Turbó mocsok
Ez most hosszú lesz, bár igyekszem a témához mérten röviden
írni.
Sokáig blogot írtam a politikai, közéleti gondolataim
kapcsán: szamizdatom
A Blog, mint műfaj elavulttá vált, és én magam sem tartottam
már olyan fontosnak, hogy ezekben a kérdésekben megnyilvánuljak, mivel kulturált
párbeszéd, vagy konstruktív vita ezekben a kérdésekben kétségbeejtően ritkán
alakul ki.
Azt mondják, hogy ma minden átpolitizált. De ez nagyon enyhe
megfogalmazás. Szerintem mindent áthat a hisztéria és a gyűlölet. Ezeknek
igazán célja sincs, pusztán önmagukért, az indulat feszültséget levezető élményéért
élnek vele az emberek. És azért is, mert egyszerűen nem volt alkalma a
társadalomnak, hogy más viselkedési módot sajátítson el.
Magamról annyit, hogy 1967-ben születtem. 1985-ben egy
életre elvágtam magam azzal, hogy idealista vidéki diákként az akkori hatalom
ellen szóltam. Mivel pedig ma is fontos helyeken ülnek konkrétan azok, akik
akkor megharagudtak rám, én bátran mondhatom, hogy ezek ugyanazok, mert személy
szerint ugyanazok, vagy a neveltjeik.
A rendszerváltás idején ismerkedtem én is a pluralizmus, és
a különféle politikai irányzatok kommunikációjával. Mivel az addigi életünkben
nagy hiány volt az emberi és polgári szabadságjogokból, magától értetődő módon
liberálisként azonosítottam magam. De nem szavaztam akkor sem a Fideszre, mert
annyira túlzónak tartottam a liberális ígéreteiket, hogy egyszerűen nem hittem,
hogy azt komolyan is gondolják.
Egy ideig hittem, hogy van politikai erő, amely az én érdekeimet
is képviseli. Aztán már csak reméltem. Ma már azt sem.
Mivel a társadalom jelentős része elszegényedett, és a
védőhálót jelentő és esélyeket teremtő közszolgáltatások leromlottak,
szükségszerű, hogy szociáldemokrata célok mentén is gondolkodjak. De az is
illúzió volt, hogy van olyan párt, amely e szempontból képviseli a társadalmat.
A saját érdekeiket képviselték, hogy minél több kézzel nyúlhassanak ők is a
húsos tálba.
Nincs olyan párt, amelyben fenntartások nélkül bíznék, vagy
amellyel azonosítanám magam. Nem is léptem be soha egy pártba sem, és olyan
szervezetbe sem, amely ezek szatelitjei.
Azonban mégis dönteni kell arról, hogy kire szavazok majd,
és ezzel kire bízom a hazám, a családom, és a magam jövőjét. Természetesen, sokakkal
együtt nekem is jelentős eleme a döntésemnek az, hogy mi ellen szavazok.
Természetesen az ország és a társadalom mai állapotait elviselhetetlennek
tartom, és úgy hiszem, már szinte a huszonötödik órában vagyunk, annyira sürgős
a változás.
Várhatóan arra szavazok, aki elhozhatja a változást. De
ettől még nem leszek e párt, vagy a pártot megjelenítő személy híve. Sőt, amely
napon nyer, azon a napon az ellenzékének a része leszek, ahogyan egy
értelmiséginek kötelessége. Mert a társadalom kritikáját, elvárásait az
értelmiségi dolga megjeleníteni a hatalom és a nyilvánosság felé.
Nem szükséges a Fidesz bűneit ecsetelnem, ahogy más pártokét
sem. Kiváló oknyomozó újságírók, és néhány bátor ellenzéki és független
politikus, illetve közszereplő hatalmas munkát végez e téren. Ám az emberek
szektás buborékokban élnek. A tények és az érvek csak akkor hatnak rájuk, ha
erősítik a hitüket. Ami megkérdőjelezné ezt a hitet, azt gyűlölettel utasítják
el. Így történhetett, hogy néhány napja három irányból is ömlött rám a
gyűlölködés, mert éppen minden nagyobb szekta hitét megkérdőjeleztem egyetlen
rövid bejegyzéssel.
Néhány dolgot mindenkinek meg kellene érteni: A politikus
nem isten, a párt nem egyház.
A politikában nagy többségében gazemberek vannak, akik
hatalmat és pénzt akarnak. Az, hogy ezért cserébe megígérnek bármit, csak a hazugságaik
része. Nagyon ritka, hogy komolyan is gondolják.
A pártok nem társadalmi érdekeket képviselnek, csupán
egy-egy meghatározható kör gazdasági érdekeit igyekeznek érvényesíteni. Természetesen,
ha gazdasági kérdésben valaki nyert, akkor valaki másnak veszítenie kell. És
általában azok a legnagyobb vesztesek, akik ezt nem is hajlandóak észrevenni: a
hívek.
A társadalmat átható primitív gyűlölködés nem szolgál mást,
csak a megosztottságot, hogy ne jöhessen létre olyan morális fölénnyel bíró
tömeg, amely elszámoltathatná a politika alakítóit. Márpedig ők alakítják a
jelenünket, és a gyermekeink jövőjét.
A politikus szolga. Az országnak mind tulajdonosai vagyunk,
és őket azzal bízzuk meg, hogy ezt a tulajdonunkat jól igazgassák. Nem a
politikusnak kellene a társadalom felett uralkodnia, hanem a társadalomnak a
politikus felett.
Magyarország helye a nyugaton van. A nyugattól sem csak jót
kaptunk. De a kelet ma halálos ölelést adhat csak.
Néhányan felvetik, hogy kössek különbékét, vagy legalább
gyakoroljak öncenzúrát. A kérdés csak az, hogy megtehetem-e. Ők úgy gondolják,
hogy a hatalom bosszantása felesleges kellemetlenségeket okoz, és aki
bosszantóan viselkedik, az az ő békéjüket zavarja. Nos, ezt hívják
Stockholm-szindrómának. Amikor a rajtunk uralkodó erő bármit megtehet, mert nem
merjük kritizálni, sőt, isteni törvénynek tekintjük az ő akaratát, és eretneknek
azt, aki ellentmond.
Most emlékeztünk 56-ra, de a 48 minden magyar identitásának
a sarokköve. Mi lett volna, ha akkor a kellemes különbékét választották volna?
Nincs különbéke.
A 2026-os választásokig ez a mocsok rohamosan növekedni fog.
Máris fuldoklunk benne.
Három kimenetel lehetséges.
Ha marad ez a hatalom, akkor mindenen és mindenkin bosszút
állnak, amiért félteniük kellett a hatalmukat. Gyakorlatilag egy láger lesz az
ország.
Ha más alakít kormányt, de egyébként a hatalmat megtartják, akkor
előbb megbuktatják a kormányt, és ismét csak a bosszú zúdul ránk.
Ha azonban elveszítik a hatalmat, akkor óriási tolongás lesz
a damaszkuszi úton, és sok nyelv megered. Akkor a szektások jelentős része
rájön, hogy ő mindig is az új hitet vallotta, és részükről marad minden a régiben,
hiszen egy isten lecserélése e szempontból nem okoz nagy nehézséget. De lassan
elindulhat egy jobb, emberségesebb társadalmi légkör felépülése is.
Ennyi. Ez az esélyünk. József Attila ezt írta egy helyen: „mocsokban
élünk, s meghalunk” Ha pedig úgyis meghalunk, miért ne éljünk igazán? valamikor
egy naiv, idealista srác voltam, aki jobb világot akart. Ma is azt akarom. Magamnak
is, és mindenkinek.