Az állatvédők most ne nézzenek ide!
Azt mondják, ha forró vízbe dobják a békát, kiugrik, s
megmenekül. De, ha lassan forralják fel a vizet, amiben a béka van, kába lesz
és megfő.
Így van a magyar társadalom is azzal, ami vele történik. Ha
egyszerre pottyantunk volna át a négy-öt évvel korábbi viszonyok közül a
mostani világunkba, a legtöbben fájdalmasnak érezték volna a különbséget. De a
viszonylag lassú forralás elkábította a legtöbbeket. S mint Ká majmócái,
révetegen sodródnak az eseményekkel. - Annál is inkább, mert a valóság
félelmetesebb annál, semhogy színről-színre felismerni merje az áldozat. A kába
révület elviselhetőbb a hideg rémületnél.
ennek egyik okaként felismerhetjük a magyar oktatási
rendszer - mint átfogó szocializációs intézményi hálózat - felemás
eredményességét. A K und K világától a szocializmusig alattvalókat nevelt.
Egyfelől: kiváló általános műveltséggel is rendelkező, kiemelkedően felkészült
szakembereket. Másfelől: az önálló, kreatív és absztrakt gondolkodásra nem csak
képtelen, de attól eleve viszolygó, középszerű, masszaként formálható tömeget.
(Szociológiai értelemben alig van értelmiségünk. Az értelmiségi ugyanis nem a
diplomás ember, hanem az, aki új tudást létrehozni képes. Az tehát, aki kérdez,
rendszerez, szintetizál, újra értelmez. Akinek a világ nem kész, hanem változó
és változtatható.) Aki kilógott valaha is e massza sorból, az vagy kisiklott,
vagy kiment. Ezért is vagyunk egyfelől a lecsúszott zsenik országa, - másfelől
az az ország, melynek egy Nobel Díjasa sem e hazában valósította meg azt a
teljesítményt, amiért e díjat kapta. Sok magyar Nobel Díjas van, - de
Magyarországnak nincs is Nobel Díjasa....
A magyar átlag, - ide értve a határokon belüli úgynevezett
értelmiségi rétegeket is - már a szocializációja folytán is képtelen e langyos
pocsolyából kiemelkedve, távolabbról és tágabb összefüggéseiben szemlélni
valóságunkat. Sőt! Azt tapasztalom, hogy többnyire mélységesen hajlamos az
előre gyártott jelszavakat saját meggyőződésének és önálló gondolkodása
eredményének hinni. (Mivel nem szokása önállóan gondolkodni, nem ismeri fel a
különbséget.)
Ez hatékony menekülés a szembenézéstől, hogy tudniillik soha
sem tanult meg gondolkodni: nem problémát old meg, csupán feladatot teljesít.
Hogy úgy mondjam: parancsot hajt végre. S erre - úgy hiszi, hivatkozhat majd,
ha változik a világ, s más mondja meg mi (volt) helyes és helytelen.
A diaszpóra értelmiség nagy részét szintén a frusztráltság
vakítja el. Olykor nemzedékekkel korábbi sérelmek sokszorosan átszínezett és
önigazolással terhes emlékei hajtják őket az elvakult és tét nélküli
nacionalizmusba. Végtére is, ők beilleszkedtek jobb, vagy rosszabb demokráciák
társadalmi és gazdasági viszonyai közé. Őket nem érinti a mindennapok szintjén
az, ami velünk történik. Végső soron a mi lécünkkel verik a csalánt. Azt
képzelik, valamiféle erkölcsi alappal bírnak arra nézve, hogy tőlünk -
bennszülöttektől - bármit elvárhassanak, bármibe is kerül az - nekünk.
Mint ha a történelem kegyeltjei volnánk, vagy épp bűnösök és
az adósaik pusztán azért, mert nem kevés tőlünk független körülmény miatt is e
határokon belül élünk.
Én azonban úgy gondolom: nem tartozunk semmivel. A
történelem velünk is megtörtént. Nagyobb események átélői voltunk mi magunk és
felmenőink, semhogy emberi minőségünkre nézve értékítéletet alkothatnánk abból
a tényből, hogy ebben az országban élünk. A hazaszeretetet pedig - legyünk oly
szentimentálisak - ne tekintse senki bűnnek!
Ha érdem volt nyugatra menekülni, - ha ugyan az volt, -
azért én, aki itt maradtam, miért is lennék adós? - Talán jobb volt nekem a
vasfüggöny innenső oldalán élni?
Ha szerencsétlenség volt a határok elmozdulása miatt
külföldivé válni, azért szintén miért én és a leszármazottaim volnánk adósok.
Talán mi mozgattuk a határokat?
Ahogy azonban a politika e kérdéseket felveti, az nem szól
érdemi jóvátételről, kompenzációról. Csakis a rövid távú politikai érdekekről.
Fontos felismernünk, hogy az oktatott magyar történelem nem
kevésbé nacionalista, mint a román, vagy a szlovák. Végtelenül igazságtalan a
szomszédainkkal, ahogy e téren ők is igazságtalanok velünk és egymással. Ezért
is fogékony annyira a diákság és a fiatal értelmiségiek a szélsőséges
nacionalizmusra. Tálcán kapjuk az ellenséget. A bajaink miatt - elvakultan
egyoldalú önigazolással - folyton másokat okolunk. S a gondolkodás jogos helyét
végül a legprimitívebb gyűlölet foglalja el. Végül már csak arra van szükség,
hogy valaki a napi eseményeket is e kábult, téveszmés világkép keretei közé
illessze. - S ezt meg is kapjuk!
Kell egy törzsfőnök, akit kövessünk, s kell a sámán, aki
elkábít, hogy meg ne lássuk, mikor magunkat sebezzük meg és pusztítjuk el. A
valóság helyett propaganda! Így fészkeli be magát a politikai indíttatású gyűlölet
a családi kapcsolatokba is. Ezért vesztesz el állást és barátokat - pusztán
ideológiai indíttatásból.
Két éve még azt hittem és azt mondtam: ha elég sokaknak
fájnak a változások, akkor ráébred az ország a valóságra. De ma attól tartok,
Ká mérge már minden szövetünkben felszívódott. A kábulat elnyomja a fájdalmat.
A teljesség igénye nélkül említsünk néhány közismert
körülményt. A teljesség igénye nélkül, mert véget nem érő a lista....
Az új adórendszer az adózók 12 százalékát hozta ténylegesen
jobb helyzetbe. 88 százalék rosszabbul járt. A Fidesz népszerűsége - a mért
mutatótól függően - 35, illetve 53 százalék közötti sávban, minden mérésben a
legmagasabb ma is. Ha tehát feltételezzük, hogy a nyertes 12 százalék
egyöntetűen oda szavaz, - amit persze nem hiszek - akkor a vesztesek közel fele
is oda kell, hogy szavazzon. Hálásan.
Sokszor írtam: ez Stockholm szindróma. A kínzott vonzalma
kínzója iránt.
A nyugdíjpénztári einstand a generációm nyugdíját vette el.
Negyven fölött már nincs időnk újra létrehozni olyan gazdasági alapot, amely
hanyatló korunkra biztonságot adna.
A negyven fölöttiek érzik ezt? - Óh, dehogy! - Egyszerre
nosztalgiáznak Kádár és Horthy iránt, s elvekről beszélnek. - A jövő túl
absztrakt, semhogy felmérhetnék. Az elv pedig csupán gyűlölet, amely mámoros
vaksághoz vezet. Mert Orbán - a volt KISZ-es lekommunistáz egy másik volt
KISZ-est. S Kaya Ibrahim alteregói libákat emlegetnek. - UFYAN! - Bagoly
mondja, s ti beveszitek! Ott masíroztok a békemenetben, egyetértve arról, kinek
kellene pusztulnia - keresztényi érdekek miatt.
Közben új kezekbe adják a mezőgazdaságot, a szerencsejáték
ipart, a trafik szakmát, az iskolákat, a pénzintézeteket, - és így tovább.
Végső soron elveszik a jövőnket, - a jelenünkkel és a
múltunkkal együtt.
Azt gondolhatnánk, hogy e leves szakácsai tudják, mit, s
hogyan főznek. De a többségük bizonyosan nem. Azt sem veszik észre, hogy
hamarosan maguk is húsként végzik e fazékban. A hatalom országgyűlési
képviselői között a névtelenek olykor szánalmasan tájékozatlanok. A nevesek meg
- sokszor papírból - Goebbels jó tanítványaiként szövik a hazugságot. Ebben
nincs semmi meglepő. - A sokszor elmondott hazugság igazsággá válik, - az azt
mondó és az azt hallgató számára.
Az ellenzék kicsinyessége és dilettantizmusa azonban
ijesztő. Az LMP léte csupán két dologra jó: feldolgozni Schiffer frusztráltságát, - s tévútra vinni esetleges kormányváltó szándékú szavazatokat.
Pusztán az, hogy az LMP alapítójának úgy húsz éve nem indult
el az MSZP-ben a politikai karrierje, Orbán látszólag akaratlan támogatóivá
teszi őket. - Aki ma Orbánékkal együtt mozdul, - akár Tusványoson, - az a
rezsim legitimitása mellett tesz hitet! - Mert nem az a kérdés, hogy egyes
részlet kérdésekben igazuk van-e! - Az igazi kérdés az, hogy mit tesznek az
országgal. (Lásd: a bűneset történetét a Bibliában. A kígyó kérdését olyan
állításokra alapozta, amelyek többsége igaz volt, vagy olyan rafináltan volt
hamis, hogy igaznak tűnhetett. - Ezt az LMP is megfontolhatná!)
Az Együtt, az MSZP, a Szolidaritás és a DK leginkább azon
izzad, hogy az esetleges koncból (székek és pozíciók) majdan ki mekkora részt
markolhat. Leginkább még a DK vezetése viselkedik úgy, mint a felnőtt emberek:
nem azonnal és nem csak maguknak akarnak mindent. Előbb győztes csapatot akarnak, s csak utána
jussolást.
A képlet egyébként egyszerű. Az MSZP a maga politikai szervezetének
erejét adhatja, az EGYÜTT a megfelelő Miniszterelnök jelöltet, a Szolidaritás a
társadalmi bázis bővítését, a DK az államférfiúi és szakpolitikai hitelességet.
A többiek most a látszani akarásukkal most csak gyengíthetik
az összefogást! - Ez most nem az egyénieskedés és az érdekkijárás ideje! - Egy
közös csapattá kell szerveződni! - Még a frusztrált LMP is, még a
jellegtelennek tűnő szervezetek is csak két alternatíva közül választhatnak:
egy meccsre beállnak az új csapatba - akár a kispadon üldögélve is, vagy
továbbra is Orbán Viktor rezsimje vezeti az országot. Márpedig, ez - a második
lehetőség sok LMP méretű, s nagyon sok kisebb szerveződés végleges
felmorzsolódását jelenti. - Így a narancs mellett többé biztosan nem lesznek
láthatóak azok a színek, érdekek, világnézet és értékrend, amit ők képviselnek.
Ám, a legnagyobb baj nem ez! - A kábulatból józan észre
térni sok időbe kerül. Fájdalmas is. - Ugye, a kedves olvasó volt már másnapos?
- Esetleg ébredt altatásból? - S mennyivel nagyobb szervezet egy társadalom,
mint egy fél- egy mázsa közötti emberi test, - s a benne lévő psziché....
Kétséges, hogy van-e még annyi időnk, amennyire ehhez a
felébredéshez a magyar társadalomnak szüksége van.
Vagy lesz a nyár végén egy győzelemre is esélyes csapatunk
(jobbak, mint a focistáink), - akikben tömegek - sokféle világnézetű emberekből
álló tömegek bízhatnak, vagy máris vesztettünk. Nem csupán mi, - demokraták,
hanem az ország. Nem csupán ez a nemzedék, hanem az utánunk jövő generációk is.
(gazdaságilag immár nem fejlett, hanem fejlődő országnak számítunk. - Soroljam
még?)
A magyar pocsolya sokak számára kellemesnek tűnhet, de ez
már rég nem langyos. Talán máris puhára főttünk, s felfalnak minket, - ahogy
annyi mindent elemésztettek már korábbi esélyeink és lehetőségeink közül.
Döntenetek kell, mint a felnőtteknek!
Én ugyan magyarul írok, érzek, gondolkodom és álmodom, - de
ha rosszul döntötök - te és te és te, - az unokáimnak a magyar csak idegen
nyelv lehet. Hiszen a vasfüggöny sem tarthatott itt mindenkit. - Ez a mi
levesünk. Nekünk fontos, hogy ki, s hogyan főzi, javarészt a mi életünkből, - s
a gyerekeink életéből. - ÉBRESZTŐ!