Zsenge ifjú voltam még, amikor megértettem, hogy Hitler és Sztálin egyaránt gonosz volt, és embertelenségében, működésében nagyon hasonló poklot hoztak létre. Két ideológia összeért, egyenlővé vált.
József Attila „Világosítsd fel” című versében szintén egyenlőségjelet tesz a kommunizmus és a fasizmus közé.
Miért lehet az, hogy a politikai jobb és a bal ugyan egymás ellentétének látszik, végül épp olyan diktatúrát képes produkálni?
Azt gondolom, egyfajta válaszig eljutottam töprengéseim során. Hangsúlyoznom kell, hogy itt nem vállalkozom nemzetközi kitekintésre, sem pedig ideológia-történeti áttekintésekre. A ma és a közelmúlt magyar viszonyaiból képezem le a megállapításaimat. Ahogy pedig a magyar viszonyok sajátosan eltérnek a nemzetközi trendektől, úgy az én megállapításaim is el fognak térni.
A ma már nagyban elavult, de közkeletűen használt ideológiákat szeretném először elhelyezni egy térképen. Ez a térkép sajátosan egy óra számlapjára hasonlít. A függőleges tengely mentén, azaz a 12 óra és 6 óra között húzható vonallal felezve megkapjuk a jobb és a bal oldalt. A vízszintes tengely mentén, a 3 óra és 9 óra közötti felezéssel megkapjuk a demokratikus és diktatórikus ideológiák felosztását.
Azt állítom tehát, hogy demokráciát és diktatúrát egyaránt lehet baloldali és jobboldali eszmékre alapozni.
De mi is az az eszme, vagy ideológia? Amióta a „politikai marketing” szóösszetételt megalkották, ez már nem kérdés. A hatalomért folytatott versengés alapvető célja az, hogy az erőforrások feletti rendelkezés lehetőségét a versengők megszerezzék. Az ideológia mindig azt ígéri, hogy ha ez, vagy az győz, akkor ők sokaknak teremtenek jobb világot, átalakítva az erőforrások felosztását. A valóságban azonban mindig csak kevesen járnak jól, a nagy többség pedig kisebb, vagy nagyobb mértékben kárvallottja minden újabb újrafelosztásnak.
A politikai pártok tehát azoknak az érdekcsoportoknak a versengő csoportjai, akik az erőforrásokat meg akarják szerezni. Olyan ez, mint egy Fradi-Újpest meccs. Elvben minden ferencvárosinak jó, ha a Fradi győz, és minden újpestinek, ha az Újpest. De a legtöbbeknek csak érzelmi előnyöket nyújt a győzelem, hiszen sem Újpesten, sem a Ferencvárosban nem lesz jobb az élete az emberek túlnyomó részének attól, hogy a csapatuk győz. A csapat tagjai esetenként kapnak jutalmat. De az igazi hasznot azok fölözik le, akiknek gazdasági előnyük származik egy-egy csapat működtetéséből. (Ne felejtsük el, a focisták fizetése csak a jéghegy csúcsa. Más igen nagy összegek is forognak a látványspotokban. A nagy pénz pedig nem vész el, csak gazdát cserél. De, a foci nem témánk, csupán illusztráció.)
Ha Sztálin és Hitler egyforma, miben különbözik tehát a jobb oldal és a bal?
Tekintsük úgy, hogy e két, a maga nemében kiemelkedő történelmi alak az óra számlapjának legalsó, legdiktatórikusabb pontján, a hatosnál találkozott. Ez a totális diktatúra pontja. Mindegy, honnan érkezett ide egy társadalom, innen nincs lejjebb. lehet szörnyűbb, és még szörnyűbb, de azt az órás hasonlat már nem fejezi ki. Hacsak úgy nem, hogy a 6 után jön a 66, utána meg a 666. A pokol, amit a Földön hoznak létre.
Alapvetően abban látom a baloldal és a jobboldal között a különbséget, hogy a társadalmi mobilitást mennyire nyitja meg, vagy korlátozza a szélesebb társadalmi rétegek előtt.
E tekintetben a baloldalon több az innovatív készség. Az alacsony jövedelműek számára is hozzáférhető, színvonalas oktatás, a tehetségek kiemelése, a valamilyen mértékben mindenki előtt ott álló előmeneteli lehetőség azt eredményezi, hogy ki lehet törni a szegénységből, és elvben bárkiből lehet bármi. Ez soha nincs így százszázalékosan, de a baloldali módszerek ennek mindig tágabb teret engednek.
A jobboldalon viszont konzervatívnak nevezik magukat, és nagy nosztalgiával elevenítik fel a rangokat és a címeket. Ők a változatlanságot, a fixált viszonyokat részesítik előnyben. Egyetemre menjen az, akinek a szülei a felsőbb körökhöz tartoznak. A szakmában, munkában ez érhessen el magas pozíciót, akik a magasabb körökből érkeztek. Vállalkozóként bizonyos „nagyobb” sikereket az érhessen el, aki a „megfelelő” körök tagja.
Ez egy nyílt kasztosodásra hajlamosabb világ. persze, tapasztaltuk (én is, a koromnál fogva), hogy a baloldalon is van kasztosodás, és ott is vannak differenciált fékei a mobilitásnak. Ám míg a baloldalon ezek a rendszer hibái, addig a jobboldalon ez a rendszer lényege.
Annak tehát, aki születésénél, vagy szerencséjénél fogva bekerült a kiváltságosabb körökbe, a jobboldali berendezkedés előnyösebb, ez ugyanis kiiktatja az új versenytársakat, és konzerválja a kialakult előnyöket, pozíciókat. Annak, aki ambiciózus, és előre akar jutni, a baloldali berendezkedés megfelelőbb, mert ott több tere van a mobilitásnak.
A jobboldal éppen ezért a hagyományokra teszi az ideológiájában, valójában a demagógiájában a hangsúlyt. „Isten, Haza, család”: mondják. Hiszen ezek berögzült kulturális fétisek. Habár az emberek legalább kilencven százaléka eltávolodott a vallásos hittől, Istenre és a kereszténységre hivatkozni előnyös, mert valamiféle jó ügy védelmezőjének tekintheti magát az, aki úgymond a kereszténység zászlaja alá áll. Bónusz, hogy a többször újramelegített horthysta ideológiában ez nyílt kódolása az antiszemitizmusnak. Márpedig a félelem és a gyűlölködés kipróbáltan intenzív kohéziós erők.
A jobboldal nyíltan hirdeti, hogy az egyén érdekeit a közösség érdekei alá kell vetni. Azonban a közösség érdekein azt értik, hogy a kiváltságosok megtarthassák kiváltságaikat. Hálából beszédeket mondanak sajtótájékoztatókon és templomokban. Az alávetésen pedig azt értik, hogy az alávetettnek le kell mondania a felemelkedés lehetőségéről és a szabadságáról.
(Érdekes a vallásosság szerepe. Jóllehet, az emberek legalább kilencven százaléka eltávolodott a vallástól, mégis az egyházakat, amolyan hagyományos közmegegyezés szerint a jó erkölcs képviselőinek tekintik. Ezért, amit az egyház hirdet, könnyen tekintik vitán felül állóan helyesnek. Ezért használják a jobboldal ideológusai (demagógia gyártói) olya szívesen az egyházakat arra, hogy az ideológiájuk másodlagos hirdetői legyenek. Ez nem vallásszabadság, hanem az egyházak prostitúciója. Nem véletlen, hogy e közben radikálisan csökken a vallási és világnézeti tolerancia, és még a nagy társadalmi haszonnal működő keresztény közösségek között is van, akiket nem ismernek el egyházként, míg egyértelműen szektás alakulatok is szövetségesei lehetnek a hatalomnak.)
A nemzeti eszmény a szabadság eszménye. Valódi tömegbázist csak az elvakulttá tett tömegekből, vagy a felvilágosultakból lehet építeni. Az, hogy a fasizmus rövidebb ideig volt sikeres, mint a kommunizmus, noha mindkettő hamar eljutott az embertelenség eltűrhetetlen mértékéig, azt mutatja, hogy a szabadság igézete tartósabb és pozitívabb motiváció, ámbár a gyűlölet rövidtávon intenzívebb és féktelenebb.
A baloldali társadalmi rendszerek, a kommunizmus és a szocializmus, igen hamar hazugságba fordultak. Ott az úri osztályt újra kitermelték, és úgy hívták: pártelit. Csak a demagógia nyelvezet volt más. Valójában ezek voltak a legromlottabb jobboldali diktatúrák.
A legsikeresebb balos társadalmakat a skandináv térségben építették fel, noha ott kapitalista demokráciának nevezik a berendezkedést. Azonban erőteljesen szociáldemokrata szemléletű az, ahogy a szociális ellátó rendszereket, az állami védőhálót üzemeltetik. Ennek ellenére? Nem! Épp ezért ezek az országok gazdaságilag is sikeresek. Ez szembe megy azzal a jobboldali (konzervatív?) felfogással, hogy csak az az állam (gazdaság) lehet sikeres, amely „mértéktartó” (azaz: fukar) a szociális juttatások terén.
Érintőleg beszéltünk az óránk függőleges vetületéről. A hatosról megállapítottuk, hogy az a totális diktatúra számértéke. A tizenkettes pedig a liberalizmusé, azaz: a lehető legteljesebb szabadságé.
Most nem merülök el abban, hogy a liberalizmus ideológusai hányszor tévútra mentek. Nem ecsetelem, miért gondolom, hogy az, amit neoliberalizmusnak neveznek, valójában a legcinikusabb konzervativizmus. Azt is figyelmen kívül hagyom, hogy jelenleg hazánkban van ugyan liberálisnak nevezett párt, de valóban liberális nincs. Ilyen aprólékosan most nem foglalkozom a részletekkel.
Arról azonban beszéljünk, hogy mi is a liberális szabadságfelfogás lényege! Ez ugyanis nem az egyén, hanem az állam szerepének az értelmezésében ragadható meg. A kérdés az, hogy az állam hatalmat gyakorol-e a polgárai felett, avagy szolgálja-e a polgárait.
Ilyen egyszerű. Korlátlan szabadság nincs, hiszen az anarchia lenne, amelyben az erősebb, agresszívebb, gátlástalanabb korlátozná mások szabadságát, míg az övét nem korlátozná más, legfeljebb egy még erőszakosabb ember, vagy csoport. És akkor máris a diktatúránál vagyunk.
A liberális gondolkodó biztonságos szabadságot akar, amiben tehát egyenlő és észszerű korlátok állnak egyformán mindenki előtt. Például: ne ölj! Igen, a liberális gondolkodás hasznosnak tartja a jó törvényeket és a jó államhatalmat.
De mi a jó törvény? – Az, ami élhető kereteket ad egy szolidáris, konstruktívan versengő közösség működéséhez. Mert a társadalom is közösség!
Nem véletlen, hogy a nyugati demokráciákat liberális demokráciának nevezik, noha nagyobb arányban vezetik ezeket az országokat jobboldali kormányok. A liberalizmus ugyanis nem jobb, vagy baloldali. A liberalizmus emberi. A liberalizmus alapvetően a boldogságot kereső emberek és közösségek lehetőségeit tartja elsődlegesnek. És ez nem túlzó patetizmus!
A neoliberalizmus egyfajta, szabadságnak hazudott részleges anarchia révén szeretne előnyökhöz juttatni a maga kiváltságosait az erőforrások újabb felosztásánál. Ennek nincs köze a valódi liberalizmushoz.
A magam részéről tehát úgy gondolom, mérlegelhető minden alternatíva a jobb, és a baloldalról, ami a számlapunkon a hármast és kilencest összekötő vonal felett van. Amennyire lehet, a tizenketteshez közelítő megoldást érdemes megvalósítani, mert az a legemberibb. A társadalomnak, mint nagy közösségnek a sikerességét nagyban elősegíti, ha a mobilitás lehetőségeit minél kevésbé korlátozzák, tehát én némileg balra mozdulnék el, ahogy azt a skandinávok tették. Egyfajta szolidáris liberalizmus felé.
Tudom, ez radikálisan más, mint ami a magyar politikai és ideológia hagyományokban gyökeret vert. De, ha nem akarunk mindörökké isten verte és sorsüldözött népként élni, akkor változtatni kell. Én ezt az irányt ajánlom! Mert ez egy bizonyítottan működőképes, jövőbe mutató alternatíva.
Az én órámon már rég ennyi az idő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.