Oldalak

2013. július 27., szombat

Békák és majmócák

Az állatvédők most ne nézzenek ide!
Azt mondják, ha forró vízbe dobják a békát, kiugrik, s megmenekül. De, ha lassan forralják fel a vizet, amiben a béka van, kába lesz és megfő.
Így van a magyar társadalom is azzal, ami vele történik. Ha egyszerre pottyantunk volna át a négy-öt évvel korábbi viszonyok közül a mostani világunkba, a legtöbben fájdalmasnak érezték volna a különbséget. De a viszonylag lassú forralás elkábította a legtöbbeket. S mint Ká majmócái, révetegen sodródnak az eseményekkel. - Annál is inkább, mert a valóság félelmetesebb annál, semhogy színről-színre felismerni merje az áldozat. A kába révület elviselhetőbb a hideg rémületnél.
ennek egyik okaként felismerhetjük a magyar oktatási rendszer - mint átfogó szocializációs intézményi hálózat - felemás eredményességét. A K und K világától a szocializmusig alattvalókat nevelt. Egyfelől: kiváló általános műveltséggel is rendelkező, kiemelkedően felkészült szakembereket. Másfelől: az önálló, kreatív és absztrakt gondolkodásra nem csak képtelen, de attól eleve viszolygó, középszerű, masszaként formálható tömeget. (Szociológiai értelemben alig van értelmiségünk. Az értelmiségi ugyanis nem a diplomás ember, hanem az, aki új tudást létrehozni képes. Az tehát, aki kérdez, rendszerez, szintetizál, újra értelmez. Akinek a világ nem kész, hanem változó és változtatható.) Aki kilógott valaha is e massza sorból, az vagy kisiklott, vagy kiment. Ezért is vagyunk egyfelől a lecsúszott zsenik országa, - másfelől az az ország, melynek egy Nobel Díjasa sem e hazában valósította meg azt a teljesítményt, amiért e díjat kapta. Sok magyar Nobel Díjas van, - de Magyarországnak nincs is Nobel Díjasa....
A magyar átlag, - ide értve a határokon belüli úgynevezett értelmiségi rétegeket is - már a szocializációja folytán is képtelen e langyos pocsolyából kiemelkedve, távolabbról és tágabb összefüggéseiben szemlélni valóságunkat. Sőt! Azt tapasztalom, hogy többnyire mélységesen hajlamos az előre gyártott jelszavakat saját meggyőződésének és önálló gondolkodása eredményének hinni. (Mivel nem szokása önállóan gondolkodni, nem ismeri fel a különbséget.)
Ez hatékony menekülés a szembenézéstől, hogy tudniillik soha sem tanult meg gondolkodni: nem problémát old meg, csupán feladatot teljesít. Hogy úgy mondjam: parancsot hajt végre. S erre - úgy hiszi, hivatkozhat majd, ha változik a világ, s más mondja meg mi (volt) helyes és helytelen.
A diaszpóra értelmiség nagy részét szintén a frusztráltság vakítja el. Olykor nemzedékekkel korábbi sérelmek sokszorosan átszínezett és önigazolással terhes emlékei hajtják őket az elvakult és tét nélküli nacionalizmusba. Végtére is, ők beilleszkedtek jobb, vagy rosszabb demokráciák társadalmi és gazdasági viszonyai közé. Őket nem érinti a mindennapok szintjén az, ami velünk történik. Végső soron a mi lécünkkel verik a csalánt. Azt képzelik, valamiféle erkölcsi alappal bírnak arra nézve, hogy tőlünk - bennszülöttektől - bármit elvárhassanak, bármibe is kerül az - nekünk.
Mint ha a történelem kegyeltjei volnánk, vagy épp bűnösök és az adósaik pusztán azért, mert nem kevés tőlünk független körülmény miatt is e határokon belül élünk.
Én azonban úgy gondolom: nem tartozunk semmivel. A történelem velünk is megtörtént. Nagyobb események átélői voltunk mi magunk és felmenőink, semhogy emberi minőségünkre nézve értékítéletet alkothatnánk abból a tényből, hogy ebben az országban élünk. A hazaszeretetet pedig - legyünk oly szentimentálisak - ne tekintse senki bűnnek!
Ha érdem volt nyugatra menekülni, - ha ugyan az volt, - azért én, aki itt maradtam, miért is lennék adós? - Talán jobb volt nekem a vasfüggöny innenső oldalán élni?
Ha szerencsétlenség volt a határok elmozdulása miatt külföldivé válni, azért szintén miért én és a leszármazottaim volnánk adósok. Talán mi mozgattuk a határokat?
Ahogy azonban a politika e kérdéseket felveti, az nem szól érdemi jóvátételről, kompenzációról. Csakis a rövid távú politikai érdekekről.
Fontos felismernünk, hogy az oktatott magyar történelem nem kevésbé nacionalista, mint a román, vagy a szlovák. Végtelenül igazságtalan a szomszédainkkal, ahogy e téren ők is igazságtalanok velünk és egymással. Ezért is fogékony annyira a diákság és a fiatal értelmiségiek a szélsőséges nacionalizmusra. Tálcán kapjuk az ellenséget. A bajaink miatt - elvakultan egyoldalú önigazolással - folyton másokat okolunk. S a gondolkodás jogos helyét végül a legprimitívebb gyűlölet foglalja el. Végül már csak arra van szükség, hogy valaki a napi eseményeket is e kábult, téveszmés világkép keretei közé illessze. - S ezt meg is kapjuk!
Kell egy törzsfőnök, akit kövessünk, s kell a sámán, aki elkábít, hogy meg ne lássuk, mikor magunkat sebezzük meg és pusztítjuk el. A valóság helyett propaganda! Így fészkeli be magát a politikai indíttatású gyűlölet a családi kapcsolatokba is. Ezért vesztesz el állást és barátokat - pusztán ideológiai indíttatásból.
Két éve még azt hittem és azt mondtam: ha elég sokaknak fájnak a változások, akkor ráébred az ország a valóságra. De ma attól tartok, Ká mérge már minden szövetünkben felszívódott. A kábulat elnyomja a fájdalmat.
A teljesség igénye nélkül említsünk néhány közismert körülményt. A teljesség igénye nélkül, mert véget nem érő a lista....
Az új adórendszer az adózók 12 százalékát hozta ténylegesen jobb helyzetbe. 88 százalék rosszabbul járt. A Fidesz népszerűsége - a mért mutatótól függően - 35, illetve 53 százalék közötti sávban, minden mérésben a legmagasabb ma is. Ha tehát feltételezzük, hogy a nyertes 12 százalék egyöntetűen oda szavaz, - amit persze nem hiszek - akkor a vesztesek közel fele is oda kell, hogy szavazzon. Hálásan.
Sokszor írtam: ez Stockholm szindróma. A kínzott vonzalma kínzója iránt.
A nyugdíjpénztári einstand a generációm nyugdíját vette el. Negyven fölött már nincs időnk újra létrehozni olyan gazdasági alapot, amely hanyatló korunkra biztonságot adna.
A negyven fölöttiek érzik ezt? - Óh, dehogy! - Egyszerre nosztalgiáznak Kádár és Horthy iránt, s elvekről beszélnek. - A jövő túl absztrakt, semhogy felmérhetnék. Az elv pedig csupán gyűlölet, amely mámoros vaksághoz vezet. Mert Orbán - a volt KISZ-es lekommunistáz egy másik volt KISZ-est. S Kaya Ibrahim alteregói libákat emlegetnek. - UFYAN! - Bagoly mondja, s ti beveszitek! Ott masíroztok a békemenetben, egyetértve arról, kinek kellene pusztulnia - keresztényi érdekek miatt.
Közben új kezekbe adják a mezőgazdaságot, a szerencsejáték ipart, a trafik szakmát, az iskolákat, a pénzintézeteket, - és így tovább.
Végső soron elveszik a jövőnket, - a jelenünkkel és a múltunkkal együtt.
Azt gondolhatnánk, hogy e leves szakácsai tudják, mit, s hogyan főznek. De a többségük bizonyosan nem. Azt sem veszik észre, hogy hamarosan maguk is húsként végzik e fazékban. A hatalom országgyűlési képviselői között a névtelenek olykor szánalmasan tájékozatlanok. A nevesek meg - sokszor papírból - Goebbels jó tanítványaiként szövik a hazugságot. Ebben nincs semmi meglepő. - A sokszor elmondott hazugság igazsággá válik, - az azt mondó és az azt hallgató számára.
Az ellenzék kicsinyessége és dilettantizmusa azonban ijesztő. Az LMP léte csupán két dologra jó: feldolgozni Schiffer  frusztráltságát, - s tévútra vinni  esetleges kormányváltó szándékú szavazatokat.
Pusztán az, hogy az LMP alapítójának úgy húsz éve nem indult el az MSZP-ben a politikai karrierje, Orbán látszólag akaratlan támogatóivá teszi őket. - Aki ma Orbánékkal együtt mozdul, - akár Tusványoson, - az a rezsim legitimitása mellett tesz hitet! - Mert nem az a kérdés, hogy egyes részlet kérdésekben igazuk van-e! - Az igazi kérdés az, hogy mit tesznek az országgal. (Lásd: a bűneset történetét a Bibliában. A kígyó kérdését olyan állításokra alapozta, amelyek többsége igaz volt, vagy olyan rafináltan volt hamis, hogy igaznak tűnhetett. - Ezt az LMP is megfontolhatná!)
Az Együtt, az MSZP, a Szolidaritás és a DK leginkább azon izzad, hogy az esetleges koncból (székek és pozíciók) majdan ki mekkora részt markolhat. Leginkább még a DK vezetése viselkedik úgy, mint a felnőtt emberek: nem azonnal és nem csak maguknak akarnak mindent.  Előbb győztes csapatot akarnak, s csak utána jussolást.
A képlet egyébként egyszerű. Az MSZP a maga politikai szervezetének erejét adhatja, az EGYÜTT a megfelelő Miniszterelnök jelöltet, a Szolidaritás a társadalmi bázis bővítését, a DK az államférfiúi és szakpolitikai hitelességet.
A többiek most a látszani akarásukkal most csak gyengíthetik az összefogást! - Ez most nem az egyénieskedés és az érdekkijárás ideje! - Egy közös csapattá kell szerveződni! - Még a frusztrált LMP is, még a jellegtelennek tűnő szervezetek is csak két alternatíva közül választhatnak: egy meccsre beállnak az új csapatba - akár a kispadon üldögélve is, vagy továbbra is Orbán Viktor rezsimje vezeti az országot. Márpedig, ez - a második lehetőség sok LMP méretű, s nagyon sok kisebb szerveződés végleges felmorzsolódását jelenti. - Így a narancs mellett többé biztosan nem lesznek láthatóak azok a színek, érdekek, világnézet és értékrend, amit ők képviselnek.
Ám, a legnagyobb baj nem ez! - A kábulatból józan észre térni sok időbe kerül. Fájdalmas is. - Ugye, a kedves olvasó volt már másnapos? - Esetleg ébredt altatásból? - S mennyivel nagyobb szervezet egy társadalom, mint egy fél- egy mázsa közötti emberi test, - s a benne lévő psziché....
Kétséges, hogy van-e még annyi időnk, amennyire ehhez a felébredéshez a magyar társadalomnak szüksége van.
Vagy lesz a nyár végén egy győzelemre is esélyes csapatunk (jobbak, mint a focistáink), - akikben tömegek - sokféle világnézetű emberekből álló tömegek bízhatnak, vagy máris vesztettünk. Nem csupán mi, - demokraták, hanem az ország. Nem csupán ez a nemzedék, hanem az utánunk jövő generációk is. (gazdaságilag immár nem fejlett, hanem fejlődő országnak számítunk. - Soroljam még?)
A magyar pocsolya sokak számára kellemesnek tűnhet, de ez már rég nem langyos. Talán máris puhára főttünk, s felfalnak minket, - ahogy annyi mindent elemésztettek már korábbi esélyeink és lehetőségeink közül.
Döntenetek kell, mint a felnőtteknek!

Én ugyan magyarul írok, érzek, gondolkodom és álmodom, - de ha rosszul döntötök - te és te és te, - az unokáimnak a magyar csak idegen nyelv lehet. Hiszen a vasfüggöny sem tarthatott itt mindenkit. - Ez a mi levesünk. Nekünk fontos, hogy ki, s hogyan főzi, javarészt a mi életünkből, - s a gyerekeink életéből. - ÉBRESZTŐ!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.