Oldalak

2013. július 27., szombat

Békák és majmócák

Az állatvédők most ne nézzenek ide!
Azt mondják, ha forró vízbe dobják a békát, kiugrik, s megmenekül. De, ha lassan forralják fel a vizet, amiben a béka van, kába lesz és megfő.
Így van a magyar társadalom is azzal, ami vele történik. Ha egyszerre pottyantunk volna át a négy-öt évvel korábbi viszonyok közül a mostani világunkba, a legtöbben fájdalmasnak érezték volna a különbséget. De a viszonylag lassú forralás elkábította a legtöbbeket. S mint Ká majmócái, révetegen sodródnak az eseményekkel. - Annál is inkább, mert a valóság félelmetesebb annál, semhogy színről-színre felismerni merje az áldozat. A kába révület elviselhetőbb a hideg rémületnél.
ennek egyik okaként felismerhetjük a magyar oktatási rendszer - mint átfogó szocializációs intézményi hálózat - felemás eredményességét. A K und K világától a szocializmusig alattvalókat nevelt. Egyfelől: kiváló általános műveltséggel is rendelkező, kiemelkedően felkészült szakembereket. Másfelől: az önálló, kreatív és absztrakt gondolkodásra nem csak képtelen, de attól eleve viszolygó, középszerű, masszaként formálható tömeget. (Szociológiai értelemben alig van értelmiségünk. Az értelmiségi ugyanis nem a diplomás ember, hanem az, aki új tudást létrehozni képes. Az tehát, aki kérdez, rendszerez, szintetizál, újra értelmez. Akinek a világ nem kész, hanem változó és változtatható.) Aki kilógott valaha is e massza sorból, az vagy kisiklott, vagy kiment. Ezért is vagyunk egyfelől a lecsúszott zsenik országa, - másfelől az az ország, melynek egy Nobel Díjasa sem e hazában valósította meg azt a teljesítményt, amiért e díjat kapta. Sok magyar Nobel Díjas van, - de Magyarországnak nincs is Nobel Díjasa....
A magyar átlag, - ide értve a határokon belüli úgynevezett értelmiségi rétegeket is - már a szocializációja folytán is képtelen e langyos pocsolyából kiemelkedve, távolabbról és tágabb összefüggéseiben szemlélni valóságunkat. Sőt! Azt tapasztalom, hogy többnyire mélységesen hajlamos az előre gyártott jelszavakat saját meggyőződésének és önálló gondolkodása eredményének hinni. (Mivel nem szokása önállóan gondolkodni, nem ismeri fel a különbséget.)
Ez hatékony menekülés a szembenézéstől, hogy tudniillik soha sem tanult meg gondolkodni: nem problémát old meg, csupán feladatot teljesít. Hogy úgy mondjam: parancsot hajt végre. S erre - úgy hiszi, hivatkozhat majd, ha változik a világ, s más mondja meg mi (volt) helyes és helytelen.
A diaszpóra értelmiség nagy részét szintén a frusztráltság vakítja el. Olykor nemzedékekkel korábbi sérelmek sokszorosan átszínezett és önigazolással terhes emlékei hajtják őket az elvakult és tét nélküli nacionalizmusba. Végtére is, ők beilleszkedtek jobb, vagy rosszabb demokráciák társadalmi és gazdasági viszonyai közé. Őket nem érinti a mindennapok szintjén az, ami velünk történik. Végső soron a mi lécünkkel verik a csalánt. Azt képzelik, valamiféle erkölcsi alappal bírnak arra nézve, hogy tőlünk - bennszülöttektől - bármit elvárhassanak, bármibe is kerül az - nekünk.
Mint ha a történelem kegyeltjei volnánk, vagy épp bűnösök és az adósaik pusztán azért, mert nem kevés tőlünk független körülmény miatt is e határokon belül élünk.
Én azonban úgy gondolom: nem tartozunk semmivel. A történelem velünk is megtörtént. Nagyobb események átélői voltunk mi magunk és felmenőink, semhogy emberi minőségünkre nézve értékítéletet alkothatnánk abból a tényből, hogy ebben az országban élünk. A hazaszeretetet pedig - legyünk oly szentimentálisak - ne tekintse senki bűnnek!
Ha érdem volt nyugatra menekülni, - ha ugyan az volt, - azért én, aki itt maradtam, miért is lennék adós? - Talán jobb volt nekem a vasfüggöny innenső oldalán élni?
Ha szerencsétlenség volt a határok elmozdulása miatt külföldivé válni, azért szintén miért én és a leszármazottaim volnánk adósok. Talán mi mozgattuk a határokat?
Ahogy azonban a politika e kérdéseket felveti, az nem szól érdemi jóvátételről, kompenzációról. Csakis a rövid távú politikai érdekekről.
Fontos felismernünk, hogy az oktatott magyar történelem nem kevésbé nacionalista, mint a román, vagy a szlovák. Végtelenül igazságtalan a szomszédainkkal, ahogy e téren ők is igazságtalanok velünk és egymással. Ezért is fogékony annyira a diákság és a fiatal értelmiségiek a szélsőséges nacionalizmusra. Tálcán kapjuk az ellenséget. A bajaink miatt - elvakultan egyoldalú önigazolással - folyton másokat okolunk. S a gondolkodás jogos helyét végül a legprimitívebb gyűlölet foglalja el. Végül már csak arra van szükség, hogy valaki a napi eseményeket is e kábult, téveszmés világkép keretei közé illessze. - S ezt meg is kapjuk!
Kell egy törzsfőnök, akit kövessünk, s kell a sámán, aki elkábít, hogy meg ne lássuk, mikor magunkat sebezzük meg és pusztítjuk el. A valóság helyett propaganda! Így fészkeli be magát a politikai indíttatású gyűlölet a családi kapcsolatokba is. Ezért vesztesz el állást és barátokat - pusztán ideológiai indíttatásból.
Két éve még azt hittem és azt mondtam: ha elég sokaknak fájnak a változások, akkor ráébred az ország a valóságra. De ma attól tartok, Ká mérge már minden szövetünkben felszívódott. A kábulat elnyomja a fájdalmat.
A teljesség igénye nélkül említsünk néhány közismert körülményt. A teljesség igénye nélkül, mert véget nem érő a lista....
Az új adórendszer az adózók 12 százalékát hozta ténylegesen jobb helyzetbe. 88 százalék rosszabbul járt. A Fidesz népszerűsége - a mért mutatótól függően - 35, illetve 53 százalék közötti sávban, minden mérésben a legmagasabb ma is. Ha tehát feltételezzük, hogy a nyertes 12 százalék egyöntetűen oda szavaz, - amit persze nem hiszek - akkor a vesztesek közel fele is oda kell, hogy szavazzon. Hálásan.
Sokszor írtam: ez Stockholm szindróma. A kínzott vonzalma kínzója iránt.
A nyugdíjpénztári einstand a generációm nyugdíját vette el. Negyven fölött már nincs időnk újra létrehozni olyan gazdasági alapot, amely hanyatló korunkra biztonságot adna.
A negyven fölöttiek érzik ezt? - Óh, dehogy! - Egyszerre nosztalgiáznak Kádár és Horthy iránt, s elvekről beszélnek. - A jövő túl absztrakt, semhogy felmérhetnék. Az elv pedig csupán gyűlölet, amely mámoros vaksághoz vezet. Mert Orbán - a volt KISZ-es lekommunistáz egy másik volt KISZ-est. S Kaya Ibrahim alteregói libákat emlegetnek. - UFYAN! - Bagoly mondja, s ti beveszitek! Ott masíroztok a békemenetben, egyetértve arról, kinek kellene pusztulnia - keresztényi érdekek miatt.
Közben új kezekbe adják a mezőgazdaságot, a szerencsejáték ipart, a trafik szakmát, az iskolákat, a pénzintézeteket, - és így tovább.
Végső soron elveszik a jövőnket, - a jelenünkkel és a múltunkkal együtt.
Azt gondolhatnánk, hogy e leves szakácsai tudják, mit, s hogyan főznek. De a többségük bizonyosan nem. Azt sem veszik észre, hogy hamarosan maguk is húsként végzik e fazékban. A hatalom országgyűlési képviselői között a névtelenek olykor szánalmasan tájékozatlanok. A nevesek meg - sokszor papírból - Goebbels jó tanítványaiként szövik a hazugságot. Ebben nincs semmi meglepő. - A sokszor elmondott hazugság igazsággá válik, - az azt mondó és az azt hallgató számára.
Az ellenzék kicsinyessége és dilettantizmusa azonban ijesztő. Az LMP léte csupán két dologra jó: feldolgozni Schiffer  frusztráltságát, - s tévútra vinni  esetleges kormányváltó szándékú szavazatokat.
Pusztán az, hogy az LMP alapítójának úgy húsz éve nem indult el az MSZP-ben a politikai karrierje, Orbán látszólag akaratlan támogatóivá teszi őket. - Aki ma Orbánékkal együtt mozdul, - akár Tusványoson, - az a rezsim legitimitása mellett tesz hitet! - Mert nem az a kérdés, hogy egyes részlet kérdésekben igazuk van-e! - Az igazi kérdés az, hogy mit tesznek az országgal. (Lásd: a bűneset történetét a Bibliában. A kígyó kérdését olyan állításokra alapozta, amelyek többsége igaz volt, vagy olyan rafináltan volt hamis, hogy igaznak tűnhetett. - Ezt az LMP is megfontolhatná!)
Az Együtt, az MSZP, a Szolidaritás és a DK leginkább azon izzad, hogy az esetleges koncból (székek és pozíciók) majdan ki mekkora részt markolhat. Leginkább még a DK vezetése viselkedik úgy, mint a felnőtt emberek: nem azonnal és nem csak maguknak akarnak mindent.  Előbb győztes csapatot akarnak, s csak utána jussolást.
A képlet egyébként egyszerű. Az MSZP a maga politikai szervezetének erejét adhatja, az EGYÜTT a megfelelő Miniszterelnök jelöltet, a Szolidaritás a társadalmi bázis bővítését, a DK az államférfiúi és szakpolitikai hitelességet.
A többiek most a látszani akarásukkal most csak gyengíthetik az összefogást! - Ez most nem az egyénieskedés és az érdekkijárás ideje! - Egy közös csapattá kell szerveződni! - Még a frusztrált LMP is, még a jellegtelennek tűnő szervezetek is csak két alternatíva közül választhatnak: egy meccsre beállnak az új csapatba - akár a kispadon üldögélve is, vagy továbbra is Orbán Viktor rezsimje vezeti az országot. Márpedig, ez - a második lehetőség sok LMP méretű, s nagyon sok kisebb szerveződés végleges felmorzsolódását jelenti. - Így a narancs mellett többé biztosan nem lesznek láthatóak azok a színek, érdekek, világnézet és értékrend, amit ők képviselnek.
Ám, a legnagyobb baj nem ez! - A kábulatból józan észre térni sok időbe kerül. Fájdalmas is. - Ugye, a kedves olvasó volt már másnapos? - Esetleg ébredt altatásból? - S mennyivel nagyobb szervezet egy társadalom, mint egy fél- egy mázsa közötti emberi test, - s a benne lévő psziché....
Kétséges, hogy van-e még annyi időnk, amennyire ehhez a felébredéshez a magyar társadalomnak szüksége van.
Vagy lesz a nyár végén egy győzelemre is esélyes csapatunk (jobbak, mint a focistáink), - akikben tömegek - sokféle világnézetű emberekből álló tömegek bízhatnak, vagy máris vesztettünk. Nem csupán mi, - demokraták, hanem az ország. Nem csupán ez a nemzedék, hanem az utánunk jövő generációk is. (gazdaságilag immár nem fejlett, hanem fejlődő országnak számítunk. - Soroljam még?)
A magyar pocsolya sokak számára kellemesnek tűnhet, de ez már rég nem langyos. Talán máris puhára főttünk, s felfalnak minket, - ahogy annyi mindent elemésztettek már korábbi esélyeink és lehetőségeink közül.
Döntenetek kell, mint a felnőtteknek!

Én ugyan magyarul írok, érzek, gondolkodom és álmodom, - de ha rosszul döntötök - te és te és te, - az unokáimnak a magyar csak idegen nyelv lehet. Hiszen a vasfüggöny sem tarthatott itt mindenkit. - Ez a mi levesünk. Nekünk fontos, hogy ki, s hogyan főzi, javarészt a mi életünkből, - s a gyerekeink életéből. - ÉBRESZTŐ!

2013. július 11., csütörtök

3P: Puha Pöcsű Politikusok

Nézem reggel a tévét. A feleségem lassan készülődik. A kánikulai ruházat bizonyára összetett...
Szocialista politikus beszél. Riporter kérdez. A téma: rezsicsökkentés. - Jaj, már megint egy Medgyessy gesztus. - Keni az anyagot ide-oda...
"A lakosság érdekében fontos... - Részben egyetértünk.... Meg kell őrizni." Ilyenek.
Marha!
Miért nem mondod meg egyenesen, hogy a hús is megrohad, s kiömlik a leves is!
Nekem alig 3000 Ft egy hónapban. Naná, hogy nem tíz százalék! - Miért nem mondod el, hogy ha a piaci szolgáltatás árát törvénnyel letörik, akkor a szolgáltató ott spórol, ahol tud. - Karbantartás, fejlesztés, munkaerő.
Az állásukat vesztő alkalmazottak, a piacukat vesztő alvállalkozók rezsije rizsa súlyban csökken, mert jövedelem nélkül hamar módosulnak a fogyasztói szokások. - Jobban teljesít majd minden érintett!
Másrészt, a jövőt éljük fel. Elmegy még a hálózat néhány évig gond nélkül. Aztán a vezeték szakad, a cső törik, a keresztmetszet szűk, a rendszer elavul, - s úgy szakad ránk mint a BKV elhasználódottsága, amit Vitézy kolléga és társai kerékkötőként hoztak léte, s most bezzeg teszik a csodát.
Csak ám e csodák drágák. - Elkenhetjük, hogy az Önrész hitel, s nem ma teher. - De holnap kamatostól az lesz.
Ennek az egésznek nincs gazdasági realitása. Politikai annál inkább. A dohányboltok (nemzeti szívás!) példája is mutatja a módszer lényegét és lényegi célját. A belső piac egyes szegmenseit átjátszani annak a rétegnek, amelyet a politikai elit meghatározó támogatójának remél. A pályáztatás előjátéka olyan hangnemben szólt, hogy a szakma jobbára nem is pályázott arra, hogy olykor több évtizedes, vagy több generációs munkájuk folytatásra jogot kapjanak. Úgy tűnt, a lehetőségek oly korlátozottak lesznek, hogy abból nem lehet megélni. - S bár ők távol maradtak, az elbírálás körül annyi titok és furcsa háttérzaj van, hogy az egész ügyet rendkívül rossz hangulat övezi. Igen, itt sokan kiszorultak egy piacról, - s némelyek azt kegyajándékként kapták, - amiért egyszer majd kérnek valamit. - Ez politikai racionalitás. Semmi köze a gazdasághoz. Azonban a gazdaságra is, a társadalomra is hatással van. Amíg a Fidesz által kakasok másznak a dombokra, addig e dombok zsugorodnak. Zsugorodik az ország. Merünk kisebbek lenni! - S a Századvég szerint még mindig 32 százalék! - Kik azok, akik a saját veszteségüket sem veszik észre? - kik azok, akik nem látják, hogy a testvérük, a gyermekük, az unokájuk, a barátjuk, a szomszédjuk, - sőt, ők maguk a vesztesei ennek? - Kik azok, akik még mindig ilyen nagy tömegben hisznek az "elmút nyóc évebn", meg a libákban?
Hát nem látjátok? Elszáll az ország, a haza, a jövő, mint a Malév gépek! - A piac új kezekbe kerül. Kiválasztott kezekbe. Kerül, amibe kerül!
Azt mondják: jó lesz. S nekik valóban.
Nem így kell csökkenteni az emberek terheit!
Hogy hogyan csökkentsd a lakosság terheit? - A hazugságot nevezd nevén!
S ha normális országban, normalizálódó piac működik majd, többen jutunk munkához, s a jövedelmünk emelkedhet. - Ingatlanjaink visszanyerhetik eredeti értéküket. - Ha nem a szegények tényleges adóterhelése nő a gazdagok javára, - akkor a fogyasztás is nőhet, - mert a fizetőképes kereslet a fogyasztás valódi felvevője. Ha a gazdaság gazdasági, s nem politikai logikák szerint működik, a szorgalom és a tehetség felemeli az országot! Nem a mutyi, az erőszakosság, az erkölcsöt is prostituáló "bátorság". Csakis a tiszta értékek!
Politikus vagy? Ezt kell megmondani! - Hogy egy normális világban megfizethetőek a normális árak. - hagyjuk már az állam perverz túlburjánzásait!

És ne hazudjon nekem, akiben bízni szeretnék! - Jövőre téged választanálak, - jobb híján persze, csak legalább ne lennél gyáva!

2013. július 9., kedd

Miért kell nekünk államvallás?


Olvastam Iv ányi Gábor levelét. Nem nekem írta, - a Köztársasági Elnöknek címezte, - de mindannyian címzettek vagyunk: a felelős nyilvánosságot szólítja meg.
Azt részletezi, hogy az állami jogfosztás hogyan lehetetleníti el a "nem bevett" egyházakat. Nem pusztán a jogszabályi változások miatt, hanem a jogalkalmazó állami hivatalok jogi keretekből kilépő túlbuzgósága is azt a célt szolgálja, hogy ellehetetlenítse az állam által nem kedvelt közösségek életét.
Az államszocializmus idején közbeszéd tárgya volt a "három té": a támogatott, a tűrt és a tiltott egyházak kategóriája. A metodisták akkor is a harmadik kategóriához tartoztak. - Ma csak két kategória létezik. A tiltott helyét beszántották, sóval hintették.
Különös ez, hogy ezekről a kategóriákról akkor kell újra beszélnünk, amikor közel negyed százada polgári demokráciában élünk. - Az egyházak helyzete megoldatlan maradt. Csupán félmegoldások születtek, amelyek konszolidált patt helyzetet eredményeztek. Addig, amíg a mindenkori kormányzati többség tanúsított némi önmérsékletet, addig remélhettük, hogy előbb-utóbb ebből születik majd egy valóban demokratikus, hosszú távon megfelelő megoldás. - Azonban, ma olyan elit gyakorolja a hatalmat, amely mindent maga alá gyűr, s mindenütt a maga valós és vélt érdekei szerint formálja át a világunkat. S azt eredendő érdekének tartja, hogy mindent átformáljon, mert ez alapján azt állíthatja: ő hozta létre a megújult Magyarországot. Így olyan lehet, mint egy államalapító. S hogy ezt szabadon tehesse, következetesen kiiktat minden kezet, amely megálljt inthetne neki.
Áder János a maga pályájának csúcsára ért. Olyan a jelenlegi pozíciója, mint egy aranyozott börtön. - Amikor négy, vagy kilenc év múlva leköszön e hivatalból, nem tűzhet más célt maga elé, minthogy a jutalmul kapott jólét csendesen gondtalan élvezetének adja át magát. Esetleg megírhatja néhány könyvben, hogy ő miért nem vétkes. Esetleg karitatív szervezeteket támogat volt hivatalának halványuló tekintélyével. - A politikai karrierje nem folytatódik. Így soha sem lesz az őt e székbe emelő miniszterelnök, pártelnök kihívója. - Összességében tehát arra számíthatunk, hogy Iványi Gábor panaszát nem hallja meg, - ahogy Tiborc panaszát is ritkán hallják meg a tróntermekben.
Áder János engedelmesen részese lesz a központi akaratnak.
Mindez nem történhetne meg ennyire visszhangtalanul, ha a magyar társadalomnak nem lenne erős és hagyományos kötődése egyfajta államvalláshoz.
Nem kívánok hosszas és meddő találgatásokba kezdeni arról, hogy miért tekint vallásos rajongással a társadalom minden egyes autoriter vezetőre, illetve diktátorra. Pusztán leszögezem, hogy így látszik.
Csak néhány példát említsünk: A forradalmunk leverője utóbb "Ferenc-Jóska" lett, egyfajta atyaian jóságos vezető képében. Horthy nimbusza a mai napig nem enyészett el, hiába halmozott hibát hibára. Szálasi keménységéért ma is sokan rajonganak. Rákosit rettegve dicsőítették. Kádárért félve rajongták. S ma is van egy karizmatikus, megkérdőjelezhetetlen vezető, akitől van okunk félni, - s akit csaknem mindenhatónak tekinthetünk.
Egyfajta túszhelyzet ez: Stockholm Szindróma. Valami miatt kifejezetten nyitott a társadalmunk arra, hogy rajongás alakuljon ki a túszejtő iránt. Minél félelmetesebb, annál tisztelhetőbb. Minél szeszélyesebb, annál szerethetőbb. Szinte istenné lesz, aki papjaival (hatalmának képviselőivel) együtt megkérdőjelezhetetlen és korlátozhatatlan hatalom.
Ebben a viszonyrendszerben az egyházak egy részének ellehetetlenítése csupán tünet, amely egy sokkal átfogóbb, az egész szervezetre kiterjedő betegségre utal. Viszont a valláshoz való viszony jelenléte okán kiváló modell: az értő szem láthatja benne az egész kór természetét. Mint cseppben a tenger, úgy ebben a szituációban is jelen van minden, amit ideje felismernünk végre.
Amikor egy halmazon belül határvonalat húznak, s egyeseket kegyeltté tesznek, másokat ellehetetlenítenek, - akkor a nyertes is fogoly: engedelmesen alakítja nem csupán a tetteit és a szavait, de még a gondolatait is, nehogy ő is a másik részhalmazba csússzon.
Olyan demokráciában, amelyben az állam nem kívánja az állampolgárok személyes vallási meggyőződését befolyásolni és felhasználni, az egyházakat ugyanúgy tekintenék, mint bármely más civil szervezetet: szabad állampolgárok összefogása valamilyen közös cél, értékrend, vagy meggyőződés kapcsán. E tekintetben hiba, ha az állam a vallási alapon szerveződött közösségeket megkülönbözteti bármely más civil szervezettől. Márpedig a magyar állam nem tudott, nem mert, vagy nem akart "nem megkülönböztetett módon" viszonyulni az egyházakhoz. Ez pedig időzített bombaként hatott: arra várt, hogy valaki felhasználja ezt a kiegyensúlyozatlan helyzetet.
Miért lehet jó, ha az állam ezen a területen matat?
Először is, demonstrálja a hatalmát: egyesek engedelmesebbek lesznek, mások meglapulnak.
Másodszor: az egyházakat is arra használhatja fel, hogy az ő hatalmát erősítsék. Részint érdekből, részint félelemből, - de engedelmes és elkötelezett szövetségesként működnek majd, - hogy a kegyelt helyzetből nehogy kiessenek.
E sorok írója a nyolcvanas évek jelentősrészét egyházi iskolák diákjaként töltötte el. - Semmit sem tudtunk biztosan, s máig nem tisztázta ezt senki. Akkor még működött az Állam-Egyházügyi Hivatal (ÁEH). Azt pletykálták, hogy püspök csak párttag lehet, s hogy csak annak lehet karrierje, akiről a pártszékházban eldöntötték. (Bölcskei Gusztávról is ezt pletykálták. Rendkívül sok időt tanult külföldön ösztöndíjak útján. S lám: karriert csinált. Ma pedig volt Kiszesekkel van egy platformon. Iványi Gábor pedig ma is üldözött...)
A magyar közelmúlt elvarratlan szálainak ez csak egyike. - Egy olyan világban, ahol mindenki kényszerűen szem volt a láncban, - szinte mindenkinek van bevallani, - vagy épp eltitkolni valója.
Azt gondolnánk, hogy egyházak élen járnak a lelkiismereti ügyek rendezésében. De nem. A lánc ugyanaz, bármilyen színűre is festik.
Azt tapasztaljuk, hogy a magyar társadalom egyfajta tanult kiskorúságot dédelget. Gyermeknek maradni biztonságot ad: lehetőséget ad, hogy mástól várjuk azt, hogy szembenézzen a félelmeinkkel, a gondjainkkal, és a döntéseinkkel. - A fejünkre húzhatjuk a paplant, ha neszt hallunk a sötétben. S nem kell lelkiismereti kérdésekben felelősen döntenünk: elég, ha követjük a papa útmutatását. - Mert Ferenc-Jóska, Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár apai szerepbe került a társadalom perspektívájából nézve, ahogy mai utódjuk is. - Így nem kell aggódnunk a nyugdíjunk, vagy az egészségünk, vagy a holnapunk miatt. - Nem kell eldöntenünk, hogy mi helyes, vagy hogy mi a véleményünk. Elegendő, ha szépen együtt haladunk a nyájjal. - S ezek a királyságok apró jutalmakkal mutatják ki helyeslésüket ezért a viselkedésért. - A kádári rendszer órabér emeléssel, lakás- és autó kiutalással, üdülési "beutalóval", olcsó sörrel, relatív jóléttel. - Az a rendszer sokáig megdönthetetlennek tűnt, mert a kártyavár összeomlásáig egyfajta megelégedettséget nyújtott a legtöbbeknek. Aki nem akart mást, csak élni az életét, - beletörődhetett abba, hogy a rendszer soha sem változik meg, és olcsó vonaton utazhatott olcsó balatoni strandra, ahol olcsó sört és olcsó lángost fogyaszthatott. A nap pedig majdnem úgy sütött, mint az Adrián.
A jelenlegi rendszer nem fáradozik azzal, hogy relatív jólétet biztosítson a többségnek. Most csupán az erős kisebbséget hozzák kegyelt helyzetbe: amit sokaktól elvesznek, abból valamennyit nekik juttatnak. A többségtől csupán azt várják, hogy féljék a "papát". Mint amikor a felelőtlen óvónő a kegyetlenkedő erősekre bízza, hogy "rendet tartsanak". A nem lojális munkatársat kirúgják. A nem lojális ügyfél ügye lassan halad. A nem lojális közösségeket, kisebbségeket, családokat és egyéneket ellehetetlenítik. - Nem szükséges, hogy pártigazgatók, vagy frakció ülések döntsenek mindannyiunkról: a vállalkozó, a hivatalnok, a hangadó tudja, hogy mi a "helyes", s azt érvényre juttatja. Bizonyos fokig önjáróvá válik a hatalom. A félelem egyfelől a kegyeltség elvesztésétől, másrészt a nehezebbé vált helyzet még rosszabbá válásától - elvégzi az apró munkát. - Végtére is, a feljelentők országa vagyunk. A nyolcvanas években volt olyan professzorom, akiről ma tudjuk, hogy a III/III-as ügyosztálynak "dolgozott". - A karrierje töretlen. Ez talán nem baj, - habár szakbarbár az illető, - az viszont baj, hogy az ő esetében sem, - ahogy megannyi más esetben sem volt meg a lelkiismeretet megkönnyítő tisztázás.
A múltat be kell vallani. Sőt, a jelent is, mert holnap ez lesz a múltunk. Vagy felnő végre a társadalom, vagy a gyermekeinknek azt kell tanácsolnunk, hogy máshol éljenek, - ne ezen az elátkozott földön. - Márpedig, ez olyan kivándorlásba torkollhat, amit egyhamar nem hever ki az ország. - S az a rossz hír, hogy ez a kivándorlás már javában zajlik. Egyes számítások szerint az utolsó három évben többen hagyták el az országot, mint az ötvenhatos eseményekkel kapcsolatban.

Embert istenként tisztelni nem szokatlan. Nem csak távoli kultúrákban jelent ez meg, - hanem térben és időben közel is. Az egyiptomi fáraók, a kínai császárok és a maja uralkodók mellett a római császárt is "élő istenként" tisztelte népe, - s egyes vallási és ideológiai vezetők körül is különös köd lebeg. - Sorolhatnánk a Türkmén és Észak-Koreai vezetőket épp úgy, mint a volt román diktátort. Említhetnénk Róma püspökét épp úgy, mint a Gyömrői út vidám prédikátorát. - Egyfajta megkérdőjelezhetetlenség, rajongás és imádat veszi körül e személyeket. A saját hatalmuk izolálja is őket. A kegyúri réteg koncentrikus körei szűrik és átszínezik a valóságot. Amikor azt látjuk, hogy úgy viselkednek, mint akik nincsenek tisztában a realitásokkal, - talán nincsenek is. Érdekből és félelemből egyaránt hamis világot kreálnak körülöttük. És soha senki nem meri megmondani nekik, hogy tévedtek és hibáztak. Így hamarosan a kiválasztottság érzésének különös delíriumába emelkednek, - s elvesztik a kapcsolatukat a valósággal. - Őket nem védi meg senki a híveiktől. s minket nem véd meg senki az ő őrületüktől. - Hacsak mi meg nem védjük magunkat. - Talán mindaz, ami az elmúlt években történt, nem fájt eléggé elég sokaknak. Talán egyfajta fásultság alakult ki. - Ideje, hogy megrázzuk magunkat. - Áder János nem fogja meghallani Iványi Gábor érveit. - Nekünk kötelességünk. A gyermekeink jövője miatt. Ami akár itt is kiteljesedhetne. - Talán...