Jaj! - És még egyszer jaj! - Hát nincsen ezekbe egy csepp
tisztelet sem?
Mondjad Bélám! - Kiben nincs tisztelet!
Atya! Érted? - Béla Atya! - Mostan hivatalosan vagyok itten.
Rendben van, Atyám! - Kezdjük el akkor szépen, sorban az elejéről.
Idefigyelj, Károlyom!
Polgármester úr! - Atyám. - Mostan hivatalosan vagyok én is
itten.
Hát akkor polgármester elv... - már azt sem tudom, mit
beszélek....
Csak nyugodtan, Atyám! - Csak nyugodtan. - Méltósággal! - Elvégre,
nem bugrisok vagyunk mi, hanem urak.
Szent igaz, fiam. Szent Igaz.
Hát?
Na szóval, - Polgármester úr! - Hát az úgy volt, hogy a
Ragyás Zsófit gyóntattam vecsernye után.
Úgy?
Úgy hát! - Szolgálatkész gyermek.
Gondolom!
Persze, hogy gondolod! - Előtted is térdelt már!
A tisztelet. Ugye, Atyám! A tisztelet.
Úgy ám! - A tisztelet. - Hát a penitenciák elvégzése után
arra kért, kísérném el a Temetői körútig, mert a plébánia felől a Csalitos
közben nincsen lámpa, meg aztán a halottaktól is fél.
Babonás egy népség ez. Csak a baj van velük.
Ne is mondd, Fiam! A horoszkópomban is benne volt, hogy öröm
is ér, meg bosszúság is. - Hát úgy is lett!
Csak nem kutyaszarba lépett a Csalitos Közben, Atyám?
Nem, Polgármester úr Fiam. - Aztat a közmunkások mind béhányták
a templomkertbe. - Mondtam is a sekrestyésnek: több tömjént a füstölőbe, s
kevesebb vizet a miseborba!
Na, majd a világításról is döntünk.
Az jó lesz, Fiam! Az jó lesz! - De hadd mondjam tovább!
Mondja hát!
Hát az Öreg Temető előtt a földbe gyökerezett a lábam! - Azt
hittem, kísértetek bolyonganak a sírok között. - Úgy támolyogtak ott, mint a
lúdvércek a láp fölött. - Szinte láttam, ahogyan a szél meglebbenti őket. -
Volt ott egy fehér hajú. - Olyan hosszú volt a haja, mint egy asszonynak, -
olyan fehér, mint a holtaknak. - Hát az felemelt kézzel táncolt az egyik síron,
mint ha áldást, vagy átkot szórna. - Ketten-hárman mindig ott hajlongtak
körötte! - Olyan félelmetes volt, Fiam, hogy majd beszartam!
De, Atyám! - Ez rettenetes!
Azt gondoltam, Fiam, hogy a Zsófi még egyszer elém térdel búcsú
áldásra. - De behugyoztam. Az a rettenetes. - Így már nem áldhattam meg.
Pedig hogy tud az Atya áldani!
Te csak tudod, Fiam.
Polgármester úr! - Atyám. - Mostan hivatalosan vagyok itten.
Na jól van, na. Jól van. - Hát mostan nem áldalak meg, csak mondom
elfele.
Tessék csak!
Aztán ott voltak azok, amékek a sírokra feküdtek. - Egy meg,
- egy olyan fiatalasszony forma, az meg a ravatalozó előtt lebegett
törökülésben. - Jó is lett volna az, mert hát a temető magasabban van az útnál,
- felém is fordította a szél, de az meg nadrágot viselt.
A szentségtelen!
Úgy ám! - Mások meg a sírokra feküdtek, hogy kiszívják a
halottak lelkét! - Rettenetes volt, Fiam. - Nagyon kísérteties volt. - Már azt
gondoltam, hogy akkor most hogyé fogom eztet megmagyarázni az Érsek Úrnak? -
Mennyit térgyepelhetek a penitencia végett? - Hát be is szartam volna tán, ha
az ijjedtségtű' nem húzódott volna olyan kicsire a seggem, mint a kökényezés
után az elsőáldozók szája.
És télleg kísértetek voltak, Atyám?
Akkor még azt hittem. Ahogy ott imbolyogtak. - Mint a
testetlen lények, akiknek áttetsző auráját az éjjeli szelek lebegtetik. - De
mikor az egyik beleesett a Kovács Jóska sírgödrébe. - Jaj, Szűzmáriám, - őtet
meg ma kell temetnem, - hát rágyüttem, hogy a kísértetek nem esnek bele a
gödrökbe. - Élő emberek vótak ezek! Részeg huligánok, akik nem tisztelik, ami
szent!
Hát a Zsófi?
Hát a Zsófi meg elrohant a Lajoshoz. - Gondolhatod, hogy
megvigasztaltatta magát.
Hát, ez a Lajos!
Na, te csak gondolj inkább az Icukára!
De Atyám! - A gyónás szentségére! Nehogy mán meghallja az
asszony!
Tőlem, nem fogja, Fiam! - Bízhatsz bennem! - Tudod,
felújítanánk a sekrestye felett a tetőt.
Értelek ... városa bő kézzel, Atyám!
Isten megáld, Fiam!
Na, de kik voltak?
Hát azok a pesti huligánok! Azok az istentelen firkászok,
akik a Művelődési Házban táboroznak. - Akik megrontják ifjúságunkat a
szentségtelen könyveikkel! - Azok a herezita parazita szedett-vedett népek,
akiket a te igazgatód - ki tudja honnét - összeszedett!
Hagyja el! - Én ugyan be nem teszem a lábam a Művelődési
Házba!
Tudom, Fiam. - A kocsmát jobban kedveled.
Hát mer azt az igazgatót még a ballib, tudja!
Osztán, miért hagytad a helyén? - Hát nincs a nemzeti
keresztény oldalon egy rendes művelődési akárkicsoda?
Hát, tudja, Atyám... - Nem innánk egy kis misebort?