Olvastam Iv ányi Gábor levelét. Nem nekem írta, - a
Köztársasági Elnöknek címezte, - de mindannyian címzettek vagyunk: a felelős
nyilvánosságot szólítja meg.
Azt részletezi, hogy az állami jogfosztás hogyan
lehetetleníti el a "nem bevett" egyházakat. Nem pusztán a jogszabályi
változások miatt, hanem a jogalkalmazó állami hivatalok jogi keretekből kilépő
túlbuzgósága is azt a célt szolgálja, hogy ellehetetlenítse az állam által nem
kedvelt közösségek életét.
Az államszocializmus idején közbeszéd tárgya volt a
"három té": a támogatott, a tűrt és a tiltott egyházak kategóriája. A
metodisták akkor is a harmadik kategóriához tartoztak. - Ma csak két kategória
létezik. A tiltott helyét beszántották, sóval hintették.
Különös ez, hogy ezekről a kategóriákról akkor kell újra
beszélnünk, amikor közel negyed százada polgári demokráciában élünk. - Az
egyházak helyzete megoldatlan maradt. Csupán félmegoldások születtek, amelyek
konszolidált patt helyzetet eredményeztek. Addig, amíg a mindenkori kormányzati
többség tanúsított némi önmérsékletet, addig remélhettük, hogy előbb-utóbb ebből
születik majd egy valóban demokratikus, hosszú távon megfelelő megoldás. -
Azonban, ma olyan elit gyakorolja a hatalmat, amely mindent maga alá gyűr, s
mindenütt a maga valós és vélt érdekei szerint formálja át a világunkat. S azt
eredendő érdekének tartja, hogy mindent átformáljon, mert ez alapján azt
állíthatja: ő hozta létre a megújult Magyarországot. Így olyan lehet, mint egy
államalapító. S hogy ezt szabadon tehesse, következetesen kiiktat minden kezet,
amely megálljt inthetne neki.
Áder János a maga pályájának csúcsára ért. Olyan a jelenlegi
pozíciója, mint egy aranyozott börtön. - Amikor négy, vagy kilenc év múlva
leköszön e hivatalból, nem tűzhet más célt maga elé, minthogy a jutalmul kapott
jólét csendesen gondtalan élvezetének adja át magát. Esetleg megírhatja néhány
könyvben, hogy ő miért nem vétkes. Esetleg karitatív szervezeteket támogat volt
hivatalának halványuló tekintélyével. - A politikai karrierje nem folytatódik.
Így soha sem lesz az őt e székbe emelő miniszterelnök, pártelnök kihívója. -
Összességében tehát arra számíthatunk, hogy Iványi Gábor panaszát nem hallja
meg, - ahogy Tiborc panaszát is ritkán hallják meg a tróntermekben.
Áder János engedelmesen részese lesz a központi akaratnak.
Mindez nem történhetne meg ennyire visszhangtalanul, ha a
magyar társadalomnak nem lenne erős és hagyományos kötődése egyfajta
államvalláshoz.
Nem kívánok hosszas és meddő találgatásokba kezdeni arról,
hogy miért tekint vallásos rajongással a társadalom minden egyes autoriter
vezetőre, illetve diktátorra. Pusztán leszögezem, hogy így látszik.
Csak néhány példát említsünk: A forradalmunk leverője utóbb
"Ferenc-Jóska" lett, egyfajta atyaian jóságos vezető képében. Horthy
nimbusza a mai napig nem enyészett el, hiába halmozott hibát hibára. Szálasi
keménységéért ma is sokan rajonganak. Rákosit rettegve dicsőítették. Kádárért
félve rajongták. S ma is van egy karizmatikus, megkérdőjelezhetetlen vezető,
akitől van okunk félni, - s akit csaknem mindenhatónak tekinthetünk.
Egyfajta túszhelyzet ez: Stockholm Szindróma. Valami miatt
kifejezetten nyitott a társadalmunk arra, hogy rajongás alakuljon ki a túszejtő
iránt. Minél félelmetesebb, annál tisztelhetőbb. Minél szeszélyesebb, annál szerethetőbb.
Szinte istenné lesz, aki papjaival (hatalmának képviselőivel) együtt
megkérdőjelezhetetlen és korlátozhatatlan hatalom.
Ebben a viszonyrendszerben az egyházak egy részének
ellehetetlenítése csupán tünet, amely egy sokkal átfogóbb, az egész szervezetre
kiterjedő betegségre utal. Viszont a valláshoz való viszony jelenléte okán
kiváló modell: az értő szem láthatja benne az egész kór természetét. Mint
cseppben a tenger, úgy ebben a szituációban is jelen van minden, amit ideje
felismernünk végre.
Amikor egy halmazon belül határvonalat húznak, s egyeseket
kegyeltté tesznek, másokat ellehetetlenítenek, - akkor a nyertes is fogoly:
engedelmesen alakítja nem csupán a tetteit és a szavait, de még a gondolatait
is, nehogy ő is a másik részhalmazba csússzon.
Olyan demokráciában, amelyben az állam nem kívánja az
állampolgárok személyes vallási meggyőződését befolyásolni és felhasználni, az
egyházakat ugyanúgy tekintenék, mint bármely más civil szervezetet: szabad
állampolgárok összefogása valamilyen közös cél, értékrend, vagy meggyőződés
kapcsán. E tekintetben hiba, ha az állam a vallási alapon szerveződött
közösségeket megkülönbözteti bármely más civil szervezettől. Márpedig a magyar
állam nem tudott, nem mert, vagy nem akart "nem megkülönböztetett módon"
viszonyulni az egyházakhoz. Ez pedig időzített bombaként hatott: arra várt,
hogy valaki felhasználja ezt a kiegyensúlyozatlan helyzetet.
Miért lehet jó, ha az állam ezen a területen matat?
Először is, demonstrálja a hatalmát: egyesek engedelmesebbek
lesznek, mások meglapulnak.
Másodszor: az egyházakat is arra használhatja fel, hogy az ő
hatalmát erősítsék. Részint érdekből, részint félelemből, - de engedelmes és
elkötelezett szövetségesként működnek majd, - hogy a kegyelt helyzetből nehogy
kiessenek.
E sorok írója a nyolcvanas évek jelentősrészét egyházi
iskolák diákjaként töltötte el. - Semmit sem tudtunk biztosan, s máig nem
tisztázta ezt senki. Akkor még működött az Állam-Egyházügyi Hivatal (ÁEH). Azt
pletykálták, hogy püspök csak párttag lehet, s hogy csak annak lehet karrierje,
akiről a pártszékházban eldöntötték. (Bölcskei Gusztávról is ezt pletykálták.
Rendkívül sok időt tanult külföldön ösztöndíjak útján. S lám: karriert csinált.
Ma pedig volt Kiszesekkel van egy platformon. Iványi Gábor pedig ma is üldözött...)
A magyar közelmúlt elvarratlan szálainak ez csak egyike. -
Egy olyan világban, ahol mindenki kényszerűen szem volt a láncban, - szinte
mindenkinek van bevallani, - vagy épp eltitkolni valója.
Azt gondolnánk, hogy egyházak élen járnak a lelkiismereti
ügyek rendezésében. De nem. A lánc ugyanaz, bármilyen színűre is festik.
Azt tapasztaljuk, hogy a magyar társadalom egyfajta tanult
kiskorúságot dédelget. Gyermeknek maradni biztonságot ad: lehetőséget ad, hogy
mástól várjuk azt, hogy szembenézzen a félelmeinkkel, a gondjainkkal, és a
döntéseinkkel. - A fejünkre húzhatjuk a paplant, ha neszt hallunk a sötétben. S
nem kell lelkiismereti kérdésekben felelősen döntenünk: elég, ha követjük a
papa útmutatását. - Mert Ferenc-Jóska, Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár apai
szerepbe került a társadalom perspektívájából nézve, ahogy mai utódjuk is. - Így
nem kell aggódnunk a nyugdíjunk, vagy az egészségünk, vagy a holnapunk miatt. -
Nem kell eldöntenünk, hogy mi helyes, vagy hogy mi a véleményünk. Elegendő, ha
szépen együtt haladunk a nyájjal. - S ezek a királyságok apró jutalmakkal
mutatják ki helyeslésüket ezért a viselkedésért. - A kádári rendszer órabér
emeléssel, lakás- és autó kiutalással, üdülési "beutalóval", olcsó
sörrel, relatív jóléttel. - Az a rendszer sokáig megdönthetetlennek tűnt, mert
a kártyavár összeomlásáig egyfajta megelégedettséget nyújtott a legtöbbeknek.
Aki nem akart mást, csak élni az életét, - beletörődhetett abba, hogy a
rendszer soha sem változik meg, és olcsó vonaton utazhatott olcsó balatoni strandra,
ahol olcsó sört és olcsó lángost fogyaszthatott. A nap pedig majdnem úgy
sütött, mint az Adrián.
A jelenlegi rendszer nem fáradozik azzal, hogy relatív
jólétet biztosítson a többségnek. Most csupán az erős kisebbséget hozzák
kegyelt helyzetbe: amit sokaktól elvesznek, abból valamennyit nekik juttatnak.
A többségtől csupán azt várják, hogy féljék a "papát". Mint amikor a
felelőtlen óvónő a kegyetlenkedő erősekre bízza, hogy "rendet
tartsanak". A nem lojális munkatársat kirúgják. A nem lojális ügyfél ügye
lassan halad. A nem lojális közösségeket, kisebbségeket, családokat és
egyéneket ellehetetlenítik. - Nem szükséges, hogy pártigazgatók, vagy frakció
ülések döntsenek mindannyiunkról: a vállalkozó, a hivatalnok, a hangadó tudja,
hogy mi a "helyes", s azt érvényre juttatja. Bizonyos fokig önjáróvá
válik a hatalom. A félelem egyfelől a kegyeltség elvesztésétől, másrészt a
nehezebbé vált helyzet még rosszabbá válásától - elvégzi az apró munkát. -
Végtére is, a feljelentők országa vagyunk. A nyolcvanas években volt olyan
professzorom, akiről ma tudjuk, hogy a III/III-as ügyosztálynak
"dolgozott". - A karrierje töretlen. Ez talán nem baj, - habár
szakbarbár az illető, - az viszont baj, hogy az ő esetében sem, - ahogy
megannyi más esetben sem volt meg a lelkiismeretet megkönnyítő tisztázás.
A múltat be kell vallani. Sőt, a jelent is, mert holnap ez
lesz a múltunk. Vagy felnő végre a társadalom, vagy a gyermekeinknek azt kell
tanácsolnunk, hogy máshol éljenek, - ne ezen az elátkozott földön. - Márpedig,
ez olyan kivándorlásba torkollhat, amit egyhamar nem hever ki az ország. - S az
a rossz hír, hogy ez a kivándorlás már javában zajlik. Egyes számítások szerint
az utolsó három évben többen hagyták el az országot, mint az ötvenhatos
eseményekkel kapcsolatban.
Embert istenként tisztelni nem szokatlan. Nem csak távoli
kultúrákban jelent ez meg, - hanem térben és időben közel is. Az egyiptomi
fáraók, a kínai császárok és a maja uralkodók mellett a római császárt is
"élő istenként" tisztelte népe, - s egyes vallási és ideológiai
vezetők körül is különös köd lebeg. - Sorolhatnánk a Türkmén és Észak-Koreai
vezetőket épp úgy, mint a volt román diktátort. Említhetnénk Róma püspökét épp
úgy, mint a Gyömrői út vidám prédikátorát. - Egyfajta megkérdőjelezhetetlenség,
rajongás és imádat veszi körül e személyeket. A saját hatalmuk izolálja is
őket. A kegyúri réteg koncentrikus körei szűrik és átszínezik a valóságot.
Amikor azt látjuk, hogy úgy viselkednek, mint akik nincsenek tisztában a
realitásokkal, - talán nincsenek is. Érdekből és félelemből egyaránt hamis
világot kreálnak körülöttük. És soha senki nem meri megmondani nekik, hogy
tévedtek és hibáztak. Így hamarosan a kiválasztottság érzésének különös
delíriumába emelkednek, - s elvesztik a kapcsolatukat a valósággal. - Őket nem
védi meg senki a híveiktől. s minket nem véd meg senki az ő őrületüktől. -
Hacsak mi meg nem védjük magunkat. - Talán mindaz, ami az elmúlt években
történt, nem fájt eléggé elég sokaknak. Talán egyfajta fásultság alakult ki. -
Ideje, hogy megrázzuk magunkat. - Áder János nem fogja meghallani Iványi Gábor
érveit. - Nekünk kötelességünk. A gyermekeink jövője miatt. Ami akár itt is
kiteljesedhetne. - Talán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.