Oldalak

2012. december 27., csütörtök

Végértékelő

Néhány nap múlva lesz egy éjfél, amikor a lakosság igen jelentős hányada lesz ittas, s úgy szórakozunk majd, mint ha egyébként jól élnénk. - Mint akár négy éve. De, a petárdadurrogással, támolygó pezsgőlocsolással átitatott perceket a nem Köztársaság Köztársasági Elnökének beszéde szakítja majd meg. - Aztán rém unalmas nótaműsor itt, retró szex ott, ezerszer látott filmek amott.
Persze, egyesek megkeresik a vízszintest, mások pedig egyre jobban érzik majd magukat kivirradtig, amikor végül a legádázabbul mulatók is átadják magukat az újév első alvásának.
A rendszerváltozás (megtanultuk: ez a leghelyesebb megnevezés) után sok év első perceiben hallgattam a Köztársasági Elnök szavait. - Ma már nem érdekel.
Pedig nem váltam kevésbé fogékony a közügyek iránt. Sőt! A politika egyre elviselhetetlenebbül van jelen az életemben. - Csupán a szavak és a megszólalók hitelében nem hiszek már. - S tartok tőle, nem csak a nosztalgia színezi derűsebbé a múltat! - Volt egy Köztársasági Elnökünk, aki nem a Kormány embere volt, hanem mindannyiunk elnöke. S voltak csaknem méltó utódok. S volt is, van is, aki érdektelen.
Miért is érdekelne, ahogy megmagyarázza, hogy ő képvisel minket, mert egy közülünk? - Nem érdekel, mert nem igaz. Ő egy a szobatársak közül, s azt képviseli, amit képviselnie kell. Nem lehet független sem erkölcsileg, sem politikailag.
Tökéletesen érdektelen, ki is ma a Köztársasági Elnök, hisz az alaptörvénynek is csupán egy könnyedén módosítható alpontja mondja, hogy az államformánk: köztársaság. - Ő egy szerencsés fickó: a karrierje ugyan nem folytatódhat, de relatíve fiatalon kezdheti meg gondtalan nyugdíjas életét. - Így akár engem is félreállíthatnának! - Az unokájának se lesz gondja, - s csak annyit tesz érte, hogy a rivalizálás látszatát is elkerüli.
Mert lássuk be: Áder, Kósa, Lázár és Rogán karrierjének egyetlen gátja van: nem akarhatják legyőzni a főnököt.
Ez persze az ő ügyük. Úgyszólván érdektelen a számunkra. A rendszer nem a nevektől függ, hanem csupán egyetlen névtől. - S ez nem a magyar nép!
Azt gondolom, az író ember felelősséggel tartozik a közösség iránt. Kötelessége végig gondolni, megfogalmazni és közzétenni azt, amit mind átélünk. A kérdéseket, a kétségeket, -  s ha léteznek: a válaszokat.
De, hogy én író ember vagyok-e, megválaszolhatatlanná tette az a naiv gesztus, amikor 1985-ben leírtam: nem akarok publikálni a KISZ lapjában. - Ugyan, honnan is sejthettem volna, hogy a karrierjüket a KISZ berkeiben kezdők lesznek majd a "polgári" magyarság képviselői? - S csoda-e, ha mind máig nem nyertem feloldozást? - Már 1992-ben megtudtam: baloldali vagyok. - Hogy miért? - Mert úgy tekintették: velük szemben állok. S ha ők önmagukat akkor éppen jobboldaliként azonosították, akkor én csakis balra lehetek. - Mert nem akartam az Ifjú Kommunistában publikálni. - Groteszk, mint a legtöbb ok, amely miatt sorsok mennek tönkre.
Természetesen, nem a saját sorsom fölött akarok siránkozni. - Amennyire lehetséges, megbékéltem ezzel. Az író különben is azt képzeli, a saját idején túl is érvényesek lesznek sorai. - S hogy így van-e, sohasem tusom meg. - Ezt el kell fogadnom, - hisz nem élem túl önmagam.
A sorsom sem több, csupán illusztráció.
Az illusztráció pedig elsősorban nem díszítő elem, - bár az is lehetne a funkciója. Az illusztráció ezúttal egy megértést segítő példa.
"Ezek ugyanazok", - mondja Bródy, - s persze, igaza van.
"Nekem elveim vannak" - mondja évtizeddel fiatalabb barátom, s irigylem. Irigylem, mert még tud őszintén hinni. - Habár, ezt némi keserűséggel naiv hitnek is nevezhetnénk.
A Magyar Népköztársaság nevű diktatúrát mégiscsak a párton belüli reformerek győzték meg, hogy önként adja át a helyét annak a többpárti rendszernek, - amelynek vezetőit korábban még minden eszközzel, s a maga alkotta joggal üldözte. Miért hinnénk, hogy e reformerek politikailag hiteltelenebbek, mint azok az ellenzékiek, akiket végső soron az MSZMP engedett elindulni a legális politizálás útján. - Mert ne feledjük, - sokan az új politikusok közül már az előző évtizedekben is voltak valakik. Mindenki szem volt a láncban. S aki nem állt be a sorba, azt az illusztrációban látott módon az új rendszer sem fogadta be.
Könnyen beszélek. Egyházi iskolába jártam, így nem kellett belépnem a KISZ-be. Nem kell most azt magyaráznom, hogy "belülről bomlasztottam". - Tudjuk, hogy a meglehetősen európai Németh Miklós előtt előbb az egészen radikális Grósz Károly vezette a kormányt. - Tetszenek még emlékezni?
Grósz alatt voltam sorkatona, - mint "klerikális, rendszeridegen elem". Márciusban és szeptemberben mégis a tömegoszlató ék formációt gyakoroltuk. - S Németh Miklós idején taktikázták ki Moszkvát, hogy az a bizonyos sorompónyitás létrejöhessen.
Egyszerű ez. Még engem, a majdnem kispapot is elvtársnak szólítottak. De, a püspöknek tagkönyve is volt. Hát persze, hogy párttagsági!
Akár honnan nézzük is, az 1990-es Parlamentben kevesebben voltak azok, akik nem pártajánlással csináltak korábban karriert. - S az is valószínű, hogy ha 1988-ban a Bibó Kollégium KISZ tisztújításán Orbán Viktor sikeresebben szerepel, a Fidesz meg sem alakult volna.
Az önmagát jobboldalinak nevező közeg tagjai is ugyanott tanulták a karrier csinálást. - Mert ez a politika nem több ennél. Nem rólunk szól, csakis róluk. Mi csupán eszközök vagyunk. A szavazatunkkal, a gazdasági teljesítményünkkel, az utcára hívható voltunkkal.
A magyar jobboldaliság jelenleg nem szól másról, mint korábban az MSZMP gondolkodása: az emberek megkülönböztetéséről. Ez nem más, mint egy mindent átszövő, az egész rendszer lényegét alkotó protekcionista, korrupt, színfalak mögött mutyizó világ. - Az érvényesülést itt nem zavarhatja a tehetség, a teljesítmény, az elhívatottság, vagy az alkalmasság. Ahogy megtanulták, "fönt" döntenek! - S ezért egyetlen céljuk, hogy ők legyenek fönt.
S ezért is áll háborúban az ország. Polgárháború ez, ahol testvérek és barátok, szülők és gyermekek fordulnak egymással szembe a hit okán. - Mert az egyikük hiszi, hogy Viktor a magyar messiás. Míg a másik még legalább részben józan. - S ezért áll harcban az ország az egész világgal! - Mert a barát, a szövetséges kontroll is egyben. S a mi vezetőink teljes szabadságot akarnak abban, amit tesznek.
A mai politikai elit túlnyomórészt alkalmatlan az ország tisztességes vezetésére. Ezt a mindennapjaink bőségesen igazolják. A gazdasági és a társadalmi folyamatainkat csak azok nem értik meg, akik nem akarják a hitüket a valósággal összekuszálni. - A felnőtteknek azonban kötelességük, hogy megkülönböztessék az álmokat a valóságtól. S ha valaki azért nem szavaz ma a baloldalra, amiért én 1985-ben protestáltam néhány sorom közlése ellen, az végtelenül naiv. Ma Magyarországon nincs jobb és baloldal. Itt csak kizsákmányolók vannak, és strómanjaik, akiket politikusnak álcáznak. - A politikai elit zöme ebbe a kategóriába tartozik. A saját "karvaly tőkénk" markában vagyunk. Ők gyárttatnak nekünk még ideológiákat is. Mi több, az ellentéteket is ők szervezik. - A szektaalapító, vagy a náci propaganda alapvető módszerei ezek: még azok a hírek is tőlük származnak, amelyek róluk állítanak rosszat. - S még az ellenállót is ők szervezik és pénzelik. Játék ez, amiben bábuk vagyunk. S le is ütnek a tábláról, ha nem a szándékuk szerint lépünk.
Uralják a kommunikációt! Uralják a gondolkodást! Még azt is ők döntik el, mi rosszat gondoljunk róluk! - S a gyermekek nevelését fokozatosan kivonva a családok kezéből, totális hatalmat építenek ki, immár nem a politika, a jog és a javak birtoklásával, nem a média és az igazságszolgáltatás uralásával, - hanem a hit által, melyet gyermekeinkbe plántálnak. Még büszkék lehetünk, ha a gyermekeink feljelentenek a nagy testvér üdvére....
Mi oka lehetne egyébként, hogy olyan reményteli kezdeményezések, mint az LMP, a Milla, a Szolidaritás, - és mások, ma nem mások, mint egy-egy szűk csoport karrier szervezetei? - Mi oka lenne egyébként, hogy mint a fű az aszályban, úgy sorvad el minden kezdeményezés, amely nem a "centrális erőtér" szándékait erősíti?
Olykor úgy hiszem, azok az ellenzéki szervezetek, amelyeket a nyilvánosság is megismer, az ő szándékuk okán létezik. Mert jónak látták megengedni a létüket. - S ha így van, hát nem lehet kétségünk, hogy képesnek tartják magukat arra, hogy kézben is tartsák őket.
A matematika egyszerű. Úgy egymillió ember tartozik a tágabb kapcsolati hálóba. Ők a klientúra. Az ő jólétük az ára, hogy a rendszer stabil legyen, akár egy kokain köztársaságban. Így tehát kilenc millió ember tehető másodrendűvé. Jobbággyá, vagy rabszolgává, - ahogy a megnevezést pontosabbnak találja az olvasó. S a világ nem szisszen fel. Hisz csak egy elzárt, kicsiny, groteszk sziget vagyunk. Csak egy viszolyogtató zárvány Közép-Európában. Egy kicsiny sziget, amely megkerülhető. Már a reptéri tarnzitot sem itt kell igénybe venni.
Cinikusan hangzik, de az embereket jobbára az érdekek vezérlik. S ha mi kiiratkozunk az európai érdekek köréből, akkor nem túlzottan bonyolult megkerülniük minket. A gyártósorok, a logisztikai és ügyfélszolgálati központok néhány száz kilométerrel arrébb is működtethetőek. S bár kormányunk nagy sajtó felhajtást szervez, ha megállapodik egy-egy multival, - sokkal többen hagyják itt irodáikat és kiürített csarnokaikat szép csendben. - Igen, a kormány is tudja, hogy baj van, - s ezért köt külön megállapodásokat, - titkos záradékokkal olyan nyugati cégekkel, akikkel szemben egyébként zajlik a nagy nemzeti szabadságharcunk. - Persze, ez a szabadságharc merő badarság.
Szeretném emlékeztetni a KISZ ideológigi emlőin nevelkedett jobboldali barátaimat, hogy "komp ország" vagyunk. A földrajzi helyzetünk, a méretünk, az etnikai és a kulturális viszonyaink, az energia- és nyersanyag hiányunk egyaránt arra utalnak minket, hogy nyitottak legyünk. - Még Észak-Korea is tart fönt baráti kapcsolatot, - Kínával. - Pedig ők igazán elszigeteltek. - Számunkra egyetlen valódi esély van: a sikeres integráció! - Ami azonban nem a feladása, hanem a megőrzése mindannak, ami sajátosan ránk jellemző! - Nem az őrzi meg a múlt értékeit, aki szembeszáll a jövővel, - hanem az, aki formálja a jövőt! - A nomád népek többsége eltűnt Amerikától Ázsiáig. Némelyeket bestiális embertelenséggel kiírtottak, mások egyszerűen beolvadtak a földjeikre benyomuló, sikeresebb társadalmakba. - Néhol bőséges állami forrásokat fordítanak arra, hogy skanzenszerűen megőrízzék a néprajzi emlékeket, - s persze, ez egyre hamisabb és élettelenebb.
Mi azonban még elmondhatjuk, hogy a mindennapjainkban él az a néprajz, amely a múltunkkal és a szomszédainkkal összeköt. A konyhámban hol szlovák, hol román ételt készítek. Az autóbuszra mindig felszáll néhány tót szoknyás nénike. A hímzéseink, a táncaink, a dalaink a szomszédban is honosak, - s ugyan, ki bogozná ki, hová is köthető az eredetük?
De, menjünk messzebb is kicsit. László Gyula, s persze mások is sokan, tudják és sejtik, mennyi színe van annak a szivárványnak, amit messziről mi egységes ősmagyarságnak hiszünk.
Mert őseink végig legeltették Ázsia sztyeppéit, s szövetségeiket attól függően váltogatták, ahogy a történelem szele fújt azokban a ma már átláthatatlan időkben. Ha közünk van Attila hunjaihoz, akkor közünk van a mongolokhoz is. S nem véletlenül rokon a nyelvünk az ugor törzsekével. De a végtagjaimat, melyekkel a billentyűket leütöm, török névvel illetem. A túlvilágról bolgár szavakkal beszélünk, a keresztény misztikumról szláv szavakkal. - S ha itt tartunk, még alig foglaltunk hont.
S feledhetjük-e, hogy a tatár, a török, vagy a pestis pusztításai után míly sok felől érkeztek azok, akik ma magyarok. - Mind jövevények vagyunk. Ha más-más időben érkeztek is őseink, történelmi lépték szerint csak rövid epizód az, hogy itt vagyunk honosak. Szinte csak véletlen, hogy a nyelvünk él, s így önálló kultúrával rendelkezünk. - Véletlen, amely felelősséget ruház ránk. Felelősséget, mellyel hajlamosak vagyunk rosszul élni.
Író ember lévén, meglehetősen rabja vagyok a nyelvnek. Míg egy zenész, egy képzőművész, vagy az előadó művészetek sok ágának képviselői egyetemes nyelvet alkalmaznak művészetükben, - az író az anyanyelvhez kötődik. - S bár, elsajátítható más nyelv is, - az mégis idegen marad. - Mert a nyelv több a puszta kifejezések választékos ismereténél. A nyelv az álmokat és az érzéseket kimondatlanul átszövő matéria, amely mélyebb, mint ahová a szavak képesek lehatolni.
Így hát, sokaknál érdekeltebb vagyok abban, hogy a kultúránk fenn maradjon, s tovább fejlődjön.
Mint mondtam, a múltat nem az őrzi meg, aki szembeszáll a jövővel. A napi kultúránk az elmúlt évtizedekben a globalizálódó világ ritmusához kezdett igazodni. A gép, amelyen írok, a globális kultúra terméke. A nyelv és a gondolatok, - a magyar világ részei.
Világítsuk meg más példákkal is ezt! - A finn kultúra élő, önmagával azonos, s a modern világban sikeres. Ezzel szemben Kuba egy nyomorúságos skanzen. - A finnek nem vesztették el a múltukat azzal, hogy együtt haladtak a változó világgal. Sőt! - Sikereik által képessé váltak a világ fejlődésében, változásaiban aktívan részt venni. Alakították a világot! - Kuba a félévszázados elzárkózással lerobbant múzeummá tette önmagát, amely sok nyomorúságot hozott lakóira. - A finnekhez bevándorolnak. A kubaiak emigrálnak.
S milyen a mobilitás iránya nálunk? - Bizony, aggasztó, hogy a fiatal értelmiségiek milyen nagy hányada fontolgatja naponta a kérdést: elmenni! - Kibocsátó nemzet lettünk. Vagy, helyesebben szólva: elüldöző. A fiatal értelmiségiek távozásával a jövőnk is emigrál.
De, az én ez idő szerint épp keresztény barátaimnak hadd ajándékozzak bonbonként egy bibliai példát. - Ajánlott szerző: Jeremiás. - Amikor Izraelt követően Judeát is leigázták (Méd-Perzsa birodalom, Nabukodonozor - ami nem csak egy jármű a Mátrixban), akkor "csak" az értelmiségieket deportálták. Az egyszerű, képzetlen földműveseket helyben hagyták. Hetven év múlva, amikor visszatérhettek a száműzetésből, otthon már senki sem beszélte a nyelvet! - A világ egyik leginkább hagyománytisztelő népe, az értelmiségének elvesztése folytán, alig három generációnyi idő alatt a nyelvét is elvesztette! - Ezért van, hogy az ószövetség utolsó harmada (kronológiailag tessék érteni) már nem héberül, hanem arámi (korabeli, közös közel-keleti nyelv) nyelven íródott. Ezért nem értették Jézus korában a régi szövegeket. Ezért kezdték a sorok alatt a magánhangzókat is jelölni! - Mert, a mássalhangzók jelölésére épülő írásmód okán, csak így tudták helyesen kiejteni a már nem használt szavakat. - S így vált mindennapossá a prédikálás gyakorlása, hisz meg kellett magyarázni a szent szövegeket.
Nem nagy kunszt azt mondogatni: " a nyóc év". - S abban a nyolc évben valóban számos hiba történt. Leginkább az, hogy a kormány oldal megosztottsága miatt az akkori ellenzék meg tudott akadályozni minden reformot. - Csak nézzük meg a Szlovákokat! Ők végig vitték, - és elhúztak mellettünk! - Mi pedig elmerültünk egy részeg álomban. Azt hitte az ország 52 százaléknyi kétharmada, hogy a mesebeli herceg csodát tesz: kevesebbet von el, s többet oszt szét. - Nos, egy szűk, kliens réteg számára ez a számítás bejött. - Néhány millióan, - akik persze igen hangosak (lásd: metró állagváltozás Fradi-Újpest meccs után), a gyűlölködés szabadsága többet ér a jólétnél. - Mert a szélsőjobb cinikus megtűrése, s potenciális szövetségesként történő kezelése nyilvánvaló.
A matek egyszerű. Ha marad még a Fidesz-KDNP mellett 15-18 százalék, - s ehhez jön a Jobbik 12-15 százaléka, továbbá a határon túlról szintén közöttük szétosztva legalább ötszázezer szavazó, - akkor az abszolút többség megvan. - Ha még elérik, hogy a protest szavazatok ne kerüljenek be az urnákba, - s hogy ne legyen egy olyan közös platform, melyhez az ellenzék felsorakozhat, akkor a részvétel alacsony lesz, - ami az ő eredményüket relatíve szintén fölfelé húzza. - Amennyire lehetséges, előre lejátszották a meccset, s a papírforma szerint nem veszíthetnek.
A matek egyszerű. A munkanélküliség a KGST piac elhagyása óta nem volt ilyen magas. A közmunka csak púder a fekélyre. A tartalékaink elfogytak. A nyugdíjpénztári eistand a Forint leértékelődése folytán fél év alatt elillant! A jövőnk biztonságától védtek meg! Az államadósság a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas. A gazdasági teljesítmény elérte a tíz évvel ezelőtti szintet, s tovább zuhan. Az ország egy éve bóvli besorolásban van, ami magas kamatot eredményez, - s ezt mi fizetjük meg az adókon keresztül.
Matolcsyt tartják Európa második legrosszabb pénzügyminiszterének. (Botrány! Jár nekünk az első hely!) - A belső fogyasztás folyamatosan zsugorodik. - A külföldi munkavállalás lassan mozgalommá nő. A felsőoktatás elérhetősége, s ezzel a társadalmi mobilitás lehetősége beszűkül. Vagy meg is szűnik.
A matek egyszerű: vagy lesz összefogás ezzel a szörnyű folyamattal szemben, vagy gyarmat leszünk, ad abszurdum, magyar gyarmatosítókkal, - amitől a kizsákmányoltak és elnyomottak élete csöppet sem lesz könnyebb.
Hogy valamely péntek este mit döntenek kétharmaddal, - nem tudom. De elvben 2014 tavaszán országgyűlési választás esedékes. Addigra már minden hatalmi pozíció az ő kezükben lesz, s vélhetően, elfogy az MNB valuta tartaléka is. - Ha többször kell is sorban állnunk a jegyzőnél, mindnyájunknak el kell menni szavazni. - De, kire? Mire?
Ijesztő, hogy még nincs olyan személy, szervezet, amely mögé a társadalom felelős része felsorakozhatna. Kónya hezitál, Juhász taktikázik, Schiffer elzárkózik, a bulvár politikusok feltételeket szabnak. - Mi meg kétségek között kapkodjuk a fejünket: hogy lesz ebből összefogás?
Bajnai alkalmasnak látszik arra, hogy egy átmeneti kormány vezetője legyen. A jelenlegi motivációinak tisztasága aligha kérdőjelezhető meg. - Persze, kellő rosszindulattal, bármi...
A szakértelme nyilvánvaló. A hatékonyságát bizonyította.
Még szónokként is meglepően jól szerepelt legutóbb.
De nem ő a megfelelő ember, aki viheti a zászlót! - Kell egy emblematikus személy, aki fölötte áll a politikának! - Akinek a hitelességét nem relativizálhatják a napi politika taktikái!
Van-e ma Petőfink, ha már egy Kossuthot találtunk?
Vagy van-e egy Göncz Árpádunk, aki megjárta ugyan a politikai bebörtönzés poklát, de nem a bosszút kereste, hanem a megbékélést!
A világvége ezúttal sem jött el. Kénytelenek vagyunk továbbra is azt feltételezni: minden megy tovább. -Úgy, ahogy hagyjuk, vagy úgy, ahogy alakítjuk.
A matek egyszerű. Vagy a harmadik világ szintjére sülyedünk a turulok szárnyai alatt, vagy visszatérünk a fejlődő világba. - Nincs középút. - A matek egyszerű. Vagy legyőzzük Orbán birodalmát, vagy idegennyelvként tanulják unokáink a magyart. A matek egyszerű: kell egy ember, aki méltó arra, hogy vigye a zászlót! - Kell egy ember, aki maga a zászló!
Biztosan van ilyen ember. - A matek egyszerű: vagy megtudjuk tavaszig, hogy ki ő, vagy a vég a kifejlet felé rohan. - Majd az egypárt méltóságai értékelik. Majd tőlük megtudjuk, hogy lényegében jó nekünk. S mi kábult majmokként elhisszük, - mert túlélni akar, aki él. Még, ha matematikailag már elvesztette is az értelmét.
A matek egyszerű. - Ez már nem csak egyenként szól rólunk, - hanem arról is, hogy hetven év múlva hányan érthetik meg szótár nélkül e sorokat.
Ennyi. Ez az én végértékelőm.
2012. 12. 27.

2012. október 9., kedd

Poszt...


Utáni. Minden utólagos, ha "az" után van. Ismeretes a Post traumás állapot. A Post modern izmus. A Post mortem sérülés. És ismeretes a posthumus (posztumusz) elismerés.
Elismerem, az életnek számos síkja van. Így fel kell vetnem, az élet egyes síkjai véget érhetnek, s véget is érnek, még életünkben.
Hasonló ez a dolgok kezdetéhez. Nem azonnal leszünk műveltek, vagy műveletlenek, amint megszülettünk. Nem azonnal leszünk szerelmesek, boldogok és boldogtalanok. Nem azonnal leszünk sikeresek, vagy sikertelenek. - Gimnazisták sem leszünk azonnal, s nem maradunk azok végleg.
Megesik az is, hogy az, ami az identitásunk részévé válik, nem egyszer kezdődik és múlik el.
Írni még a nyolcvanas évekbe kezdtem. A Sárvári Irodalmi Kör vezetői felfedeztek, majd elejtették sorsomat. Bizonyos fenyegetés is megfogalmazódott, hogy soha nem lesz helyem az irodalomban.
Levelet írtam: nem vagyok hajlandó publikálni a KISZ lapjában. - S hamar megtudtam, tényleg végem. Azaz, vége az ambícióimnak. - Ezt a rendszerváltás sem tette semmissé. Mert szembenállóként gondoltak rám, mindig annak függvényében, ahová állni érdemesnek tűnt azok számára, akik máig is mindig a "jó" oldalon állnak. Az ő nézőpontjukból mindig szemben álltam.
Egy évtized telt el úgy, hogy nem vettem kézbe a tollat. - Irodalmi ambícióval legalábbis.
Igaz, vezettem alapítványt, szerveztem kulturális eseményeket, s írtam hírlevelet, s a hírlevélben cikkeket. De igazán és csak azért is írni egy évtizede kezdtem, mikor Gyurka is itt hagyott minket.
És örültem az újra megtalált hangomnak. Örültem a külvárosi amatőr köröknek. Örültem az Internetes közösségeknek.
Azonban fel kellett ismernem: különbözöm. Olyan stigma ez, olyan fogyatékosság, ami áthidalhatatlan.
A világ új őrületekért rajong. Nem hinni az elfogadhatatlanban, minimum ellenszenves.
S az sem mellékes, hogy a tönkremenő egzisztencia a becsületet is felemészti. Akinek elveszett a társadalmi státusza, annak elveszett a hitele is. A pénzügyi hitelességgel együtt az erkölcsi is. Aki nem tudja megadni a tartozásait, az olyan, mint ha ellopta volna a kölcsön vett pénzt.
Amikor a társadalom jelentős része omlik össze a hitelek súlya alatt, én sem kívánhatom, hogy hitelesnek tekintsenek. Összeomlottam, sokkal drámaibban, mint ahogyan látszik.
Nem vezet út sehová. Nincs ok remélni. Élhetek, mint a vénülő popzenészek, akikre ráfagy a fiatalságuk, - s nyugdíjasok előtt lépnek fel, mert egyszer valami sikert elértek.
Ezt nem akarom. Amit elérhettem, elértem. Ami hiányzik, hogy más szintre lépjek, elérhetetlen.
Aki kíváncsi volt az írásaimra, már olvashatott eleget. A többiek eztán sem fecsérelnének erre időt.
Így hát, amennyire lehet, visszavonulok. - Meghatározatlan ideig. Október 12-e után, amennyire lehetséges, eltűnök az Internetről is. Mert ami elmúlt, annak már utána vagyunk.
Balla D. Károly piréz hagyományához csatlakozom. Ez egy virtuális öngyilkosság. Ma még nem ugrom a Petőfi hídról. De az internetről eltűnnek írásaim. S magam is eltűnök az amatőr irodalom nyüzsgő köreiből. Az életem egy bizonyos értelemben véget ér. Ez, ha nem is posztumusz, de részben post vitam időszak. Az életem egy szakaszát zárom le. S a lezárásra egy rendezvénnyel teszek pontot. Így ez az állapot egyszersmind "post evendum" is. Október 12-én úgy alszom majd el, hogy valami meghatározón végleg túl leszek.
S hogy ért-e valamit, ami elmúlt, kiderül majd abból, hogy Főnixnek bizonyulok-e, vagy sem.
A Főnix, mikor lángba borul, nem tudhatja, feléled-e hamvaiból. Halála mindig teljes és végleges. Az újjászületés olyan csoda, melyet senki sem garantál. - A rendezvény túlzó hirdetése utolsónak mondta estemet. Igen, ez az utolsó. Mert ha valaha lesz újabb, az már egy új élet eseménye lesz. Vita nova event. Talán. Talán. Nem tudhatom. S nem tudja senki.

2012. február 27., hétfő

Kővári Tibor kritikája Az út vége című dolgozat kapcsán

Kedves János! „Az út vége” c. írásod társadalmi helyzetelemzése szinte tökéletes. Mégis, azt gondolom, régi sztereotípiákon alapul. Ha az általad óhajtott, ideális társadalmat képzelek el, az úgymond kispolgársági életforma alatt nem is szabadna létezni egyetlen embernek sem. Hisz amit fölvázoltál mint általuk képviselt, megélt létformát, az értékteremtő munka természetes gyümölcse, velejárója kellene, hogy legyen. A te általad óhajtott keresztmetszetben, ha jól olvastam írásod, még helyezkednek el egységes rétegként emberek. Tudom, mindig vannak lumpenek, akik nem hajlandók az előttük lévő lehetőséggel élni, de meggyőződésem, ha a munka tisztességes értékmérő alapján lenne kezelve, a munkakerülők száma csekély lenne. A megrokkant, önhibájukon kívül nehéz helyzetű emberekkel való törődés pedig a társadalom kötelessége, hisz ez az egyetlen, ami valódi legitimációját adja. Gyenge pontja az írásodnak, és a többi hozzám eljutó társadalmi elemzéseknek, hogy amikor munkáról beszél, nem definiálja annak miben létét. Az újkori társadalmi formációk mindegyike elkövette és hordozza ezt a hibát. Társadalmi értékrend meghatározás hiányán torzult létet élünk. Ez, mindig megszüli a saját ellenzékét. Az, hogy létrejöjjön egy széleskörű társadalmi réteg, csak másodlagos. Legfontosabb, hogy valódi értékrend alapján alakuljon ki. Soha nem volt e nemzet történelmi asztalán oly lehetőség, mint amit a rendszerváltozáskor elszalasztott. Az általad vázolt privatizációs folyamat tökéletesen van ábrázolva, de mindez, sajnos kódolva van a mások fejére szívesen ráolvasott, de magunkban föl nem ismert tulajdonságokban. Nem lesz kiút sem nekünk, sem az általunk ma még oly áhított jólété államoknak, a társadalmi igazságosság újbóli értelmezése nélkül. Pedig milyen egyszerűen mérhető mérce van a kezünkben. Nem kellene mást tennünk, mint azokat az értékeket helyezni a díjazás élére, amiket vágyainkkal, fogyasztási igényünkkel szentesítünk. Hogy így kiderülne sok magasan díjazott tevékenységről, hogy értéktelen? Kedves János, és mi mindannyian: -- ez a lényeg. Ne magasztaljunk föl, ne emeljünk tudományos szintre, ne adjunk egyetemi katedrát, diplomát olyan tevékenységeknek, amik a semmit, az általunk létrehozott katyvaszt kavarják úgy, hogy az fontosnak látsszon. Az embernek testi léte jogán töredékére van szüksége annak, amit ma fölhalmoz, fontossága /bizonyítékaként/kikövetel, és eltékozol. Nemcsak a jövedelmeket, a terheket is el kell osztani, hogy ne rokkanjanak bele egyesek, míg mások a semmi fontossá magasztalásával azért küzdenek, hogy kétszer üdüljenek. Az én erkölcsi értékrendem nem tud elfogadni a bérek között háromszoros szorzónál nagyobb különbséget. Hidd el, ha így lenne, nem hangzott volna el az a bizonyos 47000 Ft az állítólag minket képviselők szájából. A lélek okán az embernek, mint testisége mellett spirituális lénynek, magasztos, fölemelő érzelmeket közvetítő művészetekre, a hite szabad megélésére, befelé fordulásához, útkereséshez szüksége csöndre lenne szüksége. Egy társadalmi közmegegyezést segítő párbeszédben ezek mentén kellene egy új állami formáció alkotmányát megalkotni az helyett a feudális törekvések helyett, amit most, nevünkben megalkottak az úrhatnámságuk vágya mentén a többségüket lobogtatók, és a régi helyett, amit oly elánnal védenek a közelmúlt feledékeny korrupt urai. A végkövetkeztetésed pontos. Azokat is maga alá temeti ez a helyzet, akik más bőrével játszva próbálják az alamizsna elfogadtatásával, annak alkotmányba öntésével hatalmukat kiélni, kiélvezni. A világ az elhasználódott formációk eltörlésével előre halad még akkor is, ha az pusztulásnak látszik, és ha ez sokaknak nem tetszik.
2012. 02. 27.
Kővári Tibor