a családban, vagy a munkahelyeken? - Mennyi bizalom van ma Magyarországon? - Nem kellene végre elzavarni a striciket?

2014. január 27., hétfő

Mi is az igazság...



"Az igazság furcsa, nem létező állapot.
Részeg vagy tőle, aki nagyot harapott"
- írta egy gimnazista, 1985-ben, az akkori diktatúra árnyékában élő társadalom légkörére utalva...

Történetesen 1993-tól 2003-ig voltam biztosítási ügynök. Akkor a szakma még megtanulható volt, bár nem OKJ-s. Ma már van OKJ vizsgám is, - tudom is, hogy semmit sem ér. - Akkor, az utolsó években többször is megfizettek az írásért: gazdasági lapba kértek tőlem cikkeket a biztosítás különféle vonatkozásairól. - Tehát: képzelhetem, hogy valamennyire értettem a szakmámhoz. Tény: az írástudásért akkor fizettek meg a legjobban.
Részese voltam az önkéntes- és a magán nyugdíjpénztárak indulásának, - és az első üzleti alapú egészségügyi kiegészítő biztosítás születésének. - S akkor, a hosszú távú piaci szükséglet a demográfiai változások tartós tendenciáival igazolták. - Azzal, hogy az átlagéletkorokban előbb-utóbb elkezdünk felzárkózni Európához, hogy az egészségügyi ellátás a tudomány fejlődése folytán egyre költségesebbé válik, hogy a társadalom önreprodukciója negatív értékbe fordul, hogy a fiatalok belépése a gazdaságba egyre későbbre tolódik. - Magyarán: az eltartottsági mutató tartós és igen jelentős romlása várható.
A felosztó-kirovó rendszerek abban a régi Németországban fogalmazódtak meg legrészletesebben (a német alaposság), amely a második világégéssel a múlt részévé vált. - Miben volt más az a világ, mint a jelenlegi? - Az alacsonyabb átlagéletkor következtében a nyugdíjban töltött évek száma a töredéke volt a ma általánosnak. A gyermekhalandóság csökkenése, s egyúttal a megszokott magas gyermekszám miatt a társadalomban mindig sok volt a gazdaságilag aktív fiatal, ami miatt az eltartottsági mutató lényegesen jobb volt, mint ami manapság a korhatárok emelésével és az ellátottak körének adminisztratív szűkítésével elérhető. Ugyanakkor, az egyre szélesebb rétegeknek elérhető egészségügyi ellátás is arányaiban nagyságrenddel olcsóbb volt, mint ma. - Igazán csak azok gyógyultak meg biztosan, akik fiatalok és erősek voltak, - s akik így hamarosan újra befizetői lehettek a "közösnek". - Egyszerűen egy erőteljes demográfiai növekedés időszaka volt ez. Nem aranyidők, - hisz válságok szabdalták és taszították az őrület háborúja felé, - de ideig-óráig azok között a körülmények között fenntartható volt a rendszer. - Akkor is csak ideig-óráig.
És, amire a mai jobboldal hívei oly nosztalgiával révednek vissza: a szocializmusban is csak ideig-óráig lehetett ezt fenntartani. A Szovjet birodalom gazdaságilag volt fenntarthatatlan. S mi is, e birodalom részei, fenntarthatatlan modellt építettünk. - Persze, lehet azzal jönni, hogy ma mennyivel nagyobb az eladósodottságunk. - De, az is a félremagyarázások talaja lenne. - Az első lépésben szokás elfelejteni az inflációt. Aztán a GDP-hez való viszonyítást. Aztán meg azt, hogy az a réteg, akinek mélyebben ér a keze a húsosfazékba, alapvetően rendszer-független. A valamikori jó elvtársak jó polgártársak lettek. Ugyan az az uram-bátyám világ lopja és herdálja szét az országot, akik akkor is. - Erről ennyit. - Most vissza az eredeti témához.
Egy elkeseredett percben azt mondtam egy tíz évvel fiatalabb kollégának, hogy sajnos nem lesz nyugdíjunk. - Miért is? - Mert a kilencvenes évek második felében tipegősen elindult tőkefedezeti rendszert nem engedték felnőni. - Ő aztán elmondta nekem, hogy a tőkefedezeti rendszer nem jó, mert Amerikában sem működik. - Nehéz elmondanom, milyen önuralom kellett ebben a pillanatban! - Mit számít az nekünk, hogy egy messzi-messzi galaxisban mit rontottak el? - ha csak nem azért érdekel, hogy a mi konstrukciónk sikeresebb legyen! - Egyszerűen az nem válasz ezekre a társadalmi és gazdasági kérdésekre, hogy a felkent vezető és pártja, amely szinte már papsággá magasztosul, égi mannát fog nekünk találni. - A matematika egzakt. Elosztani azt lehet, ami van. S a gazdagok azért gazdagodnak, mert ők elvenni szeretnek, nem adni. Tehát, a szegényebbek annyiból élnek meg, ami a kizsákmányolás és az adóztatás után a szegényeknek megmarad. - Ha négy kereső korú felnőttre jut majd három nyugdíjas, három gyerek, egy rokkant, - és e négy egyike munkanélküli lesz, - akkor bizonyára vékony zsír kerülhet vékony kenyérre. - Ennyi az egész. - Talán, jó lenne, ha nem engednék, hogy a jövőnk biztosítékait "megvédem" felkiáltással folyton elvegyék. - Nem is magunk miatt! - Annyian vagyunk depressziósak! S a depressziós kissé mindig szuicid. - De, talán a gyermekeink számára nem mindegy. - S talán nem mindegy, milyen világot teremtünk nekik. - Akárhogy nosztalgiázgatnak is olyan rossz korok iránt, amelyekre már az sem emlékezhet jól, aki benne élt. S akár mit rontanak is el messzi-messzi földrészeken. - Nekünk itt a saját világunkat kell megteremtenünk. - Azaz: felépítenünk. S nem mindegy, őrült-e, vagy gazember-e a mérnök! - Nem látjátok? - Ránk dől az egész!