Oldalak

2018. február 13., kedd

Magyarok Magyarország ellen

Van az a pénz, amiért Kelemen Hunor, vagy Tőkés László, meg más százezrek eladják a lelküket, de Magyarországot biztosan. A Fidesz sikeresen fordított magyart magyar ellen.
Nézzük az alapvető hazugságokat!
Úgy kezelik, mint ha igaz lenne, hogy a határokon kívül élő magyarok jobb, „eredetibb”, értékesebb magyarok a határokon belül élőknél. Amolyan elvárt állapot, hogy bárkinek orgazmushoz közelítő katarzisa legyen, ha valaki azt mondja magáról: „én erdélyi vagyok”. – Úgy gondolják, hinnünk kell abban, hogy a határon túli magyaroknak mindent meg kell adnunk erő felett, egyszerűen azért, mert ők ott magyarok. Azt is állítják, hogy a magyarok a Fidesz hívei, a Fidesz pedig a magyarság egyetlen legitim képviselője. Ezekből az következik, hogy a Fidesz minket megsarcolva önti a pénzt az ottani szervezőkbe, hogy az ottaniak megkapják azt a pénzt és azt a demagógiát, amiért valóban a Fideszre szavaznak. Mert a Fidesz nem véletlenül alakította ki a határon túliak szavazati jogait. Nem cél nélkül adnak állampolgárságot és busás nyugdíjat ukránoknak, szerbeknek, vagy románoknak. Nem véletlen az, hogy a tíz éve halott is szavazhat a Fideszre, ha „külhoni” magyarként egyszer kiállítottak a nevére egy igazolványt. S nem véletlen az sem, hogy a nyomor elől külföldre menekülő, aki Európai nagyvárosaiban keresi meg a bedőlt devizahitel törlesztésére valót, igen nehézkesen szavazhat, lévén, rosszabb magyar, mint azok, akiket a Fidesz meg tud venni kilóra.
A helyzet nem az, amit a királyi tévéhíradóban mondanak! – Az egy kitalált ország, egy messzi-messzi galaxisban. Amit mi tapasztalunk, az egy sokkal nyomorúságosabb valóság.
Magyarországon polgárháború van. 2002-ben a Testnevelési Egyetemen tartott beszédében hirdette meg az akkor vesztes helyzetben lévő Orbán Viktor ezt a harcot. Mivel akkor a Fideszben is ingatag volt a helyzete, létrehozta a Polgári Köröket, amiből kinőtt a mára komoly rivális a szélsőjobb oldalon. Para militáns alakulatokkal, párthoz kötődően működő erőszakszervezetekkel. Volt már ilyen, a harmincas években, Németországban. Az ember úgy gondolná, hogy a rivális jelenléte ellenlépéseket vált ki. De nem. A 2006-os forró ősz is megmutatta, hogy nem rivalizálásról van itt szó, hanem együttműködésről. Nem kétséges, hogy természetes szövetségesként koalíciót hoznak létre, ha hatalomtechnikai szempontból az praktikussá válik. A Fidesz természetesen szeretné ezt elkerülni, mivel az ország kifosztása jó üzlet, s nem szívesen osztoznak a busás hasznon. De megteszik, ha kell.
Az ellenzék ma kollaboránsokból és kicsinyes karrieristákból áll. A legtöbb magyarországi magyart a politikában senki sem képviseli. A pártok zárt klubok, amelyek nem engednek maguk közé új embereket, mert ők sem akarnak osztozni azon a kevés előnyön és jövedelmező pozíción, amelyet birtokolnak. Még kevésbé azon, amit a jövőben birtokolni remélnek. Ezért engedelmesen együttműködnek abban, hogy a Fidesz hatalom leszalámizza őket. Ma azt látjuk, hogy néhány pártnak ismét van esélye öt százalék felett szerepelni. De valójában nem méltóak a választók bizalmára. Az, amit ők tettek az elmúlt években, nem egyszerűen ügyetlenség, vagy önsors-rontás. Ez az ország sorsának az elrontása. Úgy tűnik, a mai magyar politikai viszonyokba három jelentős erő képes érdemben beleszólni: A Fidesz-KDNP, a Jobbik és az RMDSZ. Igen, egy romániai párt képes meghatározni azt, hogy merre billen a mérleg a magyar választásokon. Kétségtelen, hogy a román gazdaságnak jó, ha Magyarország nem versenytárs. Ha itt rosszul mennek a dolgok, akkor az ő térségi pozíciójuk erősebb. És amig mi licencet lopó Csíki söröknek biztosítunk szubvencionált belső piacot, addig a haszon oda áramlik. Százmilliók és milliárdok az egyházaknak, akik remek szervezői az élők és holtak szavazásának. S nem kisebb pénzek az ottani magyar pártoknak, ha szállítják a szavazatokat.
Ez természetesen azért szükséges, mert a Fidesz-KDNP ismét egyedül akar nyerni. Ma ott tartunk, hogy a legelvakultabb híveik ismét vasfüggönyt akarnak. Továbbá, kilépni az Unióból és csatlakozni az Orosz Föderációhoz. Szoros szövetségeket akarnak olyan diktatúrákkal, ahol a kormányzás a rablógazdálkodás és az elnyomás módszereivel él.
Illiberális demokrácia nincs. Szabadság nélküli demokrácia nem lehetséges. S nem lehetséges az sem, hogy egy írni és olvasni nem tudó gázszerelő zseniálisabb legyen a világ legsikeresebb cégeinek a tulajdonosainál. Ez mind csak egy torz világban jöhet létre, ahol gátlástalanná vált a lopás és az azt övező pofátlanság.
Az én generációmban megugrott a halandóság. Sokan (a legtöbben) lecsúsztunk, elszegényedtünk. Az orvosok már nem írnak fel vényköteles antibiotikumot. Influenzával nem marad más, mint a nagymamáink praktikái. Általában az egészségügy, az oktatás és a jóléti rendszerek a működésképtelenség közelében vannak.
S akkor beszólnak nekünk Erdélyből, hogy majd ők eldöntik, hogy hogyan kell élnünk. Mert ők úgy gondolják, az a jó a magyarságnak, ha őket a mi nyomorunk árán is kitömik pénzzel. A mi pénzünkkel, amit arra kellett volna fordítani, hogy kevesebb gyereke éhezzen, hogy kevesebben haljanak meg kihűlve a saját fűtetlen lakásukban, hogy kapjanak gyógyszereket és fájdalomcsillapítókat a rákbetegek! – De ennek a pénznek néhány százaléka most odaáramlik, ők pedig azt akarják, hogy a pénzt osztogató kéz maradjon hatalmon, hiszen akkor a jövőben is számíthatnak ezekre a bevételekre.
Unásig csépelt tétel: aki annyira magyarnak érzi magát, az nyugodtan áttelepülhet Magyarországra. Na de megértem én, hogy ott jobbak a kilátások! Értem én, hogy magyarországi magyarként nekik is az a nyomor jutna csak, ami nekünk. Így viszont bőséges hasznot húzhatnak abból, hogy hatalmon tartják a mi kirablóinkat. – Mert most megeshet az, hogy a Fidesz itthon veszít, de onnan érkezik annyi „levélben küldött” szavazat élőktől és holtaktól, ami nyertessé teszi őket. S ezt az ottaniak normálisnak tekintik. Igen ez amolyan bozgor-mentalitás: nincs más erkölcs, csak a közvetlen haszon! Jön a pénz, mindegy, mi a következménye.
Pedig van következmény. Ma már minden ötödik magyar gyermek születik más Európai országban. Azok az aktív fiatal felnőttek, akik Európa más országaiban alapítanak családot, bizonyosan nem jönnek vissza. – Az ötvenhatos kivándorlás háromszorosa, négyezerese zajlott le. A népességfogyás pedig felgyorsult. Mint említettem, többen halnak, és sokkal kevesebben születnek itthon. A nemzedékek között szakadék van. Az 1960 előtt születettek szubjektív nyertesei ennek a helyzetnek. Megkapják a kék plakátokat és a propaganda tévék műsorait. Államilag táplálják a rasszizmust, a homofóbiát és az antiszemitizmust. Az idősek a fiatalabbak ellenségeivé váltak. Kétségtelen, hogy sok nyugdíjas feljelentené a saját leszármazottait, ha a másként gondolkodás, mint politikai bűn hivatalosan is üldözötté válna. Ámbár ez megtörténhet éveken belül.
Azok, akik 1960 után születtek, aligha juthatnak olyan nyugdíjhoz, amit az idősebb generációk élvezhettek. Miközben persze a rezsihazugság és az egész rendszert átható megváltoztatása az újraelosztásnak őket is vesztessé tette, lényegesen jobb körülmények között élhetik idős éveiket, mint ami a ma már nem is fiatal, őket követő generációknak juthat.
A társadalom tehát megosztott. Még családokon belül is árkok húzódnak, mert a hetven éves dicsőíti a kormányt és lehülyézi az élhetetlen ötvenest, aki nem tud ebben a Kánaánban érvényesülni. Persze, ha a hetvenes súlyos beteg lesz, az ötvenesnek kell kitalálnia, hogy honnan is kapjon emberhez méltó ellátást. Ha nem sikerül, lehet haldokolni fűtetlen kórházi folyosókon.
De Kelemen Hunor és Tőkés László bármilyen ellátást megvehet magának. Mi fizetjük, mert vannak olyan jók, hogy hatalomban tartanak egy olyan magyar kormányzatot, amely háborús pusztítást végzett az ország ellen. Nem baj. Az ő bankszámláik híznak.

Mi lesz azonban, ha ez a munka eléri a határt? Nem, nem gondolom, hogy Orbán Viktor lesz egész Kelet-Európa királya. Habár képes lenne háborút indítani Románia ellen, amit persze csúfosan elvesztenénk. De azt láthatjuk, hogy az Uniós pénzek nem jönnek örökké számolatlanul. Ki is tehetik innen a szűrünket. Nem gondolom, hogy a saját lábunkon állók akkor kevesebbel beérik majd. Nekünk kell még többet adnunk, - azaz: elveszik tőlünk. A statisztikák így is azt mutatják, hogy mindenféle jóléti szempontból lecsúsztunk. Ez gyorsulni fog. Ez eléri majd azt a szintet, amikor a nyomor lesz az általános. Olyanok leszünk, mint Kuba: csillogó felszín és ötven éves nyomor. Nagy beszédek a sikerről és totális elnyomás. Közben körülöttünk, sikeresebb és boldogabb országokban élnek azok a magyarok, akik mind ebből húznak pár százalékot, mert olyan a jogrendszerünk, hogy ők előállíthatnak valamilyen módon szavazatokat, amelyek legitimálják ennek a hatalomnak a megdönthetetlenségét. Ma már alig több mint kilenc millió magyar szenvedi ennek a következményeit. De ezért a nyomorért ők ott felelősek! Ők ma Magyarország ellenségei, akik júdáspénzért segítik az ország, az anyaország kifosztását, balkanizálást, tönkre tételét. Ők ezzel elárulják Magyarországot és a magyar nemzetet. – Tehetik. Nekik van másik hazájuk.

2017. november 21., kedd

Bosszú és igazság

Bosszú és igazság

Manapság folyton arra hivatkoznak a hatalom erőszakos képviselői, hogy Magyarország keresztény ország. Ezzel azonban nem azt fejezik ki, hogy az emberi ambícióikat és kívánságaikat háttérbe szorítva Krisztust követnék, hanem azt, hogy ők jogot formálnak a gyűlöletre. Gyűlölik a zsidókat, mert ez a horthysta hagyomány része. Gyűlölik az arabot, hacsak nincs belőle busás hasznuk. Gyűlölik a cigányt, hacsak nem nekik szállít szavazókat. Gyűlölik a szegényt, hacsak nem az ő megdelejezett hívük. Alapvetően megvetnek mindenkit, mert magukat mindenkinél különbnek tartják. Istent is erőtlennek gondolják, mert nem akadályozza meg őket semmiben.
Tiszteletre méltó vélemény szerint azonban nem Isten akaratából, hanem Isten türelméből uralkodhatnak felettünk. Mert ez uralkodás, a maga legzsarnokibb, legaljasabb módján.
A kereszténység kapcsán a legtöbb esetben vagy a farizeusi gyűlölködés jut az emberek eszébe, amiben nincs valódi szeretet, vagy egyfajta puhány filantrópia, amiben nincs erő. Az ítélkező Istenre nem gondolnak, mert az ítélkezés jogát maguknak tartják fent, Istent pedig távolinak és erőtlennek vélik. Ha Istent közelinek és erősnek hinnék, nem merészelnének a helyébe lépni, s e pozícióból aljas és embertelen módon kiszolgálni önzésüket és perverz gyűlöletüket. Ám merik.
Beszéljünk hát a bosszúálló Istenről.
Az ószövetségben számos olyan eset van, amikor Isten megparancsolja a bosszúállást. Mózes törvényeiben szó van rokoni vérbosszúról és a bosszú elől menekülő menedékéről, a menedékvárosokról. Ismert Szodoma és Gomora esete is, mely városokon Isten maga állt bosszút. S ismert az is, hogy akár korábbi választottját is ítélet alá vonta a szövetség megszegéséért.
A jó Istenről kialakított kép hiányos. Isten nem csak „szeretget”, hanem ítéletet hoz, levet, büntet, bosszút áll. Különbség van azonban a között, ha valaki (valamely személy, vagy közösség) Isten választottja, s úgy vált méltatlanná arra, amivel Isten megbízta, vagy ha soha sem volt az. Az Ószövetségben súlyos és nyilvánvaló ítéletek kerültek leírásra, s az is, ahogyan ezek az ítéletek megvalósultak. Ezt gyakran írja le így: megölte, elpusztította, kiirtotta. Nem mondhatjuk, hogy ezek puhány válaszok volnának.
A bibliai történetek legtöbbször vezető emberek történetei. Akik jól példázzák a mindenkor előfordulható viszonyokat Isten és az ember között. S ha már kifejezetten autoriter rendszerben élünk, kimondottan jól párhuzamba állíthatók ezek a példák a jelenünkkel.
Szögezzük le: nincs tökéletes ember. Hibája, bűne, gyengesége, mulasztás van mindenkinek. Ha tehát Isten egyszerűen megragadna minden alkalmat a megtorlásra, senki sem állhatna meg előtte. Mindenki elvetett volna. S ha a bosszú kemény, úgy senki sem maradna végül. De Isten nem csak a cselekedeteket vizsgálja, hanem a „szíveket és a veséket” is. Ő látja és értékeli a legmélyebb motivációkat is, s ezeket sokkal alaposabban veti latba, mint bármely emberi bíróság.
Példaként nézzük meg Saul és Dávid esetét. Sault Isten választotta, hogy király legyen Izraelben, s fel is kente a királyságra. De Saul vétkezett. Ám nem csak botlásról volt szó egy olyan ember útján, aki egyébként jó felé tart: ő kifejezetten és elhatározottan eltért a megfelelő iránytól. Ezért Isten elvetette őt. Még király volt, amikor kiválasztotta és felkente Dávidot, hogy helyette király legyen. Hosszú ideig maradt még Saul Izrael trónján, noha Isten már felkente az új királyt. Sőt, Dávidnak menekülnie kellett, hogy mentse az életét. A történet elolvasható a nyugati kultúra legolvasottabb könyvében. A lényeg az, hogy Saul elvesztette pozícióját. Azt nem örökíthette utódainak, vagy nem adhatta át valamely követőjének. Saul királysága egyszer s mindenkorra megszakadt, noha az elvetettség után még hosszú ideig betöltötte a pozíciót.
Dávid nem volt tökéletes ember. Követett el bűnt, s a bűn nem maradt következmény nélkül. De a legmélyebb motivációk tekintetében hűséges maradt. Ő lett Izrael legnagyobb és legfontosabb királya. Királyságát utóda vitte tovább és teljesítette ki. Előbb Salamon, majd az Újszövetségi beszámolók szerint Jézus Krisztus, akinél nem lehet nagyobb király a földön. –
Úgy tűnik, Isten önkényesen alakítja viszonyát az emberekhez. S a kegyelem tekintetében valóban van egy súlyos igazságtalanság, hiszen a kegyelemre senki sem méltó. Mondhatjuk, hogy Isten annak kegyelmez, akinek akar. De ha így fogalmazunk, akkor csak egy olyan zsarnokot írtunk le, amilyeneket bőven okádott közénk a történelem az emberek közül is. Mi tehát a helyzet a kegyelemmel?
Az első században is komoly vita volt már, hogy Isten a törvény betartása, vagy a szív szándéka szerint ítéli-e az embereket. Pál apostol azt mondta, hogy a törvény ismereténél fontosabb a lelkiismeret. Persze, lehetséges olyan perverz önigazolás, amely helyesnek mondja a helytelent. Pál azt állítja, hogy eredendően minden ember „érzi”, hogy mi a helyes. Mint mondja, számukra a törvény nem kőtáblákra, hanem a szív „hústábláira” van írva. Nyilván olyan értékrend ez, amely Isten szerint helyes. Márpedig úgy az újszövetségi, mint az Ószövetségi parancsok és törvények egy irányba mutatnak: a filantrópia irányába, hiszen Isten a legnagyobb filantróp a világon.
A felelősség tekintetében azonban három helyzetet megkülönböztethetünk. Vannak, akik soha sem voltak Istennel szövetségben, nem kaptak küldetést. Esetükben az a kérdés, hogy az életük mennyire van összhangban a jó lelkiismerettel. A világ számos olyan embert és közösséget ismer, amelyek sem a zsidó, sem a keresztény irányzatokhoz nem kötődnek, mégis igen tiszteletre méltó és követendő emberséget mutatnak fel. A fentiek alapján igen valószínű, hogy Isten őket pozitívan ítéli meg. S persze vannak, akik a gonoszságban jeleskednek. Ők ez alapján számíthatnak az ítéletre. S habár az örökkévaló ítéletek kérdése a hétköznapokban nem látszik fontosnak, abban a tekintetben van jelentősége mégis ennek, hogy mely embert, közösséget, ügyet tekintünk jónak, s melyet nem. Hogy egy egyszerű példát mondjak: Mahatma Gandhi bizonyára méltó a tiszteletre, s nem probléma az, hogy keresztény szempontból „kívülálló”. Isten emberszeretete szempontjából közelebb állt ő az igazsághoz, mint sok úgynevezett keresztény.
A felelősség tekintetében vannak olyanok, akik Istent ismerik, s ebből fakad felelősségük. Kaphattak akár személyre szabott feladatot (elhívás), s kaphattak hozzá képességeket (felkenetés) is. Vannak ilyen személyek és közösségek. Közöttük vannak olyanok, akik ha botlásokkal is, de arra törekszenek, hogy a lehető legjobbat tegyék, ezzel egyszersmind betöltve Isten akaratát is. Mások visszaélnek pozíciójukkal, s önmagukat jobban szeretik másoknál. Végső soron egyszerre, vagy fokozatosan szembe fordulnak Isten akaratával, miközben persze hangoztatják, hogy ők a választott és hivatott betöltői bizonyos pozícióknak. Ők olyanok, mint Saul, aki a trónon ült még sokáig, mikor Isten már mást választott a feladatra. Az előbbiek pedig olyanok, mint Dávid, akikkel kezdetben senki sem számol, hiszen jelentéktelennek tűnnek, aztán menekülniük kell, hiszen más kezében van az erő és a hatalom. Végül mégis nyilvánvaló lesz, hogy ők a választottak.
Dávid menekül, Saul hatalmat gyakorol. Miért késik isten? – Senki sem tudja, meddig tart Isten türelme. Csak az elmúlt száz évben is olyan szörnyűségek estek, amelyek miatt meginog a hit: miért engedi Isten? – Másfelől, felbátorosik a gonoszság: Isten sem fogja le a kezünket. Az istentelen végül már azt hiszi, és azt hirdeti, hogy Isten az ő oldalán áll, mert a tervei sikerülnek, a hatalma rendületlen és nincs senki és semmi, ami akadályt jelentene a számára.
De az istentelen diktátorok végül elvesznek, bármilyen rettegett is a hatalmuk.
Mint mondtam, Isten a legnagyobb filantróp. Önmagát is feláldozta, hogy az embert megmentse.
Választott népét nem csupán azért választotta ki, hogy külön áldásokban részesítse őket: külön feladatot is bízott rájuk. Összességében nagy teher az ilyen szövetség. Ezt jól látjuk a zsidók három évezrednyi üldöztetettségében. A zsidóknak adott törvények az emberszeretet törvényei. Indoklásul ezt mondja: hogy jól legyen dolgod!
Sokan párhuzamba állítják a magyarságot a zsidósággal. Jóllehet ez eufemizmus és blaszfémia, használjuk fel mégis ezt a gondolatot.
A zsidók honfoglaló nép. Isten a hazátlanságból vitte be őket Kánaán földjére. A magyar is honfoglaló nép. A mi elődeink sem éltek mindig itt, hanem sztyeppei nomádok voltak, akik hazátlanul bolyongtak a pusztában. – Úgy sejthető, a kor nagy népmozgásai sodorták magukkal őket.
A zsidóknak Isten azt parancsolta, hogy fogadják be a jövevényt és emlékezzenek rá, hogy ők is jövevények voltak azon a földön, amit Isten nekik adott. Ezért az áldásért a hála nem az üres szó volt, hanem az Istennek tetsző cselekedet. Így fogadta be Boáz is Ruthot, a moábita özvegyet, aki Dávid király nagyanyja lett. Jó, azaz helyes tett és nyilvánvaló áldás. Ruth előbb egzisztenciához és közösséghez jutott, később Izrael történetében kapott kitüntetett helyet. Jézus Dávid leszármazottja. A megváltó tehát Ruth leszármazottja is, egy befogadott jövevényé. Magyarországon most keresztes háború zajlik a jövevények ellen. Értelmetlen és embertelen háború, amely ellentétben áll Isten emberszeretetével. Ma megkülönböztetik az embereket. Már eleve attól függően is, hogy vélhetően kire szavaz. Az emberséget bűnnek kiáltják ki. Létezik egy gyökeresen európai gondolat, ami a felvilágosodás és a humanizmus esszenciája: a liberalizmus. Szitokszó nálunk, holott három fogalmat kapcsol össze: szabadság, egyenlőség, testvériség. Mi az e háromban, amely ne lenne Isten tervével egyező? – Isten ezt akarja minden embernek. S az európai demokráciák, amelyek koránt sem tökéletesek, ezeket tekintik alapértékeknek. Nálunk pedig ezeket tekintik eretnekségnek.
A liberalizmus persze nem azt jelenti, hogy úgynevezett liberális pártok adjanak miniszterelnököt. Valójában minden demokrata párt liberális, mivel szükségszerűen elfogadják a fenti alapértékeket. Ezzel pedig akár hit nélkül is elfogadják Isten szándékát. Az ember jóléte ugyanis elsősorban nem a felhalmozott javak mennyiségén múlik, hanem azon, hogy milyen közösségben él. A jó demokráciákban az emberek elfogadottak és elfogadóak. Nálunk mindenki gyanús és potenciálisan mindenki üldözött. Ki azért, mert más a véleménye, ki azért, mert más a bőrszíne. Ki pedig azért, mert „lelkesedni rest”.
Izrael országának történetében eljött egy hosszú korszak, ami hanyatlást és megsemmisülést hozott. Nem az első századra gondolok. A királyság előbb két részre szakadt. A nagyobb területet magában foglaló rész felmorzsolódott. Júda (innen a zsidó megnevezés) még tartotta magát, nagyhatalmak között lavírozva. Egyiptom és Babilónia hatalmi politikájának ütközőzónájában azonban eljött az az idő, amikor Babilónia felszámolta Júdát. A társadalmi elitet és az értelmiséginek tekinthető réteget elvitték, azaz deportálták. Helyben csak írástudatlan földművesek maradtak. Az állam minden intézményével és működésével megszűnt. A templomot kifosztották, a kultusz gyakorlása megszakadt. – Oly annyira sikeres volt ez az akció, hogy hetven év múltán már a nyelvet sem beszélték azok, akik ezen a földön maradtak. Átvették a környező arámi népek nyelvét, hiszen azon a nyelven lehetett kereskedni, kapcsolatokat teremteni. Arámi nyelven folyt a környéken a civilizált élet. Héberül nem.
A deportáltak között azonban maradt egy hűséges réteg, akik hetven év elteltével visszatérhettek, hogy újra megteremtsék az országot és a kultúrát. De ennek a hanyatlásnak mindig is lesz emléke. Többek között az, hogy az úgynevezett kispróféták könyvei más nyelven íródtak, mint a korábbi szent iratok.
Magyarország igyekszik kiérdemelni a hasonló megsemmisülést. Amikor az emberiesség legalapvetőbb törvényeit megvetik és bűnnek tartják, ha valaki ezeket követendőnek tartja, akkor Isten törvényeit vetik meg. Minden propaganda ellenére rohamos a hanyatlás. A gazdaságunk ma közelebb van a harmadik világhoz, mint Európához. Az eladósodottság nő. Az ország újra kiszolgáltatott az orosz hatalmi törekvéseknek. A társadalom megosztott. Ez a társadalom elvesztette a közösség jellegét. Egyre többször fajul tettlegességbe ez a megosztottság. S ha nem is közölnek erről statisztikákat, az ország igen nagy ember veszteséget szenvedett, amikor is legalább félmillió tettre kész honfitársunk más országokba költözött, hogy a boldogulását keresse.
A filantrópia megvetése nem más, mint Isten legalapvetőbb törvényeinek a megvetése. Az idegengyűlölet. A rasszizmus, a fasiszta eszmék dédelgetése, vagy akár a gondolkodók üldözése nem más, mint szembe szegülés Istennel. Teszik mindezt a kereszténységre hivatkozva pedig. De mindegy, hogy mire hivatkoznak. Törvényszerű, hogy ennek következményei legyenek.
Az országot kifosztották. Az ország lakóit, mindenkit, így egymást is gyűlölő emberek poklává tették. A szomszédainkkal haragban vagyunk. A szövetségeseinket megcsaltuk. Az ellenségnek hízelgünk.
Ez az ország tehát a saját pusztulását sietteti. S ez a pusztulás már elkezdődött. S habár a pusztulás még megállítható, azt a hangos többség (inkább csak gátlástalanul erőszakos kisebbség) egyre inkább siettetni igyekszik.
Meddig tűri ezt Isten? – Gondolhatnánk azt, hogy mivel isten jó, a katasztrófa előtt majd tesz valamit. De erre senki ne merjen fogadást kötni! Minden hagymázas hiedelem ellenére sincs arról tudomásunk, hogy ennek a népnek, vagy országnak olyan különleges szövetsége lenne Istennel, mint Izraelnek. Az pedig, hogy mi lennénk az új Izrael e szövetség szempontjából, nem több öntelt és buta képzelgésnél. Mi értelme lenne egy szószegő istenben hinnünk? És mi értelme lenne, ha Isten cserélgetné szövetségeseit. Nem magyar miniszterelnök Ő, hogy naponta más igazságot kelljen hirdetnie! Ő maga az igazság. Mért változna?
Az úgynevezett utolsó idők előjeleiként nyomatékkal mondja a Biblia, hogy sok Antikrisztus támad. beszél az Antikrisztusról, aki egyenesen a Megváltó helyére akar lépni, de ennek előzményeként arról, hogy antikrisztusi vezetők támadnak. Manapság az ország első emberét Messiásnak, azaz görög szóval: Krisztusnak tartják. Ő maga is annak tartja magát. Példaképet is választott annak a Horthynak a személyében, aki sok hagymázas eszmét fogalmazott meg az ország és a nemzet megmentéséről, felemeléséről, de végül hihetetlen veszteségeket és pusztulást eredményezett a működése. Abban az időben is a farizeuskodó gyűlölet hatott át mindent. Öntelt hatalom hajszolta a totális kudarcba az országot, mert hataloméhségük és kapzsiságuk a legaljasabb személyhez és ügyhöz kötötte az ország sorsát. Adolf Hitlerhez. Most ezt a Horthyt látják újra kormányozni a kis dühösben. Megváltónak mondják azt, aki gyűlöletet, romlást és pusztulást hoz.
Volt nekünk nagynak mondott királyunk. Legutóbb Hunyadi Mátyás. Nem volt szent ember. Az adói súlyosak voltak. De felvirágzást hozott, mert jól, azaz helyesen akart uralkodni. Milyen érdekes, hogy manapság nem Hunyadi Mátyást látják a „jó” vezetőben, hanem zsarnokokat: Horthyt, Szálasit, Rákosit, Kádárt. Most éppen Horthyt tekintik annak, aki reinkarnálódott, hogy folytassa művét. De milyen művet? Nem volt elég az a sok szörnyűség, ami egyszer megtörtént már velünk? Kell még a vérszag akkor is, ha a szomszédod, vagy a testvéred vére, vagy épp a magadé? – kellenek még tömegsírok? Kell még több nyomorult és tébolyult ember, akik elvesztenek mindent, még az álmaikat és a személyiségüket is? Mert ne higgye senki, hogy csak az anyagikat veszi el. Ne higgye senki, hogy megelégszik a múltunk és a jelenünk elrablásával. A jövőnk is kell. Fiaink és leányaink. Az életük, az álmaik. Sámuel jól megmondta, mi is a király joga. – Ez kell nekünk? És ilyen király kell nekünk?
Nem kétséges, hogy méltatlanok vagyunk a kegyelemre. A baj annyira nagy, hogy úgy tűnik, az ítélet és a bosszú lehetne csak a kegyelem, hogy a megmaradók új esélyt kapjanak. Tisztázott helyzetet, bármekkora legyen is a kár. De Isten késlekedni látszik. Nem látjuk sem a bosszút, sem a megváltást. Egyelőre azt látjuk és kapjuk, amit a hangosabbak, az erőszakosabbak akarnak: pusztulást és romlást.
Sodomát és Gomorát Isten megtartotta volna néhány igazért. Van-e még nálunk ennyi igaz? – Vagy ideje az igazaknak kimenniük e romlott és istentelen helyről, hogy el ne pusztuljanak a gonoszokkal együtt?
Nem csak a megtett bűnök nagyok. Nem csak a bűnök sokasága iszonyatos. Ennél iszonyatosabb a bűnök igenlése. Már a családi kötelék sem hordoz annyi szeretetet, hogy az áldozattal együtt érezzenek az emberek. Akinek a testvére, fia, rokona merészel másként gondolkodni, s eléri a bosszú, arra úgy gondolnak: megérdemelte! Kéjelegnek abban, ha baj éri azt, aki igazabb értékeket követ. Így tehát nem csak az istentelen vezetőket kell félreállítani. Szinte el kell törölni egy nemzedéket. Úgy, ahogy a pusztai vándorlás alatt kihalt egy hitetlen nemzedék. Vagy, ahogy Babilon távoli földjén kihalt egy olyan nemzedék, akik még benne éltek abban az országban, amelyet isten is pusztulni hagyott. Talán nekünk sincs más esélyünk, csak egy olyan nagy romlás, amely egy egész generáció elmúlásával jár. S mindegy, hogy abban a generációban vannak-e igazak. Olykor világos cezúrák kellenek a történelemben, hogy a későbbi generációk el ne felejthessék. Mert lehetetlen, hogy ennyi bűn következmények nélkül maradjon. S nem azért nevezem ezt a sok rettenetes dolgot bűnnek, mert a Biblia ezt mondja. Azért nevezem bűnnek, mert az ember ellen való, az ország ellen való. Minden ellen való, amire valaha büszkék lehettünk emberként és magyarként.

Az igazság az, hogy sajnos méltóak vagyunk a bosszúra. Az igazság az, hogy ez a bosszú sajnos várat magára, így a baj egyre csak nagyobb lesz. Az igazság az, hogy ebben az utolsó percben még tehetnénk önmagunkért. De úgy tűnik, semmiképpen nem fogjuk megtenni. S ha így lesz, a romlás elkerülhetetlen. Mert ez nem Isten bosszúja. Ez az a bosszú, amit önmagunk hozunk létre önmagunk ellen. – Ha Isten kegyelmez, utána talán lesz újra közösség, ország, kultúra, ami magyar és jó. De ne feledjük el, mi nem rendelkezünk ilyen ígérettel!

2017. augusztus 5., szombat

Élet és költészet

Élet és költészet...

Az emberek többsége vezetésre vágyik. A kiskorúság biztonságát keresik e félelmetes világban. Őseinkre szokás úgy tekinteni, mint akik primitívek voltak. - Holott folyton rácsodálkozunk, hogy mennyi mindent tudtak. A tudás minden korban más kihívásokkal kerül szembe, s minden korban túl is szárnyalja a kor kihívásait. - Így jönnek el új korok.
A primitívség nem a tudásban van, hanem a kapzsiságban: hogy tudniillik pusztítva oroz a gonosz, s azt tagadja meg, ami emberi. - Sőt, olybá tűnik sokszor, hogy a gyűlölet és a gonoszság emberi csupán, s a jóság, a tudás, a lelki nagyság nem más, mint a halálra szánt gyengék önámítása: kábítószer, hogy ne fájjon annyira a nyomorult sors, amelyet az embertelen gonoszság mért rájuk. - S úgy mutatják be e törekvéseket, mint ha nem is törekvések volnának, hanem valamiféle "evolúciós törvényszerűség": az erős kiszorítja a gyengét. - S minthogy törvényszerűségként tálalják a puszta és gátlástalan önzést, lényegében jónak mutatják a gonoszságot. - Holott az, ami gonosz, nem lehet jó. - S a "fejlettebb" fajok ösztöneiben az élet törvényszerűsége munkál: az erős nem pusztítja el a gyengébb egyedet, legfeljebb behódolásra készteti, hogy a párosodás, vagy a vadászterület jogát megszerezze. A legyőzött egyed a nyakát - sebezhető pontját- megadóan feltárja, s az erős befejezi a harcot. Így valóban az életképesebb egyed szaporodik sikeresebben. De a fajtárs ezekben az esetekben csupán rivális, akit legyőzni kell, s nem ellenség, akit elpusztítani. S a vadállat nem vadászik, ha nem éhes, s az étvágya nem végtelen. Nem öl pusztán a pusztításért, s nem falja fel fajtársait. Az emberek egy része, az úgynevezett „sikeresek" azonban épp ezt a kifinomult primitívséget fejlesztették ki magukban. Így a saját úgynevezett sikerük érdekében azt a gátlást bontották le magukban, amely valójában minden érintett faj fennmaradásának a feltétele. Ha csak a legerősebbek élhetnének, megszűnne e genetikai sokszínűség. S az erő puszta logikájából is az következik, hogy minden erősnél van, vagy lesz még erősebb.
Egy faj sem pusztítja ki önmagát. Azonban az ember képes erre.
Hiába áltatják magukat azzal az úgynevezett erősek, hogy ők meghaladták saját koruk visszamaradott szemléletét és a fejlődésre képtelen tömegeket, az emberséget mégis azokban a közösségekben őrizték minden korban, amelyekben nem felejtették el az önzetlenség parancsát: hogy tudniillik egymásra utaltak vagyunk, s ha az, aki tehet egy keveset valaki másért, magától értetődőnek tekinti, hogy megtegye, akkor mindenki számíthat rá, hogy segítséget kap, amikor rászorul.
Az az eszme, hogy az erősebb egyben fejlettebb is volna, magasabb minőségű, - aki az "evolúció" fejlettebb fokán áll már, szörnyűséges módokban manifesztálódott történelmünkben. A felsőbbrendűség épp azt állatiasítja le mindig, aki pusztán állatnak tekinti azokat, akikhez képest erő-pozícióban van.
Persze, eleink kajánul nézhették volna a sziklák mögül, ahogy szerencsétlenebb társukat széttépi a kardfogú, ám akkor bizonyára igen kevesen lennénk. Azaz: lennének a túlélők. Most viszont, relatíve túlnépesedett a világunk: bosszantjuk egymást. Irritáljuk egymást. Irigyeljük egymást. Nem az út keskeny, a közlekedő sok. A gyümölcs, amit megkívánunk, nem fán van, hanem a másik kosarában. S valahogy túl sokan vannak túl közel. A gyűlölet újra és újra tébolyulttá teszi a világot, ezer éve folyton háború van, s a háborúk egyre kegyetlenebbek. S a kegyetlenség nem csupán a gyilkolás harctéri technológiáinak kifinomultságaiban manifesztálódik, de a besúgás, az egyének és a tömegek módszeres és bestiális kínzásában is. Ez épp oly mocskosan brutális, mint ezer éve, csak a kéj egyre szörnyűbb, ami a kínzóban él.
Van pokol! Benne élünk. Mi magunk vagyunk ördögök. Nem csupán ördögiek, de maga a gonoszság! - Ölni, vagy halni hagyni: ez a filozófia. A munkahelyi intrikák, amelyek egzisztenciától fosztanak meg kollégákat. A családi kötélhúzás, mely méltóságától fosztja meg a valaha szeretettet. A politika, amely nem több, csak a maffia egyes csoportjainak rivalizálása, mind-mind azt mutatja, hogy áldozatok vagyunk. Áldozatai a kultúrának, amely a gyengét nem felkarolja, hanem felzabálja, akár a prédát.
Mi értelme hát "emberi" értékekről beszélni, gondolkodni? Legyőzhető-e a gonoszság úgy, hogy magunk is ne váljunk gonosszá? Gyakran tűnik úgy, hogy a gonoszság legyőzésének egyetlen biztos módja az, ha a gonosz elpusztul. - Németország és Románia életében új, sikeres korszakot hozott az el, hogy elpusztultak azok, akik meghatároztak egy-egy részben sikeres, részben őrült, de alapvetően szörnyű korszakukat. - Azonban a gonoszság efféle papjai újra és újra felkenik magukat országok és korok fölé.
Ám nem az a baj, hogy mindig vannak olyan erőszakos emberek, akik így akarnak uralkodni. A baj az, hogy a tömegek igénylik ezt az uralmat. - Minden szörnyeteg rajongást vált ki a tömegekből. - S ez a szörnyeteget megerősíti. Úgyszólván hitelesíti az uralmát. - S a kultúrától az üzleti életen át követőkre talál. S a tömegek örömmel hajtják magukat igába a jól ismert és rajongott uralom kis klónjai alatt. - Ez az önpusztító rajongás az igazi baj, ez a tanult prédaság.
Barbár időkben egyes közösségek embert áldoztak, hogy valami hatalmasságot kiengeszteljenek, vagy jóindulatát elnyerjék. S az ember lelkében ott él a kéjes vágy, hogy lássa a szörnyűséget. - S míg a sokaság a szörnyű kíváncsiság kielégítését szent rituálénak hazudta, hogy igazolja a rettenetet, addig az áldozat nyomorultul elpusztult, - s akkor volt szerencsésebb, ha végig fent tudta tartani ugyanazt az önámítást, amit a szerencsés nézők. - Borzalmas! - De még borzalmasabb, hogy ma már tömegeket áldoznak fel, hogy a szörnyűségre éhes tömegek kéjvágyát kielégítsék!
Így szakították ketté a mi hazánkat is. A társadalom egyik része azt hiszi, szent ügy miatt kell pusztulnia a társadalom másik, szentségtelen részének. Áldozatból egy is sok! Ki írja meg Radnóti időskori verseit? Ki farag fűzfa sípot a soha sem ismert nagyapám helyett? Egyik ismert, másik ismeretlen. De egyaránt szörnyű. S milyen szörnyű az, hogy ma milliókat tekintenek feláldozhatónak és feláldozandóak azok, akik révülten követik a kultuszt. Mert kultusz ez, s a követése révület. Sokan észre sem veszik, hogy maguk is áldozatok. Azt képzelik, sértetlen nézői csupán annak, ami történik. Azt képzelik, őket valaki, vagy valami a jobbak közé minősítette, a magasabb értékű emberek közé, s akiket veszni látnak, azok egy kicsit közelebb állnak az állati minőséghez, így a vesztük erkölcsileg igazolható, egyébként pedig szükségszerű. Kérdezze csak az olvasó a németeket: milyen volt szembesülni? Ők ugyanis elvégezték a házi feladatot. Ma Németországban a legbékésebb a zsidók élete Európában. Mert ők megrettentek a saját oltáraiktól, melyeken milliókat áldoztak fel értelmetlenül. Mert értelem nincs a szörnyűségben, csak gonosz kéj.
A társadalom uralkodót akar: despotát, teljhatalmú kegyúrt és kényúrt. A társadalom gyermek, olyan apát akar, aki szadista és pedofil. A társadalom szenvedést akar, szörnyűséget, rettenetet! Mert izgalmasabb, mint a tévében. Mert önigazolást ad és öndicsőítést eredményez. Lám, a náci keretlegények mennyivel jobbak, mint a Dunába lőtt emberek? Jobbak? Ez az emberség? Ez a magyarság? Ez a keresztény nemzet értékeinek kiteljesedése?
E sorok írásakor az "áttelepített" József Attila szobor mögött ültem, közel a cipőkhöz. Tőlem balra monumentális talapzat, még befejezetlenül. Milyen érdekes, hogy a "nagy" vezérek szinte mindig kicsik a termetükre nézve! S mind gigantomán kompenzálás ez. Mindenki frusztrált. Mindenki kompenzál. De miért rajong a sokaság az egyért, aki becsapja, kihasználja és tönkreteszi?
Álnaív kérdés. A sokaság a fentebb ecsetelt kéjvágy miatt rajong a gonoszért. Lucifer népszerűbb, mint Gábriel! S mindenki azt hiszi, hogy amikor "más" nem jut be az egyetemre, nem kapja meg az állást, nem jut támogatáshoz, nem nyerhet meg pályázatot, akkor neki, a "nem más"-nak jut több hely. Numerus clausus-t remél a kisember, hogy elérhesse a vágyait a félelem ellenére, hogy arra más alkalmasabb, méltóbb, jogosultabb lehet. A mást ki kell zárni a lehetőségből, hogy ő biztosan bejusson. S ha ő valami fatális hiba miatt ma még nem is jutott be, hát majd lelkesebb lesz, hogy a hibáját megbocsássák, s holnap ő kerülhessen sorra.
József Attila verseit nem vették életében. Radnótit agyonlőtték. A költők fiatalon halnak. Költőnek lenni nem jó! Kivéve, ha a hatalom költője lehet a szerencsés. De akkor legyen meggyőződés, hit és emberség nélküli, mert a hatalom embertelen.
Ám vak az, aki nem veszi észre, hogy az ember pusztul az embertelenségben. S nem csupán az egyes ember; az egyes emberek közül egyesek éppen, hogy nyertesei a pusztulásnak. De a közösségek pusztulása annál nyilvánvalóbb, minél nagyobb egységet vizsgálunk. Pusztul a család. Pusztul az ország. S, hogy divatos szóval éljek: pusztul a nemzet. Persze, ha nem tekintjük a család tagjának azokat, akikre rossz idők járnak -- hanem csak azokat, akik hasznot húzzák más pusztulásából - akkor ez a szűkebben értelmezett, valójában csonka közösség gyarapodni látszik. Ha nem tekintjük a nemzet tagjának azokat, akikre rossz idők járnak - hanem csak azokat, akik a hasznot húzzák más pusztulásából --, akkor ez a szűkebben értelmezett, valójában csonka nemzet emelkedni látszik. Minden vezérelvű korszak kijelöli a maga kiközösíthetőit. Akiket megfoszthatnak mindentől. Akiket legyőzendő ellenségnek kiálthatnak ki, - mint a bajok forrását. - S minél kiszolgáltatottabbak ezek az áldozattá kijelöltek, annál biztosabban ígérhető a győzelem!
Lám, akik a cipőjüket ott hagyták a parton, a győzelem illúziójával ajándékozták meg a társadalomnak azt a részét, akik megkülönböztethették magukat tőlük. S habár e győzelem az ország pusztulása közben fogant, amikor csak igen kevesen lehettek valóban nyertesei mindannak, ami megesett, a barbár élmény, hogy megalázva, elpusztítva láthattak az emberek másokat, egyfajta borzalmas kábultságot hozott. S mert nálunk nem történt meg sok más kor története mellett e korszaknak sem a feldolgozása, a kábulat nem múlt el. S e kábulattól nem veszi észre a sokaság, hogy minden tekintetben fogyunk és fogyunk.
A költő abban a világban él, amely körülveszi. Egyesek azt tanítják, hogy a költő külön világot teremt magának. Holott a költő azért formálja a világot maga körül, hogy megváltozzon. Nincsenek elefántcsont tornyok! Viszont van egyfajta szörnyű magány, egyfajta kiközösítettség.
Verset ugyanis sok hülye írhat. De, aki költő, az átlátja és átérzi mindazt, amiről fentebb szóltam.
A költő tudása mágikus és filozófikus. Először az igazság ragadja meg őt, aztán ő ragadja meg az igazságot. Mélyebben, mint a tudományok művelői. S a költő a szerelemben, a hitben, a hazafiságban mindig csak egyet keres: az emberséget. A halandó ember problémáját, hogy tudniillik hogyan lehetne méltó a halhatatlan emberi szellemhez. Mágikus, ahogy megragadja a kérdéseket és a problémákat. S filozófikus, ahogyan válaszokat ad. Maga sem tudja, honnan tudja, amit tud. A tudása nem az értelemből fakad, hanem a szellemből, amelyet kutat. S bár divatba jöttek ma is ordas eszmék verselői, a költők emberibb világot hirdettek, s azt hirdetnek minden korban. Hisz ez elválaszthatatlan következménye hivatásuknak: az emberségnek.
Nincs hát okunk csodálni azt, hogy rossz idők járnak a költőkre, amikor ordas révület teszi az emberek egy részét ragadozóvá, másokat a szörnyűség kéjesen cinkos szemlélőjévé, s a legtöbbeket végül áldozattá. A költő csak üldözött lehet: kirekesztett. Megosztó, mert szembehelyezkedik azzal, ami méltatlan, ami embertelen, ami nemtelen. Üldözött életében, s megerőszakolt halálában. Mert a hatalom csak a kollaboráns, avagy a halott költőt kedveli. Az élőtől fél. Mert a költő próféta, aki meglátja és kimondja az igazságot. Hogy tudniillik, végül minden és mindenki megmérettetik. S e sok zsebgóliát hiába ágaskodik, végül a történelem dicstelen szereplői lesznek. S a korról, amelyet eltorzítanak, végül kiviláglik e torzultság. Amit nemzedékek, vagy évszázadok múltán majd mindenki lát, azt a költő máris érzi, látja, s kimondja. Ezért pusztítják e korok urai a költőket.

Ó, ha tudnák, hogy a költőnek csak a teste pusztítható el! Hogy rettegnének!

2016. szeptember 29., csütörtök

Időközi választás




1.       Frakcióülésen
Jóskám, bazmeg! Írjad a jegyzőkönyvet! Hogy asszongya: Értelek városa polgári frakciójának válságtanácskozása. Dátum. A Mai nap, te sügér! – Ne guglizzá’! Mingyá’ megmondom én aztat!
Na, szóval: emberek! Hát baj van. Mer’ hogy a Szabó vissza kellett, hogy adja a mandátumát. Hát hogy hogy miért? – Miért? – Mert aza a buzi bibsi-libsi ballib sajtó kikezdte. Hát mer’ hogy harminc éve, hogy kislánnyal. – De hát hogy lehetne mán kislány, ha harminc év eltelt? – No, mindegy. Nem értenek ezek a számokhoz.
Hát a Szabó helyére új képviselőt választ a város. Mert ki kell írni. Aztán, mi történne, ha ez után a rossz sajtó után valami buzi bibsi-libsi ballib ülne be a Szabó helyére. Mert nem úgy van az még, hogy az a szék a mienké. Aztat mostan el is orozhassák. – Nem orrozhassák, te, - testnevelő szakos, te!
Na, akkor mostan ugye, mit tegyünk-e, ugye? – Hát aztat a firkászt már vizsgálja az adóhatóság, az állatvédelem, a polgári védelem, a rendőrség, a TEK, meg a tudod ki. – Na de a baj az már megvan-e. Hát nekünk aztat kell elérnünk, hogy a Szabó széke e mi székünk maradjon, mert a mi székünk polgári szék, Isten kegyelméből, meg a Turul áldásával.
Mit? – Hogy kit? Hát ebben kell egyetértésre jutnunk, ugye.
Hát én aztat javaslom, s ebben mind egyetértünk… Mondom: mind! – Még azt se nem tudod, hogy a Kovács. – Hogy mit? – Akkor mostan kell-e neked a temetői virágbolt, vagy nem-e?
Szóval, akkor egyetértésben a Kovácsot jelöljük.
Írjad Jóskám!
Ki lesz a kampányfőnök? Aki ékes szóval megvédi asszonyainkat és lányainkat… – No, ezt tanácskozzuk meg Béla Atyánál!
Na, Jóskám! Jegyzőkönyv lezárva. – Ne a kulcsot keressed! – Kampányegyeztetés hétfőn, a frakcióban. – Dátum, körbélyegző. –Na, majd én aláírom.

2.       Mise
Keresztény testvéreim az Úrban! Máté evangéliumában írva van, hogy azt mondá Jézus: engedjétek hozzám a gyermekeket! Keresztényi kötelességünk tehát a gyermekek szeretete. Ki a gyermeket szereti, rossz ember nem lehet. – Ki az, aki vádolja az igaz embert? – A Sátán az, aki embergyilkos, és az ő szolgái. Tudjuk, kik ők. Köztünk vannak, de nem közülünk valók. Ők az evangélium megrontói, a magyarság pusztítói. Mert mi választott népe vagyunk az Úrnak, s azt nem adjuk el egy tál lencséért, vagy harminc ezüstért, mint azok.
Mind tudjátok, hogy mi történt a mi városunkban. Egy keresztény polgárt, egy képviselőt megvádoltak, igaztalan vádakkal, mert szerette a gyermekeket, miként Krisztus. – ÉS mint Krisztus, áldozattá lett ez az igaz keresztény magyar ember is, szinte mártíromságra jutott. Az őt ért igaztalan vádak miatt felállott képviselői székéből, melybe őt a jelentős többség juttatta. S most azt gondolják egyes zúgolódók, hogy ellophatják azt a képviselői helyet a keresztény igaz magyar emberektől! – Üzenjük meg, hogy ők is megértsék: Értelek magyar, keresztény, - és az is marad!
Híveim! – Hogy a szent eukarisztia ne legyen hiábavalóvá a ti életetekben, s hogy méltóan vehessétek az áldás olaját, jövő vasárnap mind menjetek el szavazni, családtagjaitokkal együtt, s bíztassátok erre mindazokat, akiket ismertek. Gyertek híveim, az Úr nevében, szavazzunk Kovácsra, hogy a Szabó széke ismét egy rendes, felebarátait és a gyermekeket krisztusi módon szerető igaz magyarra, igaz polgárra, igaz keresztényre szálljon!
Ez Istennek tetsző cselekedet. – Ezt cselekedjétek üdvösségetekre!
Vége a szentbeszédnek. – Istennek legyen hála. – Menjetek békével!

3.       Kortes beszéd Értelek utcáin
Értelki polgárok! Férfiak és asszonyok! Magyarok! Keresztények!
Értelek városát is elérte a Soros Györgytől indult összeesküvés-hullám, mely a New York- Tel Aviv tengelyen forog. – Amint azt a 8888.hu is megírta, Soros György a világ-állam mellett, azzal szerves összefüggésben világvallást is létre kíván hozni, hogy kiszorítsa a világból az igaz kereszténységet, - az igaz magyarságot. Egy szupertitkos dokumentum szerint, - amelyet aktivistáink már osztogatnak, ez a világegyház azt a kabbalista hagyományt követné, amely Egyiptomig nyúlik vissza. – Istenük a nap. Közönséges papjaik kör alakú foltot borotválnak fejükre, főpapjaik halfejet formázó süveget viselnek.
Tudta?
Üzenjük meg, hogy csak egy nap ragyoghat az égen, mint ránk tekintő csodatáltos! – A magyar Krisztus!
Üzenjetek Soros Györgynek, hogy ő is megértse!
Vasárnap szavazzatok Kovácsra! – Szavazzatok rám!

4.       Az egyik levél
Tisztelt Választási Bizottság!
Továbbra sem értem az előző levelükben felvetett problémát az urnákban talált szavazólapok számát illetően. Ez természetesen több, mint ahány polgár és egyéb szavazásra jogosult megjelent, hiszen igen sokan levélben szavaztak, - lévén, hogy Gyergyón, Sepsiszentgyörgyön és másutt is, határainkon kívül élnek kettős állampolgársággal, valamint magyar igazolvánnyal rendelkező érteleki lakosok.
Ha ez sok Önöknek, mi lett volna, ha Londonból is elfogadnánk szavazatokat?
Mint azt az előző levelemben is írtam, Tőkés püspök úr szavatolta, hogy csak a választói regisztrációban szereplők nevében szavaztak.
Értelek városa nevében visszautasítom azt a hivatkozásukat, mi szerint nem országos ügyben nem fogadható el levélben küldött szavazat. – Az álláspontjuk tarthatatlan! – Magyarországon Értelek az egyetlen Értelek. Sőt, a világon is! – Így egyben minden értelki ügy egyben országos ügy is!
Szavazó polgáraink egyértelmű üzenetet küldtek Soros Györgynek, hogy ő is megértse!
Tisztelettel kérem tehát, hogy vonják vissza javaslatukat az időközi választási eredmények megsemmisítése vonatkozásában.
Tisztelettel:
Eská Sándor
Polgármester
Értelek

5.       Értelek városa képviselő testületének határozata
Mivel a Választási bizottság az időközi választás eredményét megsemmisítette, Értelek városa jogi és polgári úton keresi az igazát.
Az új időközi választást a polgármester úr a jelentős többség egyetértésével nem ír ki, míg elégtételt nem kapunk. – Akkor pedig nem lesz szükséges.
A határozatot a polgári frakció szavazataival, két ellenzéki szavazó megsemmisítése mellett a képviselő testület jelentős többséggel fogadta el. Így jogos igazunk kivívásáig Értelek városának képviselő testülete csonkán működik.
Anno Domini
Eská

2016. június 4., szombat

Népvándorlások kora



Már nem emlékszem, melyik iskolai évben hallottunk először a csodaszarvasról, a hét vezérről és a nagy vándorlásról, amely során eleink valahonnan Ázsiából a Vereckei Hágón át bevándoroltak ide, - ahol azelőtt mások éltek. Hajlok arra, hogy László Gyula koncepciója helytálló, s eleink sokfelé vándoroltak, sokféle néphez csatlakoztak, s több hullámban érkeztek meg. - S nem tudjuk, hogy ősi rokonaink közül hányan maradoztak el Nyugat-Ázsia és Délkelet-Európa különféle vidékein, más népekbe olvadva, - s lassan feledésbe merülve... - Mind jövevények vagyunk.
Őseink érkezése után is forgott a világ kereke. - Hol tatárok jöttek, hol törökök, hol pestis, hol ilyen-olyan csetepaték. - S hol itt, hol ott néptelenedett el a táj. S mivel a feudum akkor ér valamit, ha van, aki a földet megművelje, - közelről és távolról hívtak, hoztak betelepülőket. - Így közénk költözött fél Európa. S mind hozták a szokásaikat, szavaikat, ételeiket, táncaikat, hímzésüket, hiedelmeiket, alkatukat. - Tájegységeink viselik sok betelepített népcsoport nevét. S ma már magyarnak tartjuk a sztrapacskát, a matyó hímzést, a Duna-melléki borokat. Szláv és germán neveket viselnek nemzeti hőseink és mártírjaink. Mert számunkra magyar Damjanich, Leiningen Westerburg - és a többiek.
Miért is indulnak útra sokaságok? - Azt gondolom, az útra kelésnek két motivációja lehet: a kényszer és a remény. Az ismeretlen felé nehéz elindulni. A kényszer hatásosabb ösztönző, mint a remény. - Kényszer lehet az, ha az adott élettér (Lebensraum) szűkké válik. S az adott élettér szűkké válhat, ha megnő a lakosság, ha a körülmények változása miatt az adott terület kevesebb embert képes eltartani, vagy ha agresszív csoport szorítja ki a lakosokat addigi lakhelyükről. - Háborúk, éhínségek, betegségek, népesedés, természeti csapások, járványok. Csupa olyan tényező, amely egy-egy terület lakói felkészületlenek, s ezeket csapásként élik meg. - Az otthon egyszerre szűk lesz, lakhatatlan, veszélyes, kietlen. - Megszületik a kényszer, ami indulásra késztet sokakat, - hiszen mindenki élni akar, - jól, de legalább emberhez méltóan.
Az emberi kultúrák története vándorlások története. - Csaknem minden nép múltjában van vándorlás, honfoglalás, de legalább expanzió. - A nagyok hódítottak, s újabb területeket kebeleztek be, - a kisebbek pedig elmenekültek e területekről. Vándoroltak a mi eleink is, Levédiából talán, vagy talán nem is tudjuk, hogy honnan hová. - S vándorlunk ma is: munka után, jobb élet után, - az ellehetetlenülés elől. A nyolcvanas évek közhelye volt, hogy Cleveland a második legnagyobb magyar város. Manapság Berlin és London sok honfitársunknak az otthona. - S ma is vannak háborúk, természeti csapások, hódítások és menekültek. - Szégyen, hogy Magyarország nem empatikus a vándorolni kényszerülőkkel. Holott a mi őseink is Ázsiából jöttek. - Ők is kergették, - ha nem is a csodaszarvast, - de a jobb élet reményét. - Erősebb, hódító népek elől, azokról a földekről, amelyek már nem tartották el őket, - amelyek szűkké és kietlenné váltak, amelyet más, agresszívebb népek hódítottak el. - S itt, ebben a medencében ők is elfoglaltak egy földet, amely azelőtt mások otthona volt, - ahol ők nem voltak honosak addig, amíg agresszióval, túlerővel el nem foglalták azt.
Divat rovásírással kiírni a települések neveit. De arról megfeledkeznek a rovásírásért lelkesedők, hogy azok az ősök, akik még így írtak, pogányok és nomádok voltak. Csodaszarvas nincs a keresztény hagyományban. S ha az óvodában azt éneklik, hogy "tüzet viszek", - nem Krisztus tanítását kell rajta érteni. - Persze, a vászon inget és nemezelt tarisznyát viselő, vagy épp a bakancsos, kevés hajú honfitársaink lelkesen egyszerű világképét nem ingatják meg a tények. - De a tény az, hogy a sok acsarkodás mögött emberi életek vannak. Emberek, akiket bomba öl meg, akiket lemészárolnak, mert más hitet követnek, mint mészárosaik. Emberek, akik menekülnek, akik futnak az életükért.
Igaz, ha a víz zavaros, a tetejére jön az undorító anyag is. - Ahol kaotikusan áramlik sok-sok ember, azt kihasználják azok is, akiket jobb távol tudni. - De ez jó alkalom a mi nagyszerű bürokráciánknak, erős államunknak, minket minden esetben megvédő kormányzatunknak, hogy elválassza nagy szakértelemmel az ocsút a búzától. Mert hiszen a mi államunk minden tekintetben kiváló. - No, ha pedig ennyire kiváló, akkor miért ez a felfújt rettegés? - Hamarosan népszavazunk arról, hogy mennyire tele a gatyánk. - Ezek szerint a legkiválóbb magyar kormányzat nem képes megvédeni minket? - nem képesek kiszűrni a jámbor szerencsétlenek tömegéből a néhány kétes múltú és jelenű embert? - Akkor népszavazzunk! - Cseréljük le azt a kormányzatot, amely mellett nem bátorságban, hanem félelemben kell élnünk! - Mert hiszen büszke nép vagyunk! - Rosszul szolgál minket az a kormányzat, amely alatt félelemben kell élnünk! - Legyen e földön békesség a jóakaratú embereknek!