Az emberek többsége vezetésre vágyik. A kiskorúság
biztonságát keresik e félelmetes világban. Őseinkre szokás úgy tekinteni, mint
akik primitívek voltak. - Holott folyton rácsodálkozunk, hogy mennyi mindent
tudtak. A tudás minden korban más kihívásokkal kerül szembe, s minden korban
túl is szárnyalja a kor kihívásait. - Így jönnek el új korok.
A primitívség nem a tudásban van, hanem a kapzsiságban: hogy
tudniillik pusztítva oroz a gonosz, s azt tagadja meg, ami emberi. - Sőt, olybá
tűnik sokszor, hogy a gyűlölet és a gonoszság emberi csupán, s a jóság, a
tudás, a lelki nagyság nem más, mint a halálra szánt gyengék önámítása:
kábítószer, hogy ne fájjon annyira a nyomorult sors, amelyet az embertelen
gonoszság mért rájuk. - S úgy mutatják be e törekvéseket, mint ha nem is
törekvések volnának, hanem valamiféle "evolúciós törvényszerűség": az
erős kiszorítja a gyengét. - S minthogy törvényszerűségként tálalják a puszta
és gátlástalan önzést, lényegében jónak mutatják a gonoszságot. - Holott az,
ami gonosz, nem lehet jó. - S a "fejlettebb" fajok ösztöneiben az
élet törvényszerűsége munkál: az erős nem pusztítja el a gyengébb egyedet,
legfeljebb behódolásra készteti, hogy a párosodás, vagy a vadászterület jogát
megszerezze. - A legyőzött egyed a nyakát - sebezhető pontját megadóan
feltárja, s az erős befejezi a harcot. - Így valóban az életképesebb egyed
szaporodik sikeresebben. - De a fajtárs ezekben az esetekben csupán rivális,
akit legyőzni kell, - s nem ellenség, - akit elpusztítani. - S a vadállat nem
vadászik, ha nem éhes, s az étvágya nem végtelen. Nem öl pusztán a
pusztításért, s nem falja fel fajtársait. - Az emberek egy része, az
úgynevezett sikeresek azonban épp ezt a kifinomult primitívséget fejlesztették
ki magukban. Így a saját úgynevezett sikerük érdekében azt a gátlást bontották
le magukban, amely valójában minden érintett faj fennmaradásának a feltétele. -
Ha csak a legerősebbek élhetnének, megszűnne e genetikai sokszínűség. - S az
erő puszta logikájából is az következik, hogy minden erősnél van, vagy lesz még
erősebb.
Egy faj sem pusztítja ki önmagát. - Azonban az ember képes
erre.
Hiába áltatják magukat azzal az úgynevezett erősek, hogy ők
meghaladták saját koruk visszamaradott szemléletét és a fejlődésre képtelen
tömegeket, az emberséget mégis azokban a közösségekben őrizték minden korban, amelyekben
nem felejtették el az önzetlenség parancsát: hogy tudniillik egymásra utaltak
vagyunk, s ha az, aki tehet egy keveset valaki másért, magától értetődőnek
tekinti, hogy megtegye, - akkor mindenki számíthat rá, hogy segítséget kap,
amikor rászorul.
Az az eszme, hogy az erősebb egyben fejlettebb is volna,
magasabb minőségű, - aki az "evolúció" fejlettebb fokán áll már,
szörnyűséges módokban manifesztálódott történelmünkben. A felsőbbrendűség épp
azt állatiasítja le mindig, aki pusztán állatnak tekinti azokat, akikhez képest
erő pozícióban van.
Persze, eleink kajánul nézhették volna a sziklák mögül,
ahogy szerencsétlenebb társukat széttépi a kardfogú, - ám akkor bizonyára igen
kevesen lennénk. - Azaz: lennének a túlélők. - Most viszont, relatív
túlnépesedett a világunk: bosszantjuk egymást. - Irritáljuk egymást. Irigyeljük
egymást. - Nem az út keskeny, a közlekedő sok. A gyümölcs, amit megkívánunk,
nem fán van, hanem a másik kosarában. S valahogy túl sokan vannak túl közel. -
A gyűlölet újra és újra tébolyulttá teszi a világot, ezer éve folyton háború
van, s a háborúk egyre kegyetlenebbek. S a kegyetlenség nem csupán a gyilkolás
harctéri technológiáinak kifinomultságaiban manifesztálódik, de a besúgás, az
egyének és a tömegek módszeres és bestiális kínzásában is. - Ez épp oly
mocskosan brutális, mint ezer éve, csak a kéj egyre szörnyűbb, ami a kínzóban
él.
Van pokol! Benne élünk. Mi magunk vagyunk ördögök. Nem
csupán ördögiek, - de maga a gonoszság! - Ölni, vagy halni hagyni: ez a
filozófia. - A munkahelyi intrikák, amelyek egzisztenciától fosztanak meg
kollégákat. A családi kötélhúzás, mely méltóságától fosztja meg a valaha
szeretettet. - A politika, amely nem több, csak a maffia egyes csoportjainak
rivalizálása, - mind-mind azt mutatja, hogy áldozatok vagyunk. Áldozatai a
kultúrának, amely a gyengét nem felkarolja, hanem felzabálja, akár a prédát.
Mi értelme hát "emberi" értékekről beszélni,
gondolkodni? - Legyőzhető-e a gonoszság úgy, hogy magunk is ne váljunk
gonosszá? - Gyakran tűnik úgy, hogy a gonoszság legyőzésének egyetlen biztos
módja az, ha a gonosz elpusztul. - Németország és Románia életében új, sikeres
korszakot hozott az el, hogy elpusztultak azok, akik meghatároztak egy-egy
részben sikeres, részben őrült, de alapvetően szörnyű korszakukat. - Azonban a
gonoszság efféle papjai újra és újra felkenik magukat országok és korok fölé.
Ám nem az a baj, hogy mindig vannak olyan erőszakos emberek,
akik így akarnak uralkodni. A baj az, hogy a tömegek igénylik ezt az uralmat. -
Minden szörnyeteg rajongást vált ki a tömegekből. - S ez a szörnyeteget
megerősíti. Úgyszólván hitelesíti az uralmát. - S a kultúrától az üzleti életen
át követőkre talál. S a tömegek örömmel hajtják magukat igába a jól ismert és
rajongott uralom kis klónjai alatt. - Ez az önpusztító rajongás az igazi baj,
ez a tanult prédaság.
Barbár időkben egyes közösségek embert áldoztak, hogy valami
hatalmasságot kiengeszteljenek, vagy jóindulatát elnyerjék. S az ember lelkében
ott él a kéjes vágy, hogy lássa a szörnyűséget. - S míg a sokaság a szörnyű
kíváncsiság kielégítését szent rituálénak hazudta, hogy igazolja a rettenetet,
addig az áldozat nyomorultul elpusztult, - s akkor volt szerencsésebb, ha végig
fent tudta tartani ugyanazt azt az önámítást, amit a szerencsés nézők. -
Borzalmas! - De még borzalmasabb, hogy ma már tömegeket áldoznak fel, hogy a
szörnyűségre éhes tömegek kéjvágyát kielégítsék!
Így szakították ketté a mi hazánkat is. - A társadalom egyik
része azt hiszi, szent ügy miatt kell pusztulnia a társadalom másik,
szentségtelen részének. - Áldozatból egy is sok! - Ki írja meg Radnóti időskori
verseit? - Ki farag fűzfa sípot a soha sem ismert nagyapám helyett? - Egyik
ismert, másik ismeretlen. De egyaránt szörnyű. - S milyen szörnyű az, hogy ma
milliókat tekintenek feláldozhatónak és feláldozandóak azok, akik révülten
követik a kultuszt. - Mert kultusz ez, - s a követése révület. - Sokan észre
sem veszik, hogy maguk is áldozatok. Azt képzelik, sértetlen nézői csupán
annak, ami történik. Azt képzelik, őket valaki, vagy valami a jobbak közé
minősítette, - a magasabb fokon álló emberek közé, s akiket veszni látnak, azok
egy kicsit közelebb állnak az állati minőséghez, így a vesztük erkölcsileg
igazolható, egyébként pedig szükségszerű. - Kérdezze csak az olvasó a
németeket: milyen volt szembesülni? - Ők ugyanis elvégezték a házi feladatot.
Ma Németországban a legbékésebb a zsidók élete Európában. - Mert ők
megrettentek a saját oltáraiktól, melyeken milliókat áldoztak fel
értelmetlenül. Mert értelem nincs a szörnyűségben, csak gonosz kéj.
A társadalom uralkodót akar: despotát, teljhatalmú kegyúrt
és kényúrt. A társadalom gyermek, olyan apát akar, aki szadista és pedofil. - A
társadalom szenvedést akar, szörnyűséget, rettenetet! - Mert izgalmasabb, mint
a tévében. - Mert önigazolást ad és öndicsőítést eredményez. - Lám, a náci
keretlegények mennyivel jobbak, mint a Dunába lőtt emberek? - Jobbak? - Ez az
emberség? - Ez a magyarság? - Ez a keresztény nemzet értékeinek kiteljesedése?
E sorok írásakor az "áttelepített" József Attila
szobor mögött ültem, közel a cipőkhöz. Tőlem balra monumentális talapzat, még
befejezetlenül. - Milyen érdekes, hogy a "nagy" vezérek szinte mindig
kicsik a termetükre nézve! S mind gigantomán. - Kompenzálás ez. Mindenki
frusztrált. Mindenki kompenzál. - De miért rajong a sokaság az egyért, aki
becsapja, kihasználja és tönkreteszi?
Álnaív kérdés. A sokaság a fentebb ecsetelt kéjvágy miatt
rajong a gonoszért. Lucifer népszerűbb, mint Gábriel! S mindenki azt hiszi,
hogy amikor "más" nem jut be az egyetemre, nem kapja meg az állást,
nem jut támogatáshoz, nem nyerhet meg pályázatot, akkor neki, a "nem
más"-nak jut több hely. Numerus clausus-t remél a kisember, hogy elérhesse
a vágyait a félelem ellenére, hogy arra más alkalmasabb, méltóbb, jogosultabb
lehet. - A mást ki kell zárni a lehetőségből, hogy ő biztosan bejusson. - S ha
ő valami fatális hiba miatt ma még nem is jutott be, hát majd lelkesebb lesz,
hogy a hibáját megbocsássák, s holnap ő kerülhessen sorra.
József Attilát nem vették életében. Radnótit agyonlőtték. A
költők fiatalon halnak. Költőnek lenni nem jó! - Kivéve, ha a hatalom költője
lehet a szerencsés. - De akkor legyen meggyőződés és emberség nélküli, mert a
hatalom embertelen.
Ám vak az, aki nem veszi észre, hogy az ember pusztul az
embertelenségben. S nem csupán az egyes ember, - az egyes emberek közül egyesek
éppen hogy nyertesei a pusztulásnak. De a közösségek pusztulása annál
nyilvánvalóbb, minél nagyobb egységet vizsgálunk. Pusztul a család. Pusztul az
ország. S hogy divatos szóval éljek: pusztul a nemzet. - Persze, ha nem
tekintjük a család tagjának azokat, akikre rossz idők járnak, - hanem csak
azokat, akik a hasznot húzzák más pusztulásából, - akkor ez a szűkebben
értelmezett, valójában csonka közösség gyarapodni látszik. - Ha nem tekintjük a
nemzet tagjának azokat, akikre rossz idők járnak, - hanem csak azokat, akik a
hasznot húzzák más pusztulásából, - akkor ez a szűkebben értelmezett, valójában
csonka memzet emelkedni látszik. - Minden vezérelvű korszak kijelöli a maga
kiközösíthetőit. - Akiket megfoszthatnak mindentől. Akiket legyőzendő
ellenségnek kiálthatnak ki, - mint a bajok forrását. - S minél
kiszolgáltatottabbak ezek az áldozattá kijelöltek, annál biztosabban ígérhető a
győzelem!
Lám, akik a cipőjüket ott hagyták a parton, a győzelem
illúziójával ajándékozták meg a társadalomnak azt a részét, akik megkülönböztethették
magukat tőlük. - S habár e győzelem az ország pusztulása közben fogant, amikor
csak igen kevesen lehettek valóban nyertesei mindannak, ami megesett, a barbár
élmény, hogy megalázva, elpusztítva láthattak az emberek másokat, egyfajta
borzalmas kábultságot hozott. - S mert nálunk nem történt meg sok más kor
története mellett e korszaknak sem a feldolgozása, - a kábulat nem múlt el. - S
e kábulattól nem veszi észre a sokaság, hogy minden tekintetben fogyunk és
fogyatkozunk.
A költő abban a világban él, amely körülveszi. - Egyesek azt
tanítják, hogy a költő külön világot teremt magának. Holott a költő azért
formálja a világot maga körül, hogy megváltozzon. Nincsenek elefántcsont tornyok!
- Viszont van egyfajta szörnyű magány, egyfajta kiközösítettség.
Verset ugyanis sok hülye írhat. - De, aki költő, az átlátja
és átérzi mindazt, amiről fentebb szóltam.
A költő tudása mágikus és filozofikus. - Először az igazság
ragadja meg őt, - aztán ő ragadja meg az igazságot. - Mélyebben, mint a
tudományok művelői. - S a költő a szerelemben, a hitben, a hazafiságban mindig
csak egyet keres: az emberséget. - A halandó ember problémáját, hogy tudniillik
hogyan lehetne méltó a halhatatlan emberi szellemhez. - Mágikus, ahogy
megragadja a kérdéseket és a problémákat. S filozofikus, ahogyan válaszokat ad.
- Maga sem tudja, honnan tudja, amit tud. A tudása nem az értelemből fakad,
hanem a szellemből, amelyet kutat. - S bár divatba jöttek ma is ordas eszmék
verselői, a költők emberibb világot hirdettek, s azt hirdetnek minden korban. -
Hisz ez elválaszthatatlan következménye hivatásuknak: az emberségnek.
Nincs hát okunk csodálni azt, hogy rossz idők járnak a
költőkre, amikor ordas révület teszi az emberek egy részét ragadozóvá, másokat
a szörnyűség kéjesen cinkos szemlélőjévé, s a legtöbbeket végül áldozattá. - A
költő csak üldözött lehet: kirekesztett. Megosztó, mert szembehelyezkedik
azzal, ami méltatlan, ami embertelen, ami nemtelen. - Üldözött életében, s
prostituált halálában. Mert a hatalom csak a kollaboráns, avagy a halott költőt
kedveli. - Az élőtől fél. Mert a költő próféta, aki meglátja és kimondja az igazságot.
Hogy tudniillik, végül minden és mindenki megmérettetik. S e sok zsebgóliát hiába
ágaskodik, végül a történelem dicstelen szereplői lesznek. - S a korról,
amelyet eltorzítanak, végül kiviláglik e torzság. - Amit nemzedékek, vagy
évszázadok múltán majd mindenki lát, azt a költő máris érzi, látja, - s
kimondja. - Ezért pusztítják e korok urai a költőket.
Ó, ha tudnák, hogy a költőnek csak a teste pusztítható el! -
Hogy rettegnének!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.