Oldalak

2019. január 22., kedd

Tiszaeszlár és a konnektor


Tiszaeszlár és a konnektor

Narancs hitű ismerőseim olykor nagy hangon vitatják meg egymással, hogy a mocsok liberálisok pedofíliát népszerűsítő film megnézését, vagy a homoszexualitást előtérbe helyező könyv olvasását teszik kötelezővé a diákoknak.
Furcsa, hogy én, a meggyőződéses liberális ezekről semmit nem tudok. Ámbár, azt nem egészen értem, hogy a mai központosított oktatási rendszerben hogy tehetne bárki olyasmit kötelezővé, ami nem az árvalányhajas ner-kompatibilitás kebelében fogant. Egy kis szalonzsidózás, egy kis cigányozás, az igen. Wass Albert, Tormay Cecile és Nyírő József embertelen világa, az keresztény. Ezek kötelezővé tehetőek, ahogy az meg is történt. De ma nincs más, aki bármit kötelezővé tehetne, mint ők.
Eljutottunk hát a fikciós regények világába. Ugyan lehetetlen az, amit állítanak, de azért fel vannak háborodva rendesen, és a szokásos mantra a nagy eszmére jutás vége: Soros-Brüsszel-Gyurcsány-Liberális. A saját Fake News gyáraik működnek, és ez az önigazolás boldogságát adja nekik. Könnyű is annak, aki nem gondolkodik!
Nem régiben Varró Dániel konnektoros verse vert ki biztosítékokat. A kérdés az, hogy az iróniát értik-e a gyerekek, vagy a vers hatására a konnektorral játszanak majd halálos játékokat. Sokan hitték, hogy igen.
Én ugyan nem értettem, hogy egy tartalmában és formaiságában is csacska vers mitől kerül tankönyvbe, de ártalmasnak épp nem találom. Sok tehetséges szerzőt mellőznek méltatlanul e hazában. A következetes kontraszelekciót kellene inkább mellőzni, úgy jobb szöveg is kerülhetett volna a tankönyvbe. De, azt hiszem, a gyerekek nem hülyék. Ettől még nem nyalogatják a konnektort.
Varró Dániel verse azonban valóságos, és valóban tankönyvbe került. De a fikció mindig izgalmasabb. Olyan szintre jutott a liberálisok (kik azok?) diabolizálása, mint annak idején a Tiszaeszlári vérvád. Nyilvánvaló, hogy az egy fantazmagória volt, minden reális alap nélkül. Egyáltalán, ellenkezett minden józan logikával. Ott egy zsidó közösséget vádoltak meg rituális gyilkosságokkal. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy a vádlók és a vádban hívők egyetlen Bibliát sem olvastak. Különben tudniuk kellene azt, hogy hogyan viszonyul a zsidó rítus a vérhez. Éppenséggel épp rituális okból lehetetlen a vád megalapozottsága. Egyetlen vérszomjas zsidó szekta van csupán: a kereszténység.
Ennek ellenére nem kellett bizonyíték az ítélethez, ami egy konkrét bűntetőpertől a holokauszt borzalmáig nyújtózkodott. Amiben a magyar állam és nép szorgalmasabb volt, mint ahogy azt a németek elvárták.
Mi vár tehát azokra, akiket ma liberálisnak mondanak? Mert az nyilvánvaló, hogy azzal sincsenek tisztában, hogy a szó mit jelent, s hogy mit jelent liberálisnak lenni. Azt meg végkép nem értik, hogy normáliséknál a liberalizmus a konzervatív nézetek egyike.
Itt van tehát néhány lehetetlen mende-monda, és a gyűlölködés felfröcsög. Diplomákat halmozó emberek hiszik a lehetetlent, és gyűlölik az elképzelhetetlen elkövetőit. Nem kellenek tények a gyűlölethez!
Itt és most nem írom le, hogy a liberálisok hogyan világosítják fel a gyermekeiket. Legyen elég annyi, hogy szerető szülők ők is, akik jót akarnak azoknak, akiket a leginkább szeretnek. Legfeljebb az lehet különlegesség, hogy toleranciát mutatunk számukra gyűlölet helyett. Ez az összes bűn: az emberség, a humánum, a felebaráti szeretet.
Tiszaeszlár példája azt mutatja, hogy ezért még súlyos árat fizethetünk.

2019. január 21., hétfő

Állam nélküli ország


Állam nélküli ország

Az úgynevezett Alaptörvény elfogadásával deklaráltan megszűnt a Magyar Állam. A hatalmat gyakorlók ugyanis kinyilvánították, hogy az az államiság, amelyet ők folytatni kívánnak, megszűnt folytonosan létezni a német és a szovjet megszállás alatt.
Nem vagyok jogász, de ezt csak úgy értelmezhetem, hogy a jelenlegi rezsim nem folytatója az 1989-1990-es rendszerváltás által létrehozott magyar államnak, hanem a Horthy korszak restaurálását tűzte ki célul az ideológia, a társadalom-szerkezet, a gazdasági modell és a jövőt illető víziók tekintetében is. Erre utal egyébként megannyi tettük és megnyilatkozásuk is.
Azt azonban nem nyilvánították ki a magyar állampolgárok, hogy ők egy ilyen irredenta, fasisztod, az ország és a nemzet pusztulását garantáltan előidéző, valótlan tradíciók iránt nosztalgiázó államban akarnának élni. Azt sem nyilvánította ki a magyar nép, hogy az alaptörvénynek nevezett jogi konstrukcióra kívánná cserélni a köztársasági alkotmányt. Nem véletlen, hogy ebben a kodifikációban az ország neve egyszerűen csak Magyarország. Ezzel határozottan szembefordult az 1989. október 23-án kihirdetett államisággal, amikor is Szabad György azt hirdette meg, hogy Magyarország neve és államformája újra Magyar Köztársaság.
A harmadik Magyar Köztársaság 2012. január 1-én megszűnt.
Amíg az illiberális hatalom azt az időszakot nem tekinti a magyar államiság részének, amely nagyjából 1939-től 2011 végéig tartott, addig a Köztársaság és a demokrácia híveinek oka van a 2012. január 1-től napjainkig tartó hatalmat a Magyar Köztársaság történetén kívül eső időnek tekinteni.
Az uralkodó réteg nem csupán a Szálasitól Kádárig terjedő, előbb a német, majd a szovjet hatalmat kiszolgáló rezsimeket ítéli megtagadásra érdemesnek, de a hamvaiból feltámadó Magyar Köztársaság első két évtizedét is. Márpedig ez két gyökeresen különböző periódus. E két évtizedben az ország végre ténylegesen független volt, olyan szövetségi rendszerek megbecsült és nagymértékben támogatott tagja, mint az Európai Unió és a Nato. Ezzel szemben ma a demokráciáról azt állítják, hogy sikertelen, a piacgazdaságról, hogy nem hatékony, a nyugati jólétről, hogy nyomor, és a posztszovjet diktatúrákról, hogy szabadság.
Ezzel szemben a gazdaságunk a temérdek támogatás nélkül csak rohamos zsugorodást mutat fel, a társadalom szétesőben, a kivándorlás már eddig is három-négyszerese az 1956-osnak, a középosztály kilencven százaléka elszegényedett, a társadalom legszerencsétlenebb harminc százaléka harmadik világbeli nyomorban él, az állam szociális és egészségügyi rendszerei, az oktatás és általában az állami szolgáltatások súlyosan károsodtak, az összeomlás szélén állnak.
Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy a családok hihetetlen ütemben gazdagodtak. Az a néhány tucat család, amelyeknek mindenki megtanulta a nevét ezen a földön.
Megvédik, mondják arra, amire ráteszik a kezüket. És amit megvédenek, abból magánvagyon lesz igen hamar, amihez persze semmi közünk.
Induljunk ki tehát abból, hogy ez a hatalom deklarálta azt, hogy nem folytatják a Magyar Köztársaságot, és lecserélik azt egy másfajta rendszerre. Amint az látható, a csere megtörtént.
Köztársaságban minden hatalom a népé. A nép ezt a hatalmat úgy gyakorolja, hogy a törvények meghozatalával választott képviselőket bíz meg, az állami szolgáltató rendszer működését pedig megbízott szolgák kezébe adja. Ezeknek a személyeknek a megbízatását a nép bármikor visszavonhatja, és vissza is vonja, ha nem az egész ország érdekében járnak el. Tökéletes ország sehol nincs, de az tökéletesen elképesztő, ha ezek a megbízott vezetők bármit megtehetnek, és semmibe sem buknak bele. Márpedig nálunk nem a nyilvánvalóan súlyos bűnöket elkövető állami vezetőket váltották le, hanem a Magyar Köztársaság Népét. Itt mindenkit liberálisnak neveznek, aki egyforma jogot és szabadságot szeretne minden embernek. Ezen azt értik, hogy zsidó és meleg. Azaz: elpusztítandó patkány, ahogy Wass Albert írta. A gyűlölködés felszításával erősítik meg hatalmukat. Jól kalkulálnak, mert míg az egyes társadalmi rétegek gumicsontokért egymás torkának esnek, addig nekik nincs ellenfelük. De rosszul számítanak, mert az ilyen méreg előbb-utóbb kiszabadul a palackból. A gyűlölet már nem apátia. Erről tanúskodik sok megnyilvánulás. Gyakran sopánkodunk, hogy a demokraták is olyan stílusban nyilvánulnak meg, mint a hatalom által elkábítottak, akik mindig is embergyűlölők voltak. Akik mindig is mások pusztításával akartak teret nyerni maguknak a világban. De vegyük észre: ez már nem megszeppent kushadás, hanem a revans vágya! A hatalom ezeket az olykor valóban visszatetsző megnyilatkozásokat is a maga javára fordítja. Minden eszközt felhasználnak a hatalmuk megtartására. Törvényteleneket is, holott a törvényeket ők írják, de a saját törvényeik betartására sem fordítanak figyelmet. Erkölcsteleneket mindenképp, mert az nem erkölcs, hogy ők bármit megtehetnek büntetlenül.
A kérdés ez, hogy belenyugszunk-e abba, hogy a hazánkban nincs állam, csak hatalom. Sokan vagyunk, akik nem mondtunk le arról, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárai legyünk. Jogunk van a hazánkhoz!
Azt állítom, hogy ebben az országban ma nincs állam, csak hatalom. Azt az államot, amelyet újra fel kell építenünk, Magyar Köztársaságnak hívják. Azok, akik a Magyar Köztársaság ellen tettek és tesznek, egytől-egyig hazaárulók. Azok, akik pártolják ezt a bűnt, maguk is bűnrészesek, hiszen a bűnpártolást is fenyegeti a törvény, és ezek el nem évülő bűnök.
Az apátia múlóban van. A hatalom megpróbálhatja erővel elfojtani a számonkérő hangokat, de ezzel csak olajat önt a tűzre. Számukra a vég elkezdődött!
Ideje újra kikiáltani a Magyar Köztársaságot, az 1989. október 23-tól 2011. december 31-ig, de legalábbis 2010-ig tartó államiság folytatásaként. A bűnözőknek pedig bíróság előtt és börtönben a helyük, nem bársonyszékekben. Az orozva szerezett vagyon szálljon az államra, őket fosszák meg javaiktól, mert a Magyar Köztársaság állampolgárainak nyomorúsága és élete árán szerezték azt.
Történjen minden nyilvánosan, hogy a bűnök ne maradjanak titokban!
Magyarországon egyetlen állam létezhet, a Magyar Köztársaság! Éljen a Magyar Köztársaság! Éljen a szabadság! Éljen a Haza!