Oldalak

2025. november 2., vasárnap

Turbó mocsok

 

Turbó mocsok

 

Ez most hosszú lesz, bár igyekszem a témához mérten röviden írni.

Sokáig blogot írtam a politikai, közéleti gondolataim kapcsán: szamizdatom

A Blog, mint műfaj elavulttá vált, és én magam sem tartottam már olyan fontosnak, hogy ezekben a kérdésekben megnyilvánuljak, mivel kulturált párbeszéd, vagy konstruktív vita ezekben a kérdésekben kétségbeejtően ritkán alakul ki.

Azt mondják, hogy ma minden átpolitizált. De ez nagyon enyhe megfogalmazás. Szerintem mindent áthat a hisztéria és a gyűlölet. Ezeknek igazán célja sincs, pusztán önmagukért, az indulat feszültséget levezető élményéért élnek vele az emberek. És azért is, mert egyszerűen nem volt alkalma a társadalomnak, hogy más viselkedési módot sajátítson el.

Magamról annyit, hogy 1967-ben születtem. 1985-ben egy életre elvágtam magam azzal, hogy idealista vidéki diákként az akkori hatalom ellen szóltam. Mivel pedig ma is fontos helyeken ülnek konkrétan azok, akik akkor megharagudtak rám, én bátran mondhatom, hogy ezek ugyanazok, mert személy szerint ugyanazok, vagy a neveltjeik.

A rendszerváltás idején ismerkedtem én is a pluralizmus, és a különféle politikai irányzatok kommunikációjával. Mivel az addigi életünkben nagy hiány volt az emberi és polgári szabadságjogokból, magától értetődő módon liberálisként azonosítottam magam. De nem szavaztam akkor sem a Fideszre, mert annyira túlzónak tartottam a liberális ígéreteiket, hogy egyszerűen nem hittem, hogy azt komolyan is gondolják.

Egy ideig hittem, hogy van politikai erő, amely az én érdekeimet is képviseli. Aztán már csak reméltem. Ma már azt sem.

Mivel a társadalom jelentős része elszegényedett, és a védőhálót jelentő és esélyeket teremtő közszolgáltatások leromlottak, szükségszerű, hogy szociáldemokrata célok mentén is gondolkodjak. De az is illúzió volt, hogy van olyan párt, amely e szempontból képviseli a társadalmat. A saját érdekeiket képviselték, hogy minél több kézzel nyúlhassanak ők is a húsos tálba.

Nincs olyan párt, amelyben fenntartások nélkül bíznék, vagy amellyel azonosítanám magam. Nem is léptem be soha egy pártba sem, és olyan szervezetbe sem, amely ezek szatelitjei.

Azonban mégis dönteni kell arról, hogy kire szavazok majd, és ezzel kire bízom a hazám, a családom, és a magam jövőjét. Természetesen, sokakkal együtt nekem is jelentős eleme a döntésemnek az, hogy mi ellen szavazok. Természetesen az ország és a társadalom mai állapotait elviselhetetlennek tartom, és úgy hiszem, már szinte a huszonötödik órában vagyunk, annyira sürgős a változás.

Várhatóan arra szavazok, aki elhozhatja a változást. De ettől még nem leszek e párt, vagy a pártot megjelenítő személy híve. Sőt, amely napon nyer, azon a napon az ellenzékének a része leszek, ahogyan egy értelmiséginek kötelessége. Mert a társadalom kritikáját, elvárásait az értelmiségi dolga megjeleníteni a hatalom és a nyilvánosság felé.

Nem szükséges a Fidesz bűneit ecsetelnem, ahogy más pártokét sem. Kiváló oknyomozó újságírók, és néhány bátor ellenzéki és független politikus, illetve közszereplő hatalmas munkát végez e téren. Ám az emberek szektás buborékokban élnek. A tények és az érvek csak akkor hatnak rájuk, ha erősítik a hitüket. Ami megkérdőjelezné ezt a hitet, azt gyűlölettel utasítják el. Így történhetett, hogy néhány napja három irányból is ömlött rám a gyűlölködés, mert éppen minden nagyobb szekta hitét megkérdőjeleztem egyetlen rövid bejegyzéssel.

Néhány dolgot mindenkinek meg kellene érteni: A politikus nem isten, a párt nem egyház.

A politikában nagy többségében gazemberek vannak, akik hatalmat és pénzt akarnak. Az, hogy ezért cserébe megígérnek bármit, csak a hazugságaik része. Nagyon ritka, hogy komolyan is gondolják.

A pártok nem társadalmi érdekeket képviselnek, csupán egy-egy meghatározható kör gazdasági érdekeit igyekeznek érvényesíteni. Természetesen, ha gazdasági kérdésben valaki nyert, akkor valaki másnak veszítenie kell. És általában azok a legnagyobb vesztesek, akik ezt nem is hajlandóak észrevenni: a hívek.

A társadalmat átható primitív gyűlölködés nem szolgál mást, csak a megosztottságot, hogy ne jöhessen létre olyan morális fölénnyel bíró tömeg, amely elszámoltathatná a politika alakítóit. Márpedig ők alakítják a jelenünket, és a gyermekeink jövőjét.

A politikus szolga. Az országnak mind tulajdonosai vagyunk, és őket azzal bízzuk meg, hogy ezt a tulajdonunkat jól igazgassák. Nem a politikusnak kellene a társadalom felett uralkodnia, hanem a társadalomnak a politikus felett.

Magyarország helye a nyugaton van. A nyugattól sem csak jót kaptunk. De a kelet ma halálos ölelést adhat csak.

Néhányan felvetik, hogy kössek különbékét, vagy legalább gyakoroljak öncenzúrát. A kérdés csak az, hogy megtehetem-e. Ők úgy gondolják, hogy a hatalom bosszantása felesleges kellemetlenségeket okoz, és aki bosszantóan viselkedik, az az ő békéjüket zavarja. Nos, ezt hívják Stockholm-szindrómának. Amikor a rajtunk uralkodó erő bármit megtehet, mert nem merjük kritizálni, sőt, isteni törvénynek tekintjük az ő akaratát, és eretneknek azt, aki ellentmond.

Most emlékeztünk 56-ra, de a 48 minden magyar identitásának a sarokköve. Mi lett volna, ha akkor a kellemes különbékét választották volna?

Nincs különbéke.

A 2026-os választásokig ez a mocsok rohamosan növekedni fog. Máris fuldoklunk benne.

Három kimenetel lehetséges.

Ha marad ez a hatalom, akkor mindenen és mindenkin bosszút állnak, amiért félteniük kellett a hatalmukat. Gyakorlatilag egy láger lesz az ország.

Ha más alakít kormányt, de egyébként a hatalmat megtartják, akkor előbb megbuktatják a kormányt, és ismét csak a bosszú zúdul ránk.

Ha azonban elveszítik a hatalmat, akkor óriási tolongás lesz a damaszkuszi úton, és sok nyelv megered. Akkor a szektások jelentős része rájön, hogy ő mindig is az új hitet vallotta, és részükről marad minden a régiben, hiszen egy isten lecserélése e szempontból nem okoz nagy nehézséget. De lassan elindulhat egy jobb, emberségesebb társadalmi légkör felépülése is.

Ennyi. Ez az esélyünk. József Attila ezt írta egy helyen: „mocsokban élünk, s meghalunk” Ha pedig úgyis meghalunk, miért ne éljünk igazán? valamikor egy naiv, idealista srác voltam, aki jobb világot akart. Ma is azt akarom. Magamnak is, és mindenkinek.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.